Megegyeztek a pártok az új parlamenti bizottsági struktúráról: ennek értelmében tizenöt testület alakul majd, amelyből ötöt vezethet az ellenzék – jelentette be a fideszes Rogán Antal az új Országgyűlés megalakulását előkészítő megbeszélések pénteki fordulója után.
A politikus újságírók előtt kifejtette: a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját – amelyre az MSZP és a Jobbik is jelezte igényét – a szocialisták kapták, csakúgy, mint a költségvetési bizottságét.
A Jobbik is két testületet vezethet majd, a kulturális, valamint a vállalkozásfejlesztési bizottságot. Utóbbi eredetileg nem szerepelt a Fidesz által javasolt 14 testület között, végül azonban ezt is felvették az állandó bizottságok közé – tájékoztatott a kormánypárt képviselője, hozzátéve, hogy ez a testület lesz illetékes munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben is.
A fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke lesz. A többi bizottsági elnöki posztra a kormánypártok delegálnak képviselőt – közölte Rogán Antal.
Eddig is vacakok voltak a töri könyvek-most majd még több hazugság lehet bennük a jobbik segédletével