A Figyelő értesülése szerint a 2,5 milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja most a Karib-tengeren sütteti a hasát. F. Attilát első fokon emberölési kísérletért is elítélték, de még nem kezdte meg büntetését.

A NAV egyik magas rangú tisztjét is megvesztegette egy milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki most a Karib-tengeren sütteti a hasát – írta a Figyelő csütörtöki száma. T. Zoltán alezredest már elfogták. A lap úgy tudja, nyomozati ügyekről adott ki információkat F. Attilának és társának, R. Barnabásnak, amiért busás jutalmat várt el.

F. Attila két és fél milliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést. Megbízható forrásból származó információkra hivatkozva a Figyelő azt írja: a gyanúsított egy általa (is) kreált cégcsoport eszmei irányítójaként tonnaszám szerzett be cukrot és étolajat Szlovákiából. A magyar üzletek – többnyire hipermarketek – polcain azután kötöttek ki ezek a termékek, hogy több cégen is átfuttatták őket – hamis számlákkal nem kevesebb mint két és fél milliárd forintnyi áfát kicsalva.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói nyáron csaptak le a társaságra Komárom- Esztergom megyében. A nagyszabású akcióban egyszerre jelentek meg több helyszínen, a kamu cégek strómanként működő ügyvezetőit lekapcsolva és utóbb vallomásra bírva. Csak a főkolompost, F. Attilát nem sikerült előállítani.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
hallgatag
Elkezdödött..., bár még " csak " 2,5 milliárd,de ha igy megy,
láncreakcióban eljutnak az ezermilliárdhoz...
Mert ilyenkor köpnek a nyertesek-vesztesek
Csak legyen idö behajtani !!!
magyarbakancs
Milyen érdekes hír,vagy nem is hír?
Mert genetikailag tudjuk,hogy itt soha semmi nem megy tisztán?
F_Viktor
Ennek semmi köze a Horváth által megnevezett ügyekhez, s ez már nem mostani eset.
öcsi55
Nahát-nahát! Itt a fehér holló!@hallgatag: Igen a dominó elv!
bukfenc
A "terryeres" komm-.ban írtam mennyire korrupt a rendőrség stb, érdekes itt is bele botlunk!
Meg amiről nem tudunk.
.Meg, amit letitkosítottak..
Szegény -köznép!. -csak pislog, mint a vakember a 3 D-s moziban...
coni
Izgatottan várjuk, hogy a több ezer Milliárdos ÁFA csalásokat is elkezdjék kivizsgálni, ne csak egy szerencsétlen "zuschlagot" kapjanak el.
Január
Ezek szerint nem zörgött ok nélkül az avar..., itt is elkezdhetik a csalók felgöngyölítését.
kedwes
Már megint, hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát!
hallgatag
@Január: Egy holló nem vájja ki a másik szemét...
Sajnos,még feljebb van az " elsimitási igazgatóság "
deviance
hagyjuk már... túl gazdag ő ahhoz hogy börtönben üljön
nyanya001
Nem vagyok egy huszonkétezer fős szervezet, de néhány hete foglalkoztat a gondolat, melyek lehetnek azok a konkrét termékek, amelyekre egy ideje mindenki csak utalgat, amelyekről a volt NAV-os Horváth András 60 ezer oldal feljegyzést tárolt a szekrényében, és amelyekkel állítólag tömve vannak az áruházak.

Az áfacsalt árukra gondolok: cukorra, lisztre, elektronikai termékekre, bonyolult, határokon átnyúló cégláncokon megutaztatott dolgokra, amik szinte olcsóbban kerülnek a polcra, mint amennyiért kijönnek a gyárból. Olyasmik ezek, amiket nap mint nap megveszünk, megeszünk, használunk, úgy, hogy közben nem is sejtjük: forgalmazóik milliárdokkal károsítják meg a költségvetést.

index.hu/gazdasag/2014/01/02/sovereign/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=action_ids%3D10152105796810033&fb_action_types=og.recommends&fb_source=other_multiline&action_object_map=%255B1496682107224108%255D&action_type_map=%255B%2522og.recommends%2522%255D&action_ref_map=%255B%255D
human
Dajcs Tompika még mindig paranoiás futóbolondnak tartja Horváth Andrást? Kíváncsi lennék a nyilatkozatára.
palika
Horváth Andrást a NAV FÖLÉ HELYEZETT MINISZTERI BIZTOSNAK!!!
kkalman
Már csak az a kérdés, rendbe lehet-e hozni még az országot, ha lassan több a csaló, tolvaj, mint réten a fű?
Sokszor fellángol a vita(?) a cigány bűnözésről, holott az "csak" erőszakról szól, miközben fehérgalléros bűnözők az egész országot kilopják alólunk. És mennyivel kisebb felháborodás kíséri a fehérgallérosok tevékenységét, mint egy rablást, vagy gyilkosságot, amit "c" személyek követnek el.
Nem védeni akarom őket, rohadjon a sitten, aki bűnöző, de akkor mindegyik. És kísérje ugyanolyan mértékű felháborodás is a fehérgallérosokat, mint a többieket.
Sokat használna az ügy felderítésének, ha nemcsak hazai adószakértők, rendőrök vizsgálnák a történteket, hanem egy nemzetközi csapat is segítené a munkájukat. De azt hiszem, ez csak álom marad.
nezelodo
Azért megállapíthatjuk, nem a napszámos Józsi bácsi, és nem a nemzethy nyugdíjas havi hetvenezerből bonyolítja ezeket az ügyeket. Kitűnő gazdasági politikai kapcsolatokkal rendelkeznek. Utána meg ajvékol a politikai csúcsszereplő, hogy csak véletlen fényképezték le a nemzetközi elfogató parancson szereplő kitűnő emberrel! Persze, engem miért nem fotóztak ilyenekkel? Mert talajmenti káder vagyok, és az is akarok maradni.
martinpalermo
Itt nálunk sem a sánta embert ,sem a sánta kutyát soha senki utol nem éri---mert kiknek kötelessége lenne utolérni még hazugabbak,és direkt sántábbak is.
kukac50
Azért csak igazságot beszélt Horvát András. Csak azokat az ügyeket nem vizsgálják mert a Fidesz bele bukna!
hetöndöe
@kkalman: Nálunk a gondolkodás csak odáig terjed,"hogyazbüdöscigány győzike csalt tizenötmilló adót és csakfelfüggesztettet kapott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.