Olli Rehn, az Európai Bizottság finn pénzügyi biztosa ahol tudott, keresztbe tett Magyarországnak a 2010-2011-es válságkezelés során – derül ki Matolcsy György volt kabinetfőnökének, Wiedermann Helgának nemsokára megjelenő könyvéből, amely a hazánk elleni pénzügyi és gazdasági támadásokat eleveníti fel – írja az mno.hu.
A visszaemlékezés részletesen foglalkozik a Magyarország és a forint elleni 2011-es spekulációs támadással, és bemutatja annak hátterét. Egy az IMF és az Európai Unió által megírt megszorítási forgatókönyvet próbált ráerőszakolni a második Orbán-kabinetre az Európai Bizottság (EB), amelynek pénzügyi biztosa, Olli Rehn szinte az első pillanattól kezdve mindent megtett a magyar válságkezelés ellen – erről az időszakról írt könyvet Matolcsy György akkori kabinetfőnöke, Wiedermann Helga.
Mi úgy tudjuk, hogy valakik valahol már 2011 tavaszán elhatározták, hogy megdöntik Orbán Viktort és kormányát – írja a volt kabinetfőnök, aki emlékeztetett arra, hogy ebben az időszakban minden politikai és médiafronton példátlan támadások érték az országot, éppen az uniós elnökségünk idejére időzítve. A pénzügyi fronton ekkor még vihar előtti csend honolt, de vélhetően már folytak a pénzügyi támadás előkészületei.
Szinte észrevétlenül, 2011 júliusában kezdett leválni a forint árfolyama a lengyel zlotyról és a cseh koronáról, amellyel általában együtt szokták kezelni. A gyengülésnek semmilyen ésszerű oka nem volt, olyannyira nem, hogy épp erre az időszakra tehető a Széll Kálmán-terv bejelentése, amelyet egyöntetűen pozitívan fogadtak a piacok, mert fenntarthatóan három százalék alatti költségvetési hiánnyal kalkulált, és az idő bizonyította, hogy ezt az ígéretét a kormány végig tartani is tudta – írja az mno.hu.
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A könyvet remélem köznépből adják ki és minden háztartásba elküldik ? Borítóján vakkomondor lesz fehér bottal fekete szemüveggel
Model ország vagyunk 10 millióan ,és amit kicsiben sikeresen lehet modellezni,az nagyban is jólehet.
Attól félnek,hogy más tagországok is vérszemet kapnak.Lásd rezsi csökkentés.Köpködtek,s mit ad isten angliában is párt program lett.
Tranzakciós adó.Köpködtek.Kiderűlt Franciáknál 3x-os a díj
Na, akkor ki a hülye?
Ez a militáns gondolkodás.
Más szemében a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát sem.
Franciaországban csak a részvényekre, és automatikus elektronikus kereskedésre vonatkozik. A mértéke is alatta marad jóval a magyar adónak.
hvg.hu/gazdasag/20120801_francia_tranzakcios_ado
Viszont tényleg bevezették a LUXUSADÓT, amit a fidesz nem akart.
444.hu/2013/12/30/atment-a-luxusado-ami-kinyirja-a-francia-focit/
Sokan vagyunk akik nagyon szívesen cserélnének a franciákkal, ha tranzakciós adóról és luxusadóról van szó.
A felcsúti polgármester, Mészáros Lőrincz 800 milliós osztalékát, amit magának adott még tranzakció sem terhelte. Frankó mi? Igazságos?
Ez az Oll Irén egy orbitális sz..keverő!!
Ne engedjük!!
Kabaré az egész.:-)))
– Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak?
– A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
@human: már megválaszolta, hogy a francia tranzakciós illetékről hazudtál egy nagyot, de az európai rezsicsökkentésről is nagyot ferdítesz:
Nem csak Angliában van/volt rezsicsökkentés, hanem Angliától, Németországon át, Szlovákián keresztül egészen Szlovéniáig megtörtént, ugyanis a gáz világpiaci ára 2012-től folyamatosan csökken, ami decemberre elérte a -30 százalékot.
Ja, hogy az EU többi országában ehhez nem kellett harcba vonulniuk az önkéntes szabadságharcosoknak? Ott a kormányok nem adták oda haverok offshore cégének? Ott nem a szolgáltatókra terhelték rá, veszélyeztetve a szolgáltatás minőségét és ráterhelve az adófizetőkre (lásd távfűtőművek támogatását adóforintok milliárdjaival)?
Jól írta @himan: "Amit írtál abból semmi sem igaz. Ennyi."
Garantált tiszta nyereség nincsen, nem tudom ilyen ökörség hogyan jut eszedbe?
A kapitalizmus felé keresd az igazságot, s ne az orbáni összeesküvés elméletet papagájozd.
Olyan, hogy magántulajdon, szabad piac, piac és a résztvevők közti verseny (s nem az állami beleszólás!)... No, itt a bibi, ez nem tetszik az EU-nak, s akkor még nem beszéltem a sajtószabadságról (pl. Klub rádió), demokrácia lebontásáról (pl. AB!).
Fával fűtőknek alanyi jogon nem jár rezsicsökkentés,a minimál nyugdíjat 600 forinttal emelték.
Új hozzászólás