Négykézláb csúszott Orbán Viktor elé a Törzsasztal gasztronómia magazin szerkesztője némi vigaszt remélve, miután a Gault&Millau étteremkalauz kritikusai pocskondiázták a szegedi halászlét. A szervilizmus sodorja bele nemzetünket az I. Halászlé Szabadságharczba.
Ami a magyar focinak Szöllősi György, az a magyar ételnek Horváth Zoltán. A héten pukkant a mikrohír, hogy földbe döngölték a szegedi csárdák ételeit a Gault&Millau étteremkalauz kritikusai. A Fehértói Halászcsárda halászléjéről például azt találták írni, hogy "a lé uszadékos, sűrű, nem halízű, inkább pörköltes és túl sós".
A Törzsasztal szerkesztője ezután levélben fordult a miniszterelnökhöz, és arra kérte, vegye védelmébe a halászlét, "nyilatkozatával álljon ki a szegedi halászlé mellett".
"Öntudatunkba sértve érezzük magunkat egy ilyen elfogult és durva kritika miatt, mely még a további vita és párbeszéd lehetőségét sem adja meg. Meglehetősen paprikás (szegedi csipős parikás) hangulat alakult ki e-miatt városunkban és csak végső elkeseredésünkben jutott eszünkbe, hogy ilyesmivel zavarjuk" – írta esdeklő levelében Horváth.
A halászlégyalázás itt, a panasz itt olvasható.
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
ha már ekkora hadi stratéga
Na meg sokan meg azt nem tudják, Nekem az " öreg Körösi mondta amikor még kicsi voltam és az unokájával nagyon sokat síkáltuk a harcsákat
Akkor azt mondta.
A halászlé, fijam, amikó a halász hugyozik!
A hallé, mög az ami készűl a halbú.
Kicsit igazuk van azért a bíráknak, mert amikor haza megyek, le egyek a halász csárdába halat enni. Na már rég nem olyan jó a " Hallé mint régön. Pedig a halak ugyan olyanok.
Kérdik az öreg halászt, miből készül a halászlé? Válasz: Halból.
Bele kell tenni a halat és több félét - ez fontos, hagymával, paprikával ..., aztán már lehet "ragozni", - . biztos, hogy finom lesz.
De, ha spórolnak a hallal, akkor az csak imitát.
rendeltünk az adott étteremben.
Nos elmondhatom, hogy ... szóval nem ízlett de nem csak nekem
hanem a csoporttársaimnak sem !
Ja, az ételminősítők által preferált wellness, fitnesz halászlével is annyit kell dolgozni, mint a hagyományos bajai, szegedi, paksi, kömlődi halászlével, csak az utóbbiak finomabbak.
Lószar az van mert egy szakács főzzön úgy hogy azt ne lehessen megkritizálni de ha mégis megteszik akkor ne a miniszterelnökig szaladgáljon a panaszával...az mások szokása...tudjuk kié
A verebek meg ahogy látszik rúgnak is rajta rendesen.
Az igazi halászlét a bajai módszerrel főzzük, jól rotyogjon és 50 perc alatt készen van.
Aki elbaltázta a halászléfőzést, az más ételt is elbaltázott, úgyhogy hiába rohangál a miniszterelnökhöz, mert az éppen fociedzésen van:))
Állott, több napos szart adnak arany áron.
És még ők vannak a leminősítésért megsértődve?
Nem tudom milyen párthoz tartozik a polgármester.
Új hozzászólás