Az ellenzéki összefogás öt pártja szerint öntelt, háborús és hazug beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP nagygyűlésén. Az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és a Liberálisok szombaton közös közleményben reagált a kormányfő által a kormánypárti rendezvényen elmondottakra.

Közölték: Orbán Viktor tudja, hogy az ország többsége változást és kormányváltást akar, és tudja, hogy elveszítheti a választásokat. Úgy fogalmaztak: Orbán Viktor a "saját szélsőségeseit felhasználva mozgósított egy utolsó rohamra – az ország békéje ellen".

Kifogásolták, hogy a Fidesz elnöke tisztességnek és dicsőségnek nevezte kormányzását, mert szerintük tisztességtelen és dicstelen kormányzást folytatott. Az öt párt közölte: az ország szörnyű négy év után van, ezért a jövő csak akkor lehet nagyszerű, ha alakításában Orbán Viktornak már nem jut szerep.

Bírálataikat úgy folytatták: a miniszterelnök egymillió munkahelyet ígért, miközben alig jött létre új piaci munkahely, csak közmunka van. Az ország korszerűsítéséről beszélt, miközben százmilliárdokat vont ki az egészségügyből, az oktatásból. Méltányos közteherviselésről beszélt, miközben negyven új adót vezetett be, és tíz emberből nyolc rosszabbul járt az egykulcsos adóval.

"Szerinte kitörtünk az adósságcsapdából, miközben elvette és elköltötte a magánnyugdíjakat, nemhogy csökkent volna, de tizennyolc éves csúcson van az adósság" – folytatták kifogásaikat, hozzátéve: a kormányfő az IMF-adósságot orosz adósságra cserélte, egységes alkotmányról beszélt, "miközben egypárti alaptörvényt kényszerített az országra".

Közleményük szerint az Orbán-rezsim "csak a Fidesz" jelszavával szemben a Mesterházy-kormányé az lesz: csak az ország.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

joopapa
Jó lenne ha belehúztok és valami választ adtok a birka menetre, mondjuk egy legalább ekkora megmozdulást! Mert nem akarom hogy megint igazam legyen, és ez a zseb néro megint kétharmaddal nyer és akkor nekünk annyi!!!És azt hogy a vityka öntelt, hazug és háborús retorikát használ az már tudjuk!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
spu00
Nem tudják véletlenül, hogy miért nem szólítja fel ez az öt okos vezető a világ gazdasági és egyéb vezetőit, hogy az eddig elmondott MAGYARORSZÁGOT dicsérő mondataik merő hazugságok, mert amit láttak, tapasztaltak, s lemásoltak az Orbáni intézkedésekről, az merő hazugság, nem létező eredmények, még ha náluk még be is jött, mert az itt levő ellenzéki csúcs gazdasági kommunista, liberális, szoc.dem- nek mondott, az országot csúcsra járatot előző min. elnökök, jelöltek ezt mondják. Azok akik még 10-20.000 ember mozgósítására is alkalmatlanok.Nem tudják véletlenül miből vásároltak az emberek januárban majd 40 milliárdal többet, mint előző évben a kiskereskedelmi forgalomban? Ha bele gondolnak, akkor ez 4-500 milliárdos évi plusz vásárlás, figyelembe véve, hogy január általában vissza fogott hónap.Gondolom elő vették a 2002-2010 közötti megtakarításukat, nem, de bár?Nem tudják véletlenül, hogy miért nem tudta Simor levinni a kamatokat annyi évnyi regnálása után, s ez a hozzá nem értő Matolcsy meg sec-perc alatt már 2.6- nál jár. Itt már megint a Fidesz környezete járt jól, főleg az a Mészáros, mert azért csak jobb volt a 7-8-11%-s kamat, nem? Meg szemétség volt Orbántól, hogy az Alkotmány Bírósággal vonatta visz Bajnai nyugdíj adózási törvényét, mikor mi azt igazán nagyon szerettük volna fizetni.Miről beszélnek Önök, meg minek?
nanu52
@joopapa: Nem akarlak elkedvetleníti de, nagy a valószínűsége annak, hogy a zseb néro a fasisztával összeáll. Jön a kuss 4 évig.
spu00
@alterego56: Hogy érdeklődjek Ön után? Ön csak olvasni tud, de értelmezni már nem?
Desischado
Erre nincs mit mondani, mert sajnos, mindenben igazuk van! orbán húzz el a hatalomból, a bandáddal együtt!
kkalman
Az elmúlt négy évről újat és jót mondani nem lehet. Örülnék, ha hatalomváltás esetén nem kezdődne a zemuttnégyévezés, hanem valódi munka folyna a parlamentben az ország helyreállításának érdekében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.