Az idén 105 ezer lakás cserélt gazdát, 2,3 százalékkal, több mint tavaly az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat becslése szerint. A forgalom 2003-ban 270 ezer adásvétellel tetőzött, az idén legfeljebb 9 ezer új lakás épül, szemben a tavalyi 7293 lakással, ami negatív rekord volt. A kormány célja, hogy újra évi 40 ezer lakás épüljön - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) decemberi közgyűlésén. Ehhez támogatást is nyújtanak, jövőre már egy gyermek után is jár 500 ezer forint szocpol támogatás, ami használt lakás vásárlására is igénybe vehető. A használt lakások forgalmának növelésével ugyanis élénkíthető a lakáspiac, ami majd kihat az új lakások építésére is - tette hozzá a miniszter.
Növekvőben a használt lakások piaca
Forrás:
epulettar.hu
Feltöltő: épülettár.hu
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
Új hozzászólás