A Jobbik a mindenkor hatályos büntetési tételek kétszeresét szabná ki a bűnöző politikusokra, és eltörölné a mentelmi jogot is – mondta Novák Előd, a párt képviselője egy lakossági fórumon pénteken a Nógrád megyei Romhány községben.
Lehet, hogy nem érezzük közvetlenül a bőrünkön, de jóval nagyobb károkat okoz a politikusbűnözés, mint akár a cigánybűnözés – mondta a politikus.
Ahogy a cigánybűnözés szó sem azt jelenti, hogy minden cigány bűnöző, úgy természetesen a politikusbűnözés szó sem azt jelenti, hogy minden politikus bűnöző, de vannak olyan tipikus bűnelkövetési formák, amelyek a politikusokra jellemzők, és ha hatásosan fel akarunk lépni ezzel szemben, akkor speciális válaszokat igényelnek – tette hozzá.
Novák Előd úgy folytatta: "a politikusok jellemzően nem színesfémet lopnak, hanem sokkal inkább doktori disszertációt, ha csak gondolunk Schmitt Pál esetére", és "klasszikus politikus bűnözői formák vannak, amint láthattuk ezt az utóbbi időszakban a bűnszervezetté vált MSZP háza táján".
Hangsúlyozta, hogy a Jobbik el akarja törölni a mentelmi jogot, mert az nem csak az elítéléstől, de már a nyomozástól is védi a mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselőket.
Példaként említette, hogy Simon Gábor volt szocialista elnökhelyettesnek "volt egy bő hete, eltüntethetett bizonyítékokat, megszervezhetett hamis tanúzásokat".
A Jobbik politikusa a művelődési házban kéttucatnyi ember előtt arról is beszámolt, hogy pártja a börtönkörülményeket is gyökeresen megváltoztatná. Két utat képzelnek el, önfenntartó börtönöket, valamint a bérrabtartás intézményét, mert "elfogadhatatlan, hogy több mint tízezer forintot költ az állam naponta egyetlenegy börtöntöltelékre".
A bérrabtartást "a nemzetközi jog talaján állva, nemzetközi szerződésekkel" szeretnék biztosítani – közölte.
"Én azt gondolom, hogy például egy szibériai börtön, az kellően elrettentő lehet akár a politikusbűnözők, akár más bűnözők számára. Hiszen ott, ahol egy szót nem beszélnek magyarul, ott ahol nem lehet perelni, mert egy kicsit nedves, dohos a cella, ott olyan körülmények vannak, amilyeneket megérdemel például egy politikusbűnöző" – mondta Novák Előd.
Hangsúlyozta: a Jobbik szeretné kiegyensúlyozni az egyoldalú nyugati függőséget a keleti nyitással, "nem csak a szavak szintjén".
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Adná az Isten hogy egyszer egy olyan politikus lenne aki tényleg a hazáért tesz valamit.
Ha ő az , akkor hajrá! de ennek is van a füle mögött nem is kevés. és ha nem engedi oda a pockokat a húsos fazék mellé, akkor elő szednek neki is egy két olyan dolgot hogy vakarhatja a fejét a kétszeres büntetésért.
Olyan szépeket tudnak mondani
Tényleg, mint a galambok. lent vannak, csipegetnek a kezünkből is
De ha egyszer fel röppennek, csak szarnak ránk.
Az milyen, amikor egy politikus kidobálja az Eu-s zászlót az ablakon? Mert szerintem ez is gyalázatos.
Új hozzászólás