Ultimátumnak nevezte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége holokauszt-emlékévvel összefüggő álláspontját a Miniszterelnökséget vezető államtitkár keddi gyulai sajtótájékoztatóján, de hozzátette: az nem lesz képes megbontani a magyarok és zsidók együttélését, ami szerinte több száz éve sikeres.
A Mazsihisz magyar kormánynak küldött ultimátuma nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben hosszú évek óta élünk itt Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal – jelentette ki Lázár János az Almásy-kastély évszázadai című ünnepélyes alapkőletétele előtt.
Az államtitkár a Gyula TV kérdésére azt mondta: úgy tűnik, hogy kudarccal fenyeget az 1944-es holokauszt-emlékév megünneplése a Mazsihisz ultimátuma miatt, amely jelentős mértékben megosztja a magyar társadalmat.
A magyar kormány 2013-ban minden döntést meghozott annak érdekében, hogy minden magyar polgártársunk közös vesztesége előtt, az 1944-es magyar holokauszt előtt méltóképpen tudjunk fejet hajtani, megemlékezni az áldozatokra. Ez a törekvésünk úgy tűnik, hogy kudarccal fenyeget – tette hozzá Lázár János.
Kiemelte: a Mazsihisz ultimátuma többekben aggodalmat kelt, és szerinte nem befolyásolja jó irányban a zsidók és a magyarok együttélését, ami több száz éven át sikeres volt a Kárpát-medencében.
"Azt remélem, hogy például a helyi zsidó közösségek, a helyi önkormányzatok az együttélés hosszú emlékeire és a jelenlegi hétköznapjaira való tekintettel meg fogják találni a közös emlékezés módját. Hiszek a helyi közösségek és leginkább a helyi önkormányzatok bölcsességében, és azt remélem, hogy az ultimátum csupán egy politikai akció része, és nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben élünk itt hosszú évek óta Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal együtt" – mondta Lázár János.
58 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Szakmai szempontok alapján elemezve ezeket, megváltoztatták az azt megelőző korok hadművészetét. Tudom ezzel is kiváltok más érzelmeket , mégis, ha lehet egyáltalán humánum egy háborúban, ha fel lehet oldani egy olyan ellentmondást mint a háború és a humánum, akkor ezt ott megkisérelték. Csak akkor, amikor annak a perce elérkezett, csak annyi pusztítást, ami elegendő az ellentevékenység megakadályozására és csak annyi emberi veszteséget, amennyi az előbbi célhoz elengedhetelenül kell. Visszagondolva a megelőző háborúk borzalmaira, milliós katonai és civil áldozatra számomra ez fontos volt.1948.ban a Népszövetség bizonyára elfogúltan döntött a területi elosztást illetően.Azóta folyik a kűzdelem.Röviden. Én amint látod valóban az újságolvasó szintjén vagyok tájékozott és személyes emberi érintettségem okán talán elfogúlt. Nyilvánvaló a világ zsidóságának állandó támadása Már Cronwell idején is voltak zsidó pogromok, de azóta is számtalan.Mindezek alapján az emberi oktalanság, buta gyűlölet, a tömegvonzás amit a médiák gerjesztenek, az ember irigység,így együtt alakítanak ki országokban eltérő méretű szemléletet, ami ha találkozik a politikával alakít ki olyan helyzeteket, ami miatt szégyenkeznünk kell. A magyar történelem bővelkedik a szégyenkezésre okot adó eseményekben, talán nem kellene ezt még ma is folytatni.
A holocaust év nem jól kezdődött, az otrombaság miatt. Gyors és csendes rendezés kell, ne vonjuk magunkra a kulturált világ megvetését.Én csupán ezt kívánom,...
Új hozzászólás