Akár a rabok is felépíthetnék az új börtönt, mondta Pintér Sándor belügyminiszter a Népszabadságnak adott interjúban. Azt állította, hogy választási ígéretüket betartották, és rend van.

Pintér Sándor szerint rend van, Magyarországon a jog uralkodik, három és fél ezerrel több a rendőr, nőtt a tettenérések és az előállítások száma.

A belügyminiszter szerint a regisztrált bűncselekmények száma azért nőtt, mert akik korábban nem mentek el feljelentést tenni egy tyúklopás miatt, azok ma már megteszik, mert minden településen elérhető a rendőr – olvasható a Népszabadság interjújában.

Pintér megvédte a közmunkarendszert az interjúban, aztán arról is beszélt, hogy előbb vagy utóbb szükség van egy új fegyintézetre, amit akár a fogvatartottak is felépíthetnének.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
1. Nincs rend
2. Az őszödi jelentés RÉSZLETÉT hoztátok nyilvánosságra manipulatív célból.
Szóval hazudsz már megint.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
1. Nincs rend
2. Az őszödi jelentés RÉSZLETÉT hoztátok nyilvánosságra manipulatív célból.
Szóval hazudsz már megint.
Sede
rezzenéstelen pofával belehazudni az emberek arcába - fideszes jellemvonás.
nemjoezigy
Majd én és a polgárok megítélik, hogy rend van e. Nem, nincs rend. És ez nem csak a rendőrség érdeme, hanem az egész kormányzaté, hogy nem tudták megvalósítani a foglalkoztatottság, a lakhatás, az életszínvonal általános emelését.
Nem tudták megcsinálni, mert nem is ez volt a céljuk.
A céljukat azt jól megvalósították, ami a saját és a környezetük meggazdagítása volt.

Ha olyan jók a statisztikák készítésében, gyűjtsék már ki nekem, hogy mekkora gyarapodást értek el a 4 évükben a közszolgák, közalkalmazottak, politikusoktól a polgármestereken, az állami vezetőkön keresztül a tisztségviselőkig.
bundi
@nemjoezigy: statisztikákra vagy kíváncsi...
nesze neked rend...
www.penzcentrum.hu/biztositas/fokozodik_a_helyzet_sorra_torik_fel_a_magyar_otthonokat.1039826.html
"Az elmúlt tíz év folyamán 2009-ben történt a legkevesebb betörés, akkor 16 200-at regisztráltak. 2012-re ez a szám már 22 ezer fölé emelkedett, tehát 39 százalékkal nőt három év alatt az ilyen jellegű vagyon elleni bűncselekmények száma."
2009-ig csökkenő tendencia 2010-ben két hét alatt megfordult...
más oldalról nézve...
"A környező országokban rögzített betöréses lopások száma ugyan Lengyelországban volt a legmagasabb 2012-ben (41 ezer), Magyarország pedig a második helyre kerül a 22587 regisztrált esettel. Szlovákiában pedig 1742 esetben történt betörés...
Ugyanakkor érdemes megvizsgálni ezeket az adatokat a lakosság számának tükrében is. Ha figyelembe vesszük, hogy Lengyelországban 38 millió lakosra jut 41 ezer betörés, hazánkban pedig alig 10 millióra 22 ezer, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarországon magasan vezet a közép-európai régióban,"
mert ebben is jobban teljesítünk...
magyarbakancs
Pintér Sándor: "Igen. Rend van."
Miniszter úr hol?
Mert a falvakban ott biztos nincs.
Temetőkből a vaskaput kereszteket lefeszegetik a sírokról.
Minden hó 20. után már megszaporodnak a lopások.
Egy utcabéli barátom meg halt.
Megtudták még aznap éjszaka feltörték a lakását.
Ugye nem kell mondanom kik voltak.?
Hát azok.
Hellcat
@magyarbakancs: "rejtett erőforrások"
Hellcat
@magyarbakancs: Biztos hallottál a rabszolgatartó, házfelgyújtó esetre...na az olyanokra...itt történt tőlem az eset kb 3km re...úgy hívjuk a környéket, hogy "Mordor".
Cicamama55
@nemjoezigy: A közszolgák nevében fogadja el tőlem a következőt. 2010 óta a bértábla befagyasztása miatt az alapbérem semmit nem változott! Az éjszakai pótlékot lecsökkentették, veszélyességi pótlékot megvonták, étkezési hozzájárulást elvonták, 50%-os utazási kedvezményt bevonták-egy évben 10 alkalomra csökkentették, melyet a továbbképzések fel is emésztenek- vidéki lévén, táppénz lecsökkentése...A fizetésem konkrétan a 4 évvel ezelőttihez viszonyítva 17.000 Ft-al csökkent, plusz az adható dolgok elvonása!Múlt hónapban, a választás előtt dobtak pótlékot, melyből nekem tisztán egy hónapban 6.200 Ft marad meg. Ja és márciusban érdekes dolog, lett újra minimális étkezési hozzájárulásunk, melyet a pótlékkal együtt bármikor újra elvonhatnak, mert a fizetésünk- a minimálbérek emelésével együtt nem emelkedett, így a közmunkások bérétől alig több! Ez nem átverés, hanem az igazság!! Csoda, hogy nem szeretném hogy ez a kormány tovább folytassa az önös érdekeit támogató munkáját?! Bárcsak ne így lenne!!
bretagne
Nincs rend! Nincs rend! Nincs rend! Lassan mondom, hogy Pintér Sándor is megértse:
N-i-n-c-s r-e-n-d!!!
human
@magyarbakancs: Mi felénk is eltűnnek a fémből készült dolgok. A temetőből az öntöttvas jancsipumpát is elvitték, de a hobbi telkekről már a vaskapukat is viszik, van ahol a kerítést is. Kis értékek ezek persze a milliárdokhoz képest, amit a kormány játszik át a baráti cégeknek.
Pintér ne csak a bekamerázott, beriasztózott elitnegyedekben figyelje a bűnözési statisztikát. Ott ahol 5 perc alatt megjelenik az őrzővédő kft autója.
bencemacska
"rend van, Magyarországon a jog uralkodik"

Az a baj, hogy úgy alakították át a jogot: "jobb felől üt, s nekem fütyöl"
perfekt
Satyabá,a legfontosabb helyen is rend van?--tudod hol----A FEJEItekKBEN.?
Sziszifusz
Jogszolgáltatás van, de az nem egyelő az igazságszolgáltatással. A jogszolgáltatás a jogszabályt megalkotó társadalmi réteg érdekeit szolgálja, nem a többségét. Gondolok a gazdaságot szabályozó jogszabályokra.
dömdödöm
A fradi stadiont miért nem fogvatartott építse ? azért amiért a fegyintézetet . válasz : mert nem értenek hozzá !
Az új fegyintézetet miért ne elitélt építse fel ?
1 -es válasz mert nincs rabszolgatartó társadalom
2 --es válasz beépítik maguknak a menekülő folyosót
bencemacska
@Sziszifusz: A legjobb bíró sem tud igazságos ítéletet hozni, beépített kiskapukkal teletűzdelt törvények alapján!!!
F_Viktor
@nemjoezigy: Írod:
"...gyűjtsék már ki nekem, hogy mekkora gyarapodást értek el a 4 évükben a közszolgák, közalkalmazottak, politikusoktól a polgármestereken, az állami vezetőkön keresztül a tisztségviselőkig."

Polgármestertől lefelé bizony @Cicamama55: -nek van igaza, bérek befagyasztva, juttatások megnyirbálva, alkalmazottak elbocsájtva, ezzel a többieknek több munka.
Önkormányzatok összevonásával, átszervezésével szintén többletmunka, mellette hatalmas káosz.
nehogymá
@human: bekéne fejezni a fém fölvásárlást. a hulladékot pedig ingyen elszállitani.annyiféle zöld adót épitettek már be ,hogy simán elhordhatnák ingyen.valamiért hagyják,pedig a vezetékről leégetett műanyag nem tartozik az egészség javitó dolgokhoz, mint ahogy az se életszerű ,hogy csatorna fedelet vagy felsővezetéket talál valaki. valaki nagyon jól keres vele,de nem az a baromarcú amelyik ellopja. mért jó ez igy?
Don Quijote
@Cicamama55: és nem is örülsz a rezsicsökkentésnek??:-)))))))
karma1
Szerintem meg csak azert ismetelgeti ezt az allitast, hogy legalabb o higgyen benne... Onszuggeszcionak hivjak ezt a fele mantrat,...:-)) Szoval, a vegen meg majd el is hiszi, hogy rend van...
dr. prédikátor
Kb két vagy három hónapja költözött egy 15 fős cigány banda egy utcával feljebb mint ahol lakom. A költözés után már két héttel elkapták öket falopáson,egy hete a szomszédjukat verték össze mert szólni mert hogy a disznójukat zárják be, mert a kert be a vetemény között turkál.Tegnap én zavartam ki a kertből két tetüt mert a veteményezett területen mászkáltak! Két kis patkány cigánykölök.Úgy e rend van sintérsanya???
F_Viktor
@nehogymá: Ez csak akkor fog megvalósulni, ha a színesfém, fémhulladék felvásárlást is bekebelezi az állam.
Cicamama55
@Don Quijote: Inkább ne szólalt volna meg, mert erre "ugrok"! A havi 1000-2000Ft-ra gondol, ami 2. éve lesz hogy kapjuk?!...Hát inkább kaptam volna 4 évig havonta a 2010-es, levonásoktól mentes fizetésemet-még ha nem is emelték volna meg közben!!! Érzékenyebben érintette a milliomosokat az adócsökkentés mint engem és a hozzám hasonlókhoz!
F_Viktor
A fityesz megint lopott a Jobbiktól? Mintha Vonáék emlegették volna a börtönök építését elítéltekkel.
gazdag dezső
TALÁN PINTÉR ÚR NEM NÉZETT KI AZ ABLAKON,VAGY NEM KÉRDEZETT MEG SENKIT SEM ARRÓL,HOGY MI A VÉLEMÉNYE A KÖZRENDRŐL!! NEM OLVASTA EL A STATISZTIKAI ADATOKAT SEM !!Hallatlan dolog,hogy egy miniszter ennyire mellé beszéljen a dolgoknak !! Ezért,és még a többi bűneiért már régen le kellett volna mondania !!Más országokban már ezeknek a töredékéért lemondanak miniszterek!! Remélhetőleg már Ő sem sokáig virul!!
coyote3
Reméljük a fideSS-ből jó építőbrigád lesz...
karma1
@dr. prédikátor: A Rozsadombon IGEN, vagyis ami sanya szerint szamit, ott rend van, es punktum! Ott biztosan nem korical at a gyeszno a kertbe! (Nem, mert beleesne az uszomedencebe, oszt az hogy venne ki magat?)

Nagyon sajnallak, hogy ezt kellett megerned, hogy a sajat tulajdonodat Magadnak kell megvedeni, mert szerintem tuti, hogy ilyenkor a korzeti "meghizott" egesz biztosan a Bahamakon nyaral, vagyis nem elerheto...;-((
karma1
@coyote3: Ha azt erted "jo" alatt, hogy tudnak-e epiteni, akkor ebben nem vagyok biztos... De ha arra gondoltal, hogy ugyanugy epitenek epuletet, mint ahogy az orszagot, hat akkor v aloban hagyni kell oket, hadd epitsek fol csak magunknak a borit, amekkora szaktudasuk van, rajukdol az egesz...

Bar egy szakember mar tutira lenne: lorincbaratra bizhatnak a viz-gaz-futesszerelest,...:-))
Pálinkafőző Rézüst
@dr. prédikátor: ma, 12:39-re: nem mondod, tényleg fideszest tartanak a háznál???
bakegya
REND VAN-KRUMPLI MEG NINCS-MERT AZT IS LOPJÁK!!!
nehogymá
@F_Viktor: akkor legalább 1 jó dolgot csinálna.ott akár dolgoztathatnák a rabokat.
kiskutyauto
Büdös mocskos aljas hazug hazaárló nemzetellenes bűnöző féreg.. hazaárulásért kötél jár...
bögöly
A rókaképű hazament,látta,hogy a bejárónő jól dolgozott.
S mondá' "rend van"..D

Az olajügyekről meg szó se essék!
magyarbakancs
@human: A temetőben egyik ismerősöm kihelyezett egy padot,hogy a gyereke sírjánál le tudjon ülni.
3 nap múlva a fa padnak lába kélt.
Észak Magyarországon élek.
A faluban egy utcában 3 rendőrél ahol lakom.
Be járnak a bűnöző kátrányos helyzetű afró-palócokhoz.
Mit várok el én mint tisztességes állam polgár?
Mikkor a rendőrök kokettálnak a bűnöző családdal.
geo
@magyarbakancs: Mit vársz ott ahol a "náci" párt vezetője is afro-palóc?
magyarbakancs
@geo: Lényeg az nincs rend és nem is lesz míg csak hadoválnak.
1magyar
Addig nem érzékeli,míg nem őt verik agyon 1000 ft-ért.
Senara
Rákosi Mátyás Tiéd az ország, magadnak építed ... "Akár a rabok is felépíthetnék az új börtönt, mondta Pintér Sándor" ... Tiéd a börtön magadnak építed . Netán - tán valaki már tud valamit , megnyert közbeszerzési eljárás , olcsó munkaerő , élelmezést "utazási " kedvezményt az állam biztosítja :-))
gazdag dezső
Az nagyon jó dolog lenne,ha bebörtönözöttek is dolgoznának !!! Legalább az ellátásukért kellene ,hogy megdolgozzanak ,és az őrzésükért!!Ez bizony nagyon jogos lenne,ha nem üdülnének ott benn!! De valójában kik is mondták ezt először ??? Ugye-ugye !! A jobbik párt!!Persze ezen kívül is van még sok jó amit ígérnek!!,és Ők még nem loptak,de talán Ők nem is fognak!!! Győzzön a jobbik !!
Nil
Ezt a bunkót!
Remélem oda kerül majd ő is.
CSak lenne valaki aki elég bátor ahhoz hogy megpiszkálja az ügyeit!
karma1
@gazdag dezső: Ja, a betegek meg a korhazban mutsek is meg egymast, mert a rendeloben mar mindenkinek minden nyavalyara holtbiztos szere van...

Most komolyan mondtad, hogy egy totalisan analfabeta zsebtolvaj epitsen fel egy ultramodern biztonsagura tervezett epuletet? Olyan olvasson epitesztervet, aki a nevet se tudja leirni?

En nem ilyen tipusu munkat adnek nekik, de nem is olyat, amivel a (me'g) szabadlabon elo vallalkozok foglalkoznak , mert ez igazsagtalanul lenyomna az arakat a piacon, igy tonkreteve a tisztessegesen dolgozo vallalkozokat, akik adoznak, TB-t fizetnek, esetleg munkahelyet is teremtenek masoknak, uzletbert, villanyszamlat, kozuzemi dijakat es meg egy csomo mindent fizetnek,...

Ezt is kb annyira gondoltak at, mint a tobbi vadbaromsagot, amit a hatalmon levo partok idonkent felvetnek...
rosalinda57
Pintér már öreg, nem lehet szemére vetni, hogy összekeveri a rendet a rendetlenséggel. Csak az a baj, hogy posztot tölt be ilyen feledékenyen !
gazdag dezső
Régebben ..az 50-es években is dolgoztak rabok építkezéseken!! Csak akkor azért volt bent egy már elhalt rokonom,mert a saját erdejéből 5 helyett 10-et vágott ki!!! Csak ennyi volt a bűne,de mert kuláklistás volt.És 3 évet le is töltött,és közben Inotán az erőmű építkezésen megtanulta téglafalazást!!! Nem belőlük került ki az építésvezető,és az nem is rab volt,bár lehetne néha olyat is becsukni!!! Én látom ,meg ismerem a szakmát 50 éve!! Elég lenne ha a sok segédmunkát végeznék el legalább!Ahhoz nem kell érteniük sem!! Ez nem lehet kifogás hogy nem értenek a tervolvasáshoz,de lenne köztük olyan aki akár a több év alatt meg is szerezhetné legalább a technikusit!!!Egyszóval nagyon okos dolog lenne dolgoztatni őket. Ezt ugye tudta Rákosi is,és lehetne tanulni tőle még sok mást is némelyeknek!!De nagyon sokat lehetne még a nyolc osztállyal is alig bíró Kádártól is tanulni!!Voltak azért dolgok amihez sokkal jobban értettek mint a maiak!!Ők még akkor is közelebb álltak a munkás emberhez mint a mostani vezetők!!Megbecsülték a munkából élő tisztességes embereket!!Nem pazarolták úgy a nép pénzét mint a mostaniak!!!Nem is építettek maguknak villát Rózsadombon !!Persze nem kívánjuk Őket sem vissza,de a mostani népnyúzást,rablást sem !!!
bögöly
Ami rabokkal építtettek,a teljesség igénye nélkül.
Sztálinváros,Leninváros,Sajóbábony,Kazincbarcika,Berente,Miskolc lakótelepeinek a betondzsungel előtti része.

Aztán Komló,Pécs,Oroszlány,Tatabánya is mesélhetne ám!

Az akkori katonai létesítmények nem szigorúan titkosított részei.
Dolgoztak a Nyugati,Keleti főcsatorna építésén is.

Ez így ,ami hirtelen eszembe jut,/vagy hová/,gondolom,a többi megyei lakói bőven ki tudnák egészíteni a listát.
Még a budai tiszti lakótelepek építésén is voltak rabok!
karma1
@Pálinkafőző Rézüst: Szerinted mind befer a grazi akolba? Megcsinaljuk mi az osztrakoknak az egeszsegugyi turizmust, igaz-e?...:-))
Pálinkafőző Rézüst
@karma1: remélem, hogy hétfőn már hosszú tömött sorokban húznak arrafelé...
Pálinkafőző Rézüst
@karma1: még a Récsöl esküvőjén is loptak...:)))
propeller.hu/itthon/2902487-tolvaj-jart-orban-rahel-eskuvojen#v1069985
Oszt akkor ilyeneket mond a keripapi...:)) Ezek még egymástól is lopnak!! :)))))
karma1
@Pálinkafőző Rézüst: MERREFELE', Csillagom? Ne ijeszgesse' ma'n, no!...:-))
karma1
@Pálinkafőző Rézüst: Ja, olvastam hogy meg spermavizsgalat is vo't, mer' labake'lt az a'jfo'nnak...:-))

Oszt ebbe az orszagba van rend,... Ugy latszik, mar a pinter pirulai is gurulosra vettek a figurat!...:-)))
Pálinkafőző Rézüst
@karma1: hát ottan, a Récsőke esküvőjén, :))) lásd a fentebbi linket...:))
karma1
Ja, ez egy ilyen orszag, amiben rend van...A rab folepiti maganak a borit, a halott elassa magat, es a beteg megmuti magat a sajat koltsegere,...

Most mar csak az oktatasban kene valami onjarot feltalalni, oszt minden meg lenne oldva ebben az orszagban...

Sanyan latszik a retardacio... Mar csak egyszeru, lassu tomondatokban irja le a velemenyet: "Igen. Rend van"...
Pálinkafőző Rézüst
@karma1: ennek akkora arca van, hogy Grazban egy vagon pirulát simán betolnak majd neki..:) Bár a vastag pofabőr némileg gátló lehet, de majd megoldják...:)
karma1
@Pálinkafőző Rézüst: 22.23-ra: Olvastam, Szentem a biztonsagi or kirohanasat en is,... Haaaaat, hogy mik el nem kezdenek hianyozni tavaly szeptember ota ebben az orszagban??? Es hipp-hopp, 7 honap mulva mar el is kezdik hianyolni a telcsit, amire persze szigoru hajtovadaszat indul minden szinten...(Nem kene egy picit beleturkalni a na'sza cuccai koze is? Hatha valamelyik falopo traktoron maradt az a ketyere,...:-))
karma1
@Pálinkafőző Rézüst: Seggbe injekcio is letezik, oszt az hatasosabb is, ugy hallottam,...:-))
Pálinkafőző Rézüst
@karma1: ja, a bábolnai főcsődörrel...:)) Azt azé megnézném, hogy torzulna a keripapi feje...:)))
Desischado
@gazdag dezső: Bocsi, véletlen volt a lájk! Soha a jobbikot!
szjupermen
Sanyi bácsi! Kezd el gyakorolni a talicska tolást, meg a betonkeverő kezelést, mert remélem 6-a után szükséged lesz a szakmai tapasztalatokra.
Desischado
olajszőkepintér sanyának elgurult a gyógyszere?! Hol él ez nyomorék azbesztpofájú, a holdon?! Még hogy rend, amikor 100 ft-ért is agyonüthetnek, sőt! Egy szál cigiért is! Embereket vernek agyon, és rend van! Valaki tudja a Grazi elmegyógyintézet címét? Meg kéne rendelni a szállítást, bár jó lesz, ha egy tucat mentővel és kényszerzubbonnyal jönnek, hogy jusson belőle a rablóbanda minden tagjának! Az e-mailt örömmel megírom!
nezelodo
Kiváncsi lennék mit prédikálna ha meglátogatná a puccos tanyáját a közelben élő Narancs család éppen szabadlábon lévő része, és kirámolnák!? Na akkor lenne a környéken csillapithatatlan hahota! (Amúgy rohadt jó a rájuk ragadt becenév)
gödörben
kellenek új börtönök, ahova bezárhatják az enni valót lopó munkából kirúgott embereket, akik esetleg csak megélni akarnak így ja és nem védi őket a szinük, mert az megélhetési bűnöző ez pedig gyorsított eljárással börtönt érdemel és 10eFt-ért 3évnél több az ügyész szerint nem elég. Hol van itt az arányosság? 4 ember tűzhalála vs milliomos qva? Nyilvános lopások számonkéretlenül??? Hova juttattak minket, az orsztágot ezek ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.