Tucatnyi munkatársa kísérte el legutóbb Strasbourgba a magyar miniszterelnököt, amikor Orbán Viktor a Tavares-jelentéről vitázott az Európai Unióban - írja az eztigyhogy.nolblog szerzője. Hozzáteszi, hogy a strasbourgi út egyébként kilencmillió forintba került az adófizetőknek, mert időhiány miatt Orbánék különgéppel utaztak.

Tizenhárom fős delegációval utazott legutóbb Strasbourgba a magyar kormányfő, hogy részt vegyen az Európai Parlament ülésén és a Tavares-jelentés vitáján. Orbán Viktor kíséretében a külgazdasági államtitkár Szijjártó Péter, a kormányfő mellett dolgozó Havasi Bertalan sajtófőnök és Kaminski Fanny sajtófőmunkatárs, Gottfried Péter és Hegedűs Zsuzsa főtanácsadók, Répássy Róbert igazságügyi- és Győri Enikő külügyminisztériumi államtitkár, illetve egy miniszterelnöki fotós, egy védelmet biztosító TEK-es és három újságíró kapott helyet, utóbbiak természetesen a közmédiától - írja az Ezt így hogy blog.

A szerző érdeklődésére Havasi Bertalan elmondta: a delegáció különgéppel utazott Strasbourgba, amit szerinte az indokolt, hogy aznap délelőtt magyar-szlovák kormányzati csúcstalálkozó zajlott Budapesten, és más módon nem lehetett volna odaérni az EP-vita kezdetére. A delegáció utazásának költsége meghaladta a kilencmillió forintot.

Részletek a bejegyzésben >>>

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

outsider
@lantos: Vagy gazember vagy, vagy hülye, vagy mindkettő, de egyértelműen menthetetlen.
Csá!;)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Halszem
9 millió?

Megérné a sokszorosát, ha csak "one way ticket" lett volna! :-(
verőce21
A 9 millió csak aprópénz, ha a hazát kell megvédeni! :)
egon1
9 millió az nagyon sok !!!
Én a szabadsághegyről- nekifutással, ingyen repítettem volna !
bakegya
@Pálinkafőző Rézüst: na mit szóltok,hogy mazsoláznak köztünk,utólag is !
Pálinkafőző Rézüst
@bakegya: legyen ez a legnagyobb örömük életükben az elvtársaknak...:)) Coki nekik!! :))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.