Emlékezők és ellentüntetők gyűltek össze vasárnap délelőtt a budapesti Szabadság térre annak kapcsán, hogy a Jobbik szervezésében leleplezik Horthy Miklós kormányzó mellszobrát a Hazatérés temploma alapkőletétele és az első bécsi döntés 75. évfordulóján.
A szoboravatás kezdetét megelőzően az ünnepségre érkezettek számát némileg meghaladó, több száz ellentüntető gyűlt össze a Hazatérés templomával szemben, az úttest túloldalán.
A templom előtt gyülekező mintegy száz megemlékező között többen gárdaegyenruhát, világháborús katonai és csendőregyenruhát viseltek. A megemlékezés részét képező istentiszteleten körülbelül négyszázan vettek részt.
A flashmob keretében összegyűlt ellendemonstrálók többsége sárga csillagot viselt a ruházatán, illetve transzparenseket emeltek a magasba. Többek között ismert, zsidó származású magyar művészek, tudósok, sportolók, irodalmárok portréi – Alfonzo, Rejtő Jenő, Radnóti Miklós, Hajós Alfréd, Gábor Dénes képmása – voltak láthatók a molinókon, mellükön sárga csillaggal ábrázolva.
A tüntetők, közöttük az Együtt-PM aktivistái, Horthy Miklóst és Hitlert együtt ábrázoló transzparenseket is magasba emeltek "együtt tették tönkre az országot, ebből egyszer már elég volt", "Horthy Miklós felelős a jogfosztásokért", "Horthy Miklós felelős több mint 100 ezer magyar katona haláláért" feliratokkal. Sok molinón vörössel áthúzott horogkereszt volt látható, mellette "Nem, nem soha!" felirattal.
Már a megemlékezés kezdetét megelőzően számos alkalommal vitába keveredtek Horthy megítélését illetően a két oldal képviselői, ezek a viták sokszor hangoskodásba, ordítozásba fulladtak. A tér az ellentüntetők sípszójától volt hangos.
Az istentisztelet kezdetére az ellendemonstrálók teljesen megtöltötték a templom előtti, a park másik oldalán található területet, és azt skandálták: "fasiszta gyilkosok", "nácik haza".
A helyszínt rendőrök biztosítják.
84 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Általuk jó magyar zsidóknak képeivel hivalkodtak, nos tényleg van köztük olyan is aki elismerésre méltó. De ennyi több nincs. Hogy a fidesz Horthy ügyben miért ilyen finnyás? Valószínű félnek a csillagosoktól, Izraeli gazdáiktól, az USA-tól az Unio-tól magyarul az egész világtól akiknek görcsösen megfelelni akarnak. Nem ám a magyar nemzetnek, hanem ezeknek a föníciai jöttmenteknek.
Az elcsatolt területek egy részét viszont visszaszereztük, ebben megint Horthy nagyszerű kormányzása játszott szerepet. Meg kell nézni, hogy miként fogadták az ott élő magyarok a bevonuló magyar honvédeket!
Kár, hogy ma már nincsenek ilyen államférfiak, mint Horthy kormányzó úr volt!
Mindenképpen megérdemli, hogy szoborral emlékezzünk rá és tisztelettel hajtsunk fejet emberi és politikusi erényei előtt!
Ezért is mondják, hogy a történelmet mindig a regnálók írják.
az öcséd ,az apád sírját látogathatnád,vagy ápolhattad volna a lelkét éveken át,amikor éjszaka felsikított a hadifogság után.
a Macákék bájos Mariskájára a rokonaim halála és elhurcolása miatt.
Minden ember háború esetén köteles hadba vonulni, ha haragszik ha nem..
De mondhatsz bármit a védelmére,a hazajött emberek elmondták a tapasztalataikat,nekik hiszek inkább,mint neked.
Ha a felelősségnél tartunk, akkor az is érdekelne, hogy a 2006-os októberi vérengzésért ki a felelős? Gyurcsány volt a kormányfő...
1,5 millió magyar halála a második világ háborúban.
Vagy süketelő nemzeti baromságodat hinted?
1941-1945 között 22 milliárd pengő volt.
Nagy-baczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter emlék irataiban le írta ,hogy 200,000 Katona volt Voronyezsnél.
Ebből 6-7 ezer munkaszolgálatos és 60-70 ezer katona maradt életben.
147,971 fő hagyta ott a fogát.
Mert ezeknek az embereknek a kezéhez vér tapad.
Gondolom ebben egyetértünk.
Ami 2006-ot illeti: Nézzen utána, a Fidesz képviselője akkor azt kérdezte a nemzetbiztonsági ülésen , mért tiltották meg a rendőröknek a fegyverhasználatot?
Azóta sok víz lefolyt a Dunán és mára vérengzés lett belőle, békés Fradi drukkerek részvételével, akik egyébként azt szokták énekelni:" Indul a vonat Auswitzba!"
2006-ra még nagyon jól emlékszem, bár nem figyeltem a nemzetbiztonsági ülést, de az eseményeket igen. Bizony használtak fegyvert, méghozzá olyan fegyvereket, amiket nem lett volna szabad: gumilövedékkel fejre céloztak, ezért vesztették el jó néhányan a szemük világát...
A numerus clausus (magyarul: zárt szám) az 1920. évi XXV. törvénycikk közkeletű elnevezése. A törvény alapján a „magyarországi nemzetiségek és népfajok” tagjai csak a formálisan kimutatható számarányuknak megfelelő mértékben vehettek részt a felsőoktatásban.
Az 1920-as törvény jogalkalmazói értelmezése arra helyezte a hangsúlyt, hogy a magyar állam a keresztény hitre tért zsidókat nem kereszténynek, hanem zsidónak tekinti akkor is, ha papírjaikon keresztény vallás szerepel „Ez a törvény elsőnek ütött rést a magyar zsidóság feltétel nélküli jogegyenlőségének és emancipációjának elvén.” [1]
Tök mindegy szerepelt - e benne a zsidó szó..., róluk a kirekesztésükről szól. Ha példálózol nézz utána!
Searchtool right.svg Bővebben: Horthy-ajánlat
1939 és 1941 között több tízezer menekült érkezett Magyarországra Németországból és a németek által elfoglalt csehszlovák, osztrák, lengyel területekről. Nagy részüknek menedéket nyújtott az ország, nem így jártak el azonban a menekülő zsidókkal. 1941 nyarán a magyar hatóságok közreműködésével 16-18 000 „hontalan”, „rendezetlen állampolgárságú” zsidó származású személyt a Németország által megszállt Galíciába toloncoltak ki embertelen körülmények között (marhavagonokban, szinte mindenféle ellátás nélkül szállítva őket). Az állítólagos cél a „hontalanoknak” a részben magyar csapatok által megszállt Ukrajnába való áttelepítése lett volna. A kitoloncoltak nagy részét azonban 1941. augusztus végén a Kamjanec-Pogyilszkij mellett állomásozó SS-alakulatok és ukrán milicisták lemészárolták. 2-3 ezer főnek sikerült csak visszamenekülnie Magyarországra. A német hatóságok ellenzésének és a magyar közvélemény nyomásának hatására a további kitoloncolásokat augusztus 8-án, a mészárlás megkezdése előtt három héttel leállították.[82][83] Ez volt a holokauszt első olyan tömeggyilkossága, amelyben az áldozatok száma ötszámjegyű volt. [84]
Európából legkésőbb magyarországról vitték el a zsidókat...
39-41 között elég késő ahhoz képest hogy éppen csak kitört a háború... :-)
Te kevered azzal amikor már Hortynak az egyik fia halott volt a máskikat ki tudja hova hurcolták a németek és Horty ki akart ugrani a német szövetségből de az a háború végén következett be. Kissé elkésett a zsidó mentéssel nem gondolod?
1944 julius 6-án állították le a zsidók deportálását. Kissé elkéstek nem gondolod?
Koszorús Ferencet emlegeted, de legalább azt nézted volna meg hogy mikor állították le a transzportokat. ..
Tudod mi történt Horty két fiával? Mit ígért neki Hitler ha a németek mellé áll?
A magyarokat mégis ö vitte a vágóhídra.
A történelmi ismereteim nem hiányosak.
Csak azok vádolnak hiányossággal aki egy mocskos eszmét és egy mocskos ember gondolataiért rajonganak .Legyen az baloldalról vagy jobboldalról egyaránt.
Nem emlékezek meg olyan emberöl kinek a kezéhez vér tapad.
Amint látom te igencsak rajongasz Horthy úr iránt.
Hitler többszöri reklamálására sem, és csak a németek általi megszállásunk után volt "forró" a talaj.
Ezért is kellene egy végleges történelmi elemzés - lezárása a múltnak - erről a korról, mert mindenki másképpen hallotta, másképpen tudja, az ellentétes politikai széljárások miatt.
Mercredi 06 Novembre 2013 banniere Votre compte Newsletters Abonnés au Fil Expert
Suivez Fait-religieux.com sur
France
Monde
Société
Culture
Nos Dossiers
Nos blogs
Zoom sur...
Fil Expert
La photo du jour
Les articles les plus lus
1Fête de l'Aïd : le 15 octobre dans certains pays, le 16 dans d'autres
2Des juifs orthodoxes refusent de s'asseoir à côté d'une femme dans un avion
3"Shutdown" : les aumôniers catholiques interdits de messe dans les garnisons
4Pacte social à la chinoise (II) : les religions à la rescousse
5Aïd : 25.000 clics contre l'abattoir provisoire de Belfort
Personnalités
Schuller
Helmut Schuller
Helmut Schüller s'est rendu célèbre comme chef de file d'un mouvement réformateur de l'Église catholique. En 2006, il lance la « Pfarrer Initiative...
> Accédez à toutes les biographies
[Publicité]
ban_pub
Ils l'ont dit...
«L'islamisme radical est aussi atroce dans son genre qu'a pu l'être le nazisme dans les années 30»Luc Ferry, philosophe et ancien ministre
> Plus de citations
Nos blogs
Les enfants en parlent
par Marine Quenin
Géoreligion
par Alexandre Levy
Sacré... artistes
par Marc Bayard
Musiques d'en haut
par Eric Lebrun
Aujourd'hui vient d'hier
par Jean-Louis Schlegel
Glossaire
> Toutes les définitions
ban_pub
Hongrie : hommage à Miklos Horthy, fasciste et antisémite
La rédaction le 04.11.2013 à 10:06
A+ A A-
Imprimer
Dimanche 3 novembre, un milliers de hongrois ont manifesté contre un buste de Miklos Horthy, dévoilé dans une église protestante de Budapest. La cérémonie était organisée sur l'initiative du parti d'extrême droite Jobbik à l'occasion du 75e anniversaire d'un accord conclu avec l'Allemagne nazie qui avait notamment pour effet de...
hu.wikipedia.org/wiki/Horthy_Mikl%C3%B3s
De kimásolom az idevágó részt is:
A zsidóság helyzete és a német megszállás[szerkesztés forrásszöveg szerkesztése]
Searchtool right.svg Bővebben: Horthy-ajánlat
1939 és 1941 között több tízezer menekült érkezett Magyarországra Németországból és a németek által elfoglalt csehszlovák, osztrák, lengyel területekről. Nagy részüknek menedéket nyújtott az ország, nem így jártak el azonban a menekülő zsidókkal. 1941 nyarán a magyar hatóságok közreműködésével 16-18 000 „hontalan”, „rendezetlen állampolgárságú” zsidó származású személyt a Németország által megszállt Galíciába toloncoltak ki embertelen körülmények között (marhavagonokban, szinte mindenféle ellátás nélkül szállítva őket). Az állítólagos cél a „hontalanoknak” a részben magyar csapatok által megszállt Ukrajnába való áttelepítése lett volna. A kitoloncoltak nagy részét azonban 1941. augusztus végén a Kamjanec-Pogyilszkij mellett állomásozó SS-alakulatok és ukrán milicisták lemészárolták. 2-3 ezer főnek sikerült csak visszamenekülnie Magyarországra. A német hatóságok ellenzésének és a magyar közvélemény nyomásának hatására a további kitoloncolásokat augusztus 8-án, a mészárlás megkezdése előtt három héttel leállították.[82][83] Ez volt a holokauszt első olyan tömeggyilkossága, amelyben az áldozatok száma ötszámjegyű volt. [84]
Keresd a zsidóság helyzete és a német megszállás alatt..
Szinte ez az egy adat amiben minden történész egyetért.
Nem sikerült neki, mert a "szövetséges" németek cserbenhagyták a Donnál.
Kedves nagyszüleink aztán élvezhették a felszabadításban a Tanácsköztársaság folytatását. De őket már ne sajnáld, mert nem mindegyiket lőtték helyben agyon.
Ezt sok baromságot amit ti Horthy imádok összehordtok borzalom.
Mindig igazolást kerestek,hogy restauráljátok.
Az meg ígérem ahol élek nem lesz szobor se Horthynak,se Kádárnak és egyetlen egy volt mocskos politikusnak kinek a kezéhez egy csepp vér is tapad.
Szerinted Horthy lőtte a Don-kanyar sarába a magyar katonákat? Én úgy tudom, éppen a ti felszabadítóitok voltak.
Na, persze, hogy mit kerestünk a Donnál, az már egyáltalában nem Horthy-kérdés, ne is foglalkozzatok vele.
Új hozzászólás