Magyarország a fogyasztóvédelem területén is jobban teljesít, mint korábban és európai összehasonlításban is – mondta a Fidesz szóvivője, a parlament szakbizottságának alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a fogyasztóvédelem március 15-i világnapja alkalmából.
"2010 óta mérföldeket léptünk előre a fogyasztóvédelem területén" – fogalmazott Zsigó Róbert, aki szerint ma már a közműszolgáltatók és a bankok "trükkjeivel" szemben, valamint a silány élelmiszerektől is sokkal szigorúbb szabályok védik a fogyasztókat, akik jóval tudatosabbak, mint korábban.
Kiemelte, hogy a közműszolgáltatások területén a rezsicsökkentésnek köszönhetően erősödött a fogyasztók védelme. "Ma már nincs pardon a törvényeket kijátszó közműszolgáltatóknak: kőkemény bírságra számíthatnak például akkor, ha nem megfelelően állítanak ki számlát vagy ha félretájékoztatják a fogyasztókat" – mondta.
Óriási összegeket hajtanak be a szolgáltatókon, mindezt azért, mert pl. a rezsiszámlákat nem Times New Roman 11 betűtípussal nyomtatták ki, vagy egyéb hibákat vétettek.
Az ország kinyírása folyamatban van, a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében.
Ja nem, hanem a állampolgárok érdekében, akik már egy fényképet se lőhetnek el, hanem kuss van.
A helyzet sokkal rosszabb, mint a komcsi érában. Akkor még csak villanykörtét és benzint mertek lopni, de most már törvényt is hoznak maguknak a lopások elősegétésére.