Az ellenzéki összefogás szerint Orbán Viktor kormányfőnek kötelessége kiállni miniszterelnök-jelölti vitára.
Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a kihívás elutasítása méltatlan egy demokráciához, a miniszterelnök nem minősítheti az ellenzéket, nem mondhatja, hogy nincs alternatíva.
Felszólította Orbán Viktort, álljon ki vitázni Mesterházy Attilával, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjével. Az MSZP elnöke nem a jelenlegi kormánytól nyeri legitimitását, a párt kongresszusa megválasztotta, a szocialistákkal szövetséget kötő pártok vezető testületei pedig elfogadták kormányfőjelöltnek, így 1,5-2 millió választópolgárt képvisel – hangsúlyozta.
Tóbiás József azt mondta: választói igény is, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita, amelyen mérlegre teszik az elmúlt négy év kormányzását és a következő ciklusra szóló terveket.
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke közölte: Mesterházy Attila bárhol, bármikor kész vitázni a kormányfővel.
Szerinte Orbán Viktor "gyáván menekül" a vita elől, nem hajlandó számot adni terveiről, és hazudik, amikor azt állítja, hogy Magyarország boldog és egységes. Az Orbán-kormány egy megosztott és szomorú országot hagy hátra – jelentette ki.
Az Együtt-PM társelnöke arra is felszólította a miniszterelnököt, ne vállaljon további kötelezettséget a paksi erőmű bővítésére, amely a forint gyengülése miatt napról napra drágábbá válik.
Budai Bernadett MSZP-szóvivő arról beszélt: Orbán Viktor a paksi erőmű bővítésével összefüggő hitelszerződés miatt kerüli a vitát.
Arra a felvetésre, hogy a Jobbik és az LMP is kezdeményezett miniszterelnök-jelölti, illetve listavezetői vitát, Tóbiás József jelezte: egyetlen, demokratikus pártok közötti vita sem haszontalan, de ennek feltétele szintén az, hogy Orbán Viktor vállalja a részvételt.
Mesterházy Attila szombaton jelentette be, hogy április 5-ére tévévitára hívja ki Orbán Viktort. A Fidesz vasárnap közleményben azt írta: a vita feltételei nem állnak fenn, mert nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes jelölt a baloldalon.
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az hogy nem all ki, az egyreszt onmaga meghazudtolasa, masreszt beismerese hogy Mo. nem demokratikus allam.
Ennyi.
(Túl nagy ott a fegyelem - csak gondolom.) :)
Ezt nem is titkolták egy ideig: aki nem úgy nyomott gombot,
ahogy a párt előírta, büntit kapott, azaz pénzbeni megrovásban részesült.
Ez jellemzi is az egész mocskos bagázst, hogy milyen szarrágók,
mennyire nem az elvek, hanem a pénzéhség irányítja őket:
gyakorlatilag egy-két emberen kívül nem okádtak önmaguktól annyian,
hogy kilépjenek a fideszből. A senkiházi kdnp-ről meg szó se essék!
Megélhetési potyaleső aljadék banda!
1./ a nép
2./ a káderek
Igaz, hogy akkor is voltak "csókosok": protekciósok, de akiknek akkor "rossz" volt,
azoknak azt kívánom, hogy cseréljenek helyet azokkal, akiknek most az!
Mert a baloldalnak van programja, a Fidesznek pedig nincs.
...medgyesi D209 -sem vitatkozott ...mert úgy döntött ...orbán akkor fog vitázni,ha akar , ha nem akar akkor , nem fog. ráadásul nem ő dönt egyedül. a baloldal jobb ha Simonnal Józsával, zuslággal és a bajai videóhamisitással foglalkozik...példul..csak egy ötlet.
Szerintem ezért nem mer kiállni a komcsi fővajda.
Amennyiben Mesterházy-t nem tartja vitaképesnek, annál könnyebben legyőzheti, hiszen gyenge.
(Magyar Hírlap interjú, 2006. szeptember 27.)
(CNN interjú, 2006. szeptember 23.)
2006 WikiLeaks dokumentum diplomatákkal való beszélgetésről
Itt csak arról szól , hogy a 24 év minden bukott vezetője, vissza üljön a bársonyszékbe! Nincs egy új arc .
Egyébként itt van tessék.
hu.mebal.eu/valasztasi-programok-egyutt-pm-mszp/
Új hozzászólás