A hvg.hu munkatársa inkognitóban ajánlatot kért attól a négycsillagos hoteltől, ahol Lázár János másodmagával állítólag megszállt.
Alig a harmadáért megkaptak mindent – duplaágyas különszobát, ellátást fitnesszel és uszodával –, mint amennyit közpénzből az út idején kifizettek. Pedig direkt szóltak is, hogy nagyon kényeztessék a vendégeket.
A bírósági úton megszerzett adatok alapján az Origo azt írta: a 2012. november végi háromnapos – tehát vélhetően csak két éjszakát jelentő – angliai utazás szállásköltsége 920 ezer forint volt.
A Crowne Plaza foglalásokat intéző munkatársának ajánlata alapján egy ilyen háromnapos, kétéjszakás elhelyezés idén novemberben személyenként – forgalmi adóval együtt – 416 fontból jönne ki, vagyis egy éjszakára 77 ezer forintba kerül, ebben benne van a reggeli és vacsora is.
Vagyis két főre a háromnapos őszi út idén összesen 832 fontból, tehát kerekítve 310 ezer forintból jönne ki. Még úgy is, hogy kifejezetten tudtára adtuk a hotel munkatársának, nem spórolunk, mert „felejthetetlen három napot" szeretnénk szerezni a két „üzletembernek". Így ezek után továbbra is kérdés, mégis hogyan kerülhetett Lázár János hasonló időtartamú útja – amennyiben valóban ebben a hotelben szállt meg – ennek közel háromszorosába, 2470 fontba, vagyis 920 ezer forintba – írja a hvg.hu.
54 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás