Lázár János jobbkeze, Sonkodi Balázs államtitkár megírta a vagyonbevallását, amely rengeteg hiányosságot, de főleg hirtelen meggazdagodást mutat.
A vagyonnyilatkozata alapján a Miniszterelnökség frissen kinevezett államtitkárának van mit a tejbe aprítania:
II. kerület, 94 nm2 lakás, 2012.09.15
.
II. kerület, 96 nm2 lakás, 2014.07.12.
II. kerület, 47 nm2 garázs, 2012.08.15
.
Tihany, 30 nm üdülő, 2013.10.15
.
VW T5 (2006-os), 2014.05.13
.
BMW 530 (2008-as), 2014.05.13
.
és még 171 millió forint.
Az üzleti tevékenysége mellett a politikai szerepe a szélesebb nyilvánosság számára nem ismert. Két hír jelent meg az elmúlt években az országos sajtóban róla: egyrészt, hogy miután Lázár államtitkár lett 2012-ben, a Miniszterelnökség politikai tanácsadójaként havi bruttó 966,5 ezer forintos díjazásban részesült. Másrészt pedig ő lett a trafikok koncessziós jogait kezelő Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának egyik tagja, amiért az állami tulajdonban lévő cég honlapjának tanúsága szerint havi bruttó 120 ezer forint tiszteletdíj jár – írta korábban a HVG, a Szélhámos vagy profi menedzser című riportjában.
Ezek a jövedelmek azonban nem szerepelnek a most közzétett, igencsak foghíjas jövedelemnyilatkozatában.
A Lázár–Sonkodi-kapcsolat Hódmezővásárhelyen 2004-ig visszanyúlva jól dokumentálható. Amikor ebben az évben Lázár János az előző polgármester, Rapcsák András halálával a város első embere lett, Sonkodi is bekerült a 100 százalékig önkormányzati tulajdonban lévő Hódmezővásárhelyi Városfejlesztési Kft. felügyelőbizottságába. Lázár Rapcsák személyi titkáraként (többek megfogalmazása szerint „táskacipelőjeként”) indult, és amikor polgármester lett, a szegedi orvoscsaládból származó Sonkodi befolyása is megnőtt a városban.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
egyszerre volt időben és térben több egyetemen, több államban, több országban..
www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=2&ved=0CCUQFjAB&url=http%3A%2F%2Fwww.kormany.hu%2Fdownload%2F8%2F32%2F00000%2FSonkodi%2520Bal%25C3%25A1zs%2520%25C3%25A9letrajza.doc&ei=KcnGU5i0Ocfd4QTPi4GQBA&usg=AFQjCNH2dy89ezP-o3Jj_FRTHhKgzrDvGA&sig2=VKh033KE5gHCnjkgSGsyIA&bvm=bv.71126742,d.bGE
Sonkodi Balázs
Tanulmányok, diploma:
1989-1992, 1996-1999: Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, általános orvosi diploma
1998-1999: Case Western Reserve University, Cleveland, Ohio, USA; Master of Business Administration
1995-1996: University of South Florida, Tampa, Florida, USA
1992-1994: Truman State University (korábban Northeast Missouri State University), Kirksville, Missouri, USA; Bachelor of Sciences
Felháborító-és sehol a világon -nem hinném hogy elfogadható lenne egy ilyen vagyonnyilatkozat,mint az itt nyilvánosságra hozott.
Új hozzászólás