Az előző évi 8,8 milliárdról 8,5 milliárd forintra csökkent tavaly a Pannon-Víz, az ország negyedik legnagyobb vízszolgáltatójának forgalma – közölte csütörtökön Győrben, sajtótájékoztatón a társaság elnök-vezérigazgatója.
Tőke László elmondta: az április 24-ei közgyűlés elé terjesztett beszámoló szerint a 2012-es 200 millió forint feletti mérleg szerinti eredmény 5 milliárdos mínuszba fordult.
Ennek oka, hogy ki kellett vezetni a cég vagyonából az önkormányzatok területén lévő vagyonelemeket – közölte.
Ezt kiszűrve, 29 milliós mínusszal gazdálkodott a cég. A Pannon-Víz
350 ezer embert lát el ivóvízzel, szennyvízrendszere némileg kevesebb fogyasztót szolgál ki. A mintegy 650 dolgozót foglalkoztató társaság Győr-Moson-Sopron megye kétharmadát látja el.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nincs az a rendszer , amelyik karbantartas nelkul mukodne!
Közben megjelentek olyan hírek, hogy ez csak vízdíj, csatorna használat nélkül, ami pl. Nyugat Európában 3-4-szerese a víz díjának.
Ezekkel az árakról nem is akarnék vitát nyitni, elég ha megnézünk pár önkormányzati tulajdonban lévő vízmű (tehát ők nem nyugati idegenszívűek, a magyar nép megnyomorítói!) árait:
Itt van Pécs, a botrányosan önkormányzati kézbe került vízügyi Kft. 2013-as árai:
Ivóvíz 480,32 forint/m3
Csatornadíj: 351,29 forint/m3
Összesen: 831,61 forint/m3!
USD-ban (2010 januári árfolyamon): 4,21 USD!
Isaszegen, szintén elvileg nonprofit vízműcég:
Ivóvíz: 325,5 forint/m3
Csatornagíj: 307,3 forint/m3
Vízterhelési díj: 30,5 forint/m3
Csatorna alapdíj: 347,6 forint/hó
Összesen: 663,3 forint/m3 + 347,6 forint.
Azaz 3,36 USD!
Új hozzászólás