A határozott árvízi védekezésben az is szerepet játszott, hogy Orbán Viktor a március 15-i hóvihar után meg akarta mutatni, hogyan kell egy katasztrófahelyzetet jól kezelni - írja az Index.

„Könnyebb kezelni az olyan betegséget, amelynek előre tudjuk a tüneteit, mint egy hirtelen lázgörcsöt" - mondta az Indexnek Czunyiné Bertalan Judit, a Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal vezetője, akit az elmúlt napokban többször lehetett látni az árvízi védekezésben részt vevő Orbán Viktor mellett.

Az árvízre a kormánynak valóban több ideje volt rákészülni, kormányzati források azonban az Indexnek arról beszéltek: a múlt heti határozott fellépésében az is szerepet játszott, hogy Orbán Viktor kormányfő a március 15-i hóvihar után személyesen meg akarta mutatni, hogyan kell kezelni egy katasztrófahelyzetet. A kormányfő akkor ugyanis - forrásaink szerint - többek között a kommunikációval, illetve a Belügyminisztériummal (BM) sem volt elégedett. Egy kormányzati tisztviselő szerint ez abban is érezhető volt, hogy az elmúlt napokban mindenhol Orbán szerepelt, Pintér Sándor háttérbe szorult.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lajospapa
Ez többet ért választási kampánycélra mint akárhány óriásplakát, bármilyen szlogennel. Ráadásul nem neki és pártjának kellett fizetni a stábot. Hanem nekünk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
QQCSI
@kedwes: Hja, kérem: Vakok közt félszemű a király!
amaramaistanna
Micsoda véletlen,mindig ott volt egy kamera.
lajospapa
Ez többet ért választási kampánycélra mint akárhány óriásplakát, bármilyen szlogennel. Ráadásul nem neki és pártjának kellett fizetni a stábot. Hanem nekünk.
sport50
ezek szerint márciusban nem tudta kezelni a helyzetet,ezzel elismerte!!!túl sok van belőle most! ez már csak politika,magamutogatás amilyen ő valójában!!
excep
azért volt a gátakon mert egy hatalom mániás szemét és már meg kezdte a 2014 választási kampányt remélem eltakarodik a szemét pártjával együtt
jancsik68
Először 50 évesen most dolgozott egy picit,de nagyon belefáradt.Ilyen munka aktivitással hidegvizre valót sem keresne!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.