Debrecen fideszes polgármestere szerint jogos lett volna a bankokkal kifizettetni a tartozás 7 százalékát annak fejében, hogy az állam átveszi az önkormányzatok maradék adósságát. Az állam ugyanis jó adós, nem úgy, mint a települések - érvelt. De mert a bankok nem akarták ezt, most új megoldást kell keresni. Tárgyalásokat kell kezdeni a Nemzetgazdasági Minisztériummal az önkormányzati rendszer még meglévő adósságának rendezéséről, hogy 2014-re lezárják az adósságkonszolidációt - mondta Kósa Lajos (Fidesz), a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Debrecen polgármestere keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kifejtette: a jelenlegi kormányzati ciklus egyik nagy feladata az önkormányzatok adósságának rendezése volt, hiszen úgy eladósodtak, hogy az már a működésüket veszélyeztette. Ennek első lépése volt, hogy az állam teljesen átvállalta a megyei önkormányzatok, majd az ötezer lakos alatti települések adósságát, az ötezer lakos felettiekét pedig 40-70 százalékban - emlékeztetett. Kósa...

Forrás: civishir.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.