A bankok hamarosan utalják az MNB szerint tavaly év eleje óta jogtalanul beszedett díjakat az ügyfeleknek. Aki már nem ügyfél, postán kaphatja meg a pénzét – írja a Világgazdaság.
Jövő szerdán banki ügyfelek százezrei találhatnak kisebb-nagyobb összegeket a folyószámláikon, április 30-ig kellene ugyanis a bankoknak visszafizetniük azokat a díjakat, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint jogosulatlanul számítottak fel.
A jegybank a tavalyi díjemelések kapcsán vizsgálta a bankokat és takarékszövetkezeteket, az ezzel kapcsolatos határozatait március 13-án hozta nyilvánosságra. A hitelintézetek akkor összesen mintegy 1,2 milliárd forintos bírságot is kaptak amellett, hogy meg kellett változtatniuk a kondíciós listáikat, és bizonyos díjakat vissza is kell adniuk.
A Citi csak annyit közölt, hogy végrehajtják a szükséges lépéseket, az Erste pedig annyit, határidőre visszafizeti az ügyfeleknek az MNB szerint jogtalanul felszámított díjtételeket, és erről az érintetteket tájékoztatják is. A Budapest Bank és az MKB valamivel bővebben reagált a történtekre. Egyik bank sem ért egyet az MNB határozatával, de tudomásul veszik azt. Az MKB-nál már az is eldőlt, az ügyfeleik érdekeit szem előtt tartva nem támadják meg bíróság előtt a döntést.
A Kincstár ezúton tájékoztatja minden érintett ügyfelét arról, hogy a 2014. április havi családtámogatási ellátások kincstári utalására 2014. április 29-ig kerül sor.