Ősszel fontos döntéshez érkezik el az MSZP: választhat, hogy Mesterházy Attila vezetésével folytatja-e a politizálást és a felkészülést 2018-ra, vagy leváltja őt.
Az októberi dátum azért került elő a beszélgetésekben, mert az említett választmányi ülésen a viták ellenére abban mindenki egyetértett, hogy a májusi európai parlamenti választás miatt nem lehet azonnal váltani, így egyhangúlag elfogadták, hogy az EP-választás után egy kibővített választmány értékelje a helyzetet, de az elnök és az elnökség az októberi önkormányzati választásokig maradjon a helyén, és csak ezután következzen a teljes tisztújítás – írja az Origo.
A lap úgy tudja, hogy a párton belül egyre többen noszogatják Botka Lászlót, hogy mérkőzzön meg Mesterházy Attilával. Összeszedtek néhány tényezőt, ami utóbbi javára dönthetné el a versenyt.
Szerintük a posztokban reménykedő MSZP-sek mellette állnak, a megyei elnökök többsége mellette áll és övé az elnökség is.
59 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Fiatalok és rátermett emberek kellenek kit nem fertőzött meg a politikai rövid látás.
És ki lenne az a tapasztalt vén róka?
NYáron nem nyaralni kellene menni hanem rendbe rakni a dolgokat.
Leváltani Mesterházyt, megújítani a vezetést-nem fiatalítani - megújítani.
És pontosan megfogalmazni mit és hogyan szeretnének megvalósítani - lépésről - lépésre.
Hogy az ember tudja mit támogat vagy mit nem.
Ami most van azt csak a fanatikusok támogatják
Tibi te bitang óóóóóó:-))
puhányok nyavajások ha gyötör a láz fületek nyissátok gyorsan hallgassátok amit most nélktek eldalol a naa a nagy polgár !
:-(
Neharagudj Dömi, lehet még nem ittam eleget... de nem értem.:-)
A hátfejű sárkányt csak a jól kiképzett igazlelkű de kegyetken kardforgatószuper bátor hiperokos szuperjóképű királyfi tudja majd cxsak legyőzni minden furfangját bevetve :-) Érted ?
Fehér ló , és lant kíséret nem szükségeltetik...
Ki a királyfi???
40 körül élek szociális érzékenységem 100 % nem lopok mindig annyim vót amit amit megkerestem piacgazdaság és közöspiac pártoló vagyok , nem az összeszerelő nemzet álomképét képviselem hanem a nyugati tőkével együttműködő nemzetét .
Azesályegyenlőséget támogatom és az élsportot de nem az orbá féle verziózt hanem a teljesítmény féle verziót .
a kölköknek nem azt kell mondani hogy ha lősz 20 gólt egy bajnokságban
akkor játhatsz egy egy stadionban , hanem ha lősz 26 gólt egy bajnokkságban
3 éven keresztül ,akkor lesz stadion ahol elérheted a 32 -t !
De neked már van királylányod!
Ráadásul még pónid sincs, és lantod..., de az nem baj, majd gitározol.:-) Énekelni tudsz?
Én azt mondom ha az igen beosztani kényszerülő háziasszonyokkal , és az igen sokat dolgozni kényszerülő semmi béresekkel töltenénk meg az országházat, a válságot elfújná a szél. www.youtube.com/watch?v=C2O4dZgAIcU
Mercury a legnagyobb volt mássága ellenére is!
(Jó kommunikáció = azt kell nyomatni, amit az emberek hallani szeretnek)
De van igazság abban amit írtál. Ezt egyszer már megpróbálták világszerte, és akkor jött a kommunizmus. Hol így sikerült, hol úgy , de azt hiszem nálunk nosztalgiával gondolnak vissza az emberek. Persze most a hatvanas évektől gondolkodom...
Jó éjt neked , megyek altatni.:-)
ha más nem lesz, gitárom van, esetleg gyalogolunk mint régen a Tinódi, és regélünk :)
(Örülök, hogy nem gyalogolni... :) )
Jó éjt :)
Ne felejtsétek ! Seuso Tibi még él ! :-)
Karizmatikus személyre lenne szüksége a többi pártnak, akinek elhiszik az emberek amit mond. :)
A Seuso Tibi karizmá/já/t nem érzed? -:XD
Az enyémről nem is szólva !
Új hozzászólás