Magyarország ma már jobban teljesít az egészségügy területén is, mint korábban, de még nem elég jól. Vannak egészségügyi intézmények, amelyek segítségre szorulnak a jövőben is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Szekszárdon.

"Az átszervezés megtörtént, az esélyt megkaptuk, hogy egy jól működő állami egészségügyi rendszerünk legyen, de sokat kell dolgozni annak érdekében, hogy a kórházak, az orvosok, ápolónők, és elsősorban a betegek biztonságban érezzék magukat" – hangoztatta a kormányfő a Balassa János Kórház új szárnyának átadásán.

A következő kormányzati ciklusban minden területen radikálisan csökkenteni kell, ahol lehet, ott pedig meg kell szüntetni a várólistákat az egészségügyben – közölte Mesterházy Attila pénteken Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a Kanizsai Dorottya Kórház épülete előtt a pártszövetség egészségügyi programjáról azt mondta, hogy az három fő szakmai területre koncentrál: a gyermekegészségügyre, valamint a rákos, illetve a szív- és érrendszerei betegségek gyógyítására és megelőzésére.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

análisdrabális
Hét stadionos pufi! Akkor hogy is van az hogy tegnap voltam a sebészeten, egy gyanús anyajegyet eltávolítása céljából, május 30-ra kaptam időpontot. SZÓVAL HOGY IS VAN EZ stadionos???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
joopapa
@Desischado: Sajnos nem, itt él kis hazánkban, pedig kilőhetnék a holdra vagy csak simán a világűrbe:)
1magyar
Amelyik kórházat nem szüntették meg, azokban a szocializmusban is jobb volt a helyzet.
szjupermen
@troppauerhumer: Komáromban ugyanez már megtörtént több mint egy éve.Egyszerűen leépítették a magas szinvonalon működő kórházat. Elfekvő lett belőle.
evacica
Kívánom Orbánnak családjának és haverjainak, hogy ebbe a ragyogóan teljesítő egészségügyben kezeljék őket, ugyan olyan feltételekkel mint bármelyikünket !!Majd meglátnám, hogy akkor is ez lenne a véleménye? Fényezni azt tudja magát, ez a szerencsétlen nép meg el is hiszi a sok hazugságát! Orbán az aki folyamatosan hazudik és hülyíti a népet, sajnos sokan meg is eszik ezt a sok hazugságot!
1magyar
Most a híradóban volt szó, 5 új múzeum fog épülni a Városligetben.
nezelodo
Jobban teljesít az egészségügy? Bizonyára azért állnak akkora sorok minden eü. szolgáltatás eléréséért, mint a rossz emlékű jegyrendszerben a húsbolt előtt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.