A Facebookon szerveződő tüntetésen előzetesen 11 ezren jelezték részvételi szándékukat. A Kettős Mérce a 18 órás kezdés előtt nagyjából 10 perccel azt írta, mintegy 3 ezer ember lehet a téren.
A MostMi! Facebook-csoport oldalán a miértről azt írták:
"Szeretnénk azt a felszabadító élményt a téli ünnepek után is újra megélni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy sokan és egyre többen vagyunk, akik ki merünk állni, fel merjük emelni a szavunkat a jelenlegi álságos rendszer ellenében, sőt, azt is tudjuk, milyen országban szeretnénk élni helyette: szabad és szolidáris országban."
Habár az időjárás nem kedvez a tüntetésnek és sokan még ünnepi hangulatban vannak, a tudósítások szerint elég sokan érezték fontosnak, hogy megjelenjenek és így mutassák ki a támogatásukat.
A civil tüntetés szervezői elkezdtek azon gondolkodni, hogy pártot alapítanak. Minderről Várady Zsolt volt IWIW-alapító, a MostMi! társadalmi kezdeményezés egyik elindítója beszélt az Origónak.
Várady a lap szerint úgy fogalmazott: nem zárta ki, hogy idővel maguk is pártot alapítanak majd valamelyik civil platform alapjain, ennek lehetőségét már vizsgálják, és az országgyűlési választásig valószínűleg felállhat az új politikai erő.
A 444.hu egyik olvasója küldött nekik fotót arról, hogy elég sok rendőrt vezényeltek a Parlamenthez, annak ellenére, hogy a tüntetést az Oktogonra szervezték.
Nem csak Orbánnal van baj
A Hír24 szerint az Oktogontól hömpölyög a tömeg, a vége már túl van a Nagymező utcán. Helyszíni tudósítójuk szélsőjobbos csoportokat is látott a tömegben, őket épp a rendőrök igazoltatják. Közben megkezdődtek a beszédek is.
Előtte volt bejátszás Orbán Viktor korábbi keleti politika elleni nyilatkozatából és azt is megismételték tőle, hogy joguk van elkergetni a kormányt, valamint bejátszottak részleteket az Őszödi beszédből is. Ezt azért, mert mint mondták, nem csak a mostani kormányzással van a baj, hanem az országot az utóbbi 25 évben irányító politikai elittel.
Az államnak nem feladata helyettünk gondolkodni. Öntudatos társadalom kialakítása a legfontosabb feladat – mondta beszédében Várady Zsolt, aki szerint nem elég, ha csak a négyévenkénti választások alkalmával veszünk részt a közügyekben.
Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet igazgatója szerint egy új alkotmány egyik legfontosabb feladata lehetne, hogy megakadályozza az adóforintok elmutyizását. Az is elmondta, hogy bár a három éve hatályos alaptörvény azt állítja, hogy Magyarország köztársaság, ez nem igaz.
A 444.hu beszámolója szerint folyamatosan érkeznek az emberek, pártzászlókat nem látni és rengeteg a fiatal.
Kálmán László nyelvész legfőbb mondanivalója, hogy azzal támadják őket az ellenzéki pártok, hogy a civileknek nincs jövőképük. Szerinte ez pontosan a Parlamentben ülő ellenzékiekre igaz, miközben ők tudják, hogy elsősorban szabadok és európaiak akarnak lenni.
Takács Bori a MostMi társadalmi kezdeményezés alapítója egyszerű üzenettel érkezett: "Orbánnak mennie kell". Szerinte ez azonban önmagában nem elég, a rendszernek is mennie kell, sőt készülni kell egy új rendszer megalapítására.
Közben a tunti.hu megfejtette ezt az egészet. Azt írják, a maihoz hasonló, alulról jövő kezdeményezés a balliberális ellenzék puccskísérletének a része. A sok hamis hírportál pedig e hazugsággépezet mozgatórugója.
A Hír24 munkatársa arról számolt be, hogy kisebb csoportokban kezdenek leválni az emberek a tömegről és elindult a szállingózás. Viszont az érzékelhető, hogy a hangulat jóval paprikásabb, mint korábban, főleg az első sorokban állók mondják, hogy tenni kell most már valamit.
A hvg.hu újabb becslésre szánta el magát. Mint írják a színpadtól (az Operaháztól) a Nagymező utcán túl sűrűn állnak az emberek, onnan szellősebbek a sorok a Párisi Nagyáruházig. Mintegy 8-10 ezer ember lehet a helyszínen.
Egy férfi egy EU-s zászlót lengetett a tömegben, amire az volt ráírva, hogy "NEM". Az ATV felvételén azt lehetett látni, hogy emiatt lökdösődés alakult ki közte és a tüntetők között.
A tüntetés hivatalos része ezzel ért véget.
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Apa !!! Kezdödik !!!
S alúl a víznek árja,"
Azért a Côte d'Azur! :)
propeller.hu/itthon/3040342-romma-fagyott-balaton#c1236408
Csak a Jobbik !
...még van egy ötletem... várod a gesztenyét!
Egyébként a tüntetés jó volt, a beszédek nagy részével tudtam azonosulni, és akik kimentek ebben a hidegben is, ott Bp.-n, azoknak köszönöm.
Szép volt .. :)))
Sok az okoskodó, mindenki meg akarja nekik mondani, hogy mit és hogyan...
Én bízom a fiatalokban. Jobban, mint bennünk, "közép-és idősebb korosztályban", hiszen mi hagytuk ide fajulni a dolgokat.
A hogyan tovább kérdésben azért nem ártana a fiataloknak néhány - még nem lejáratott - idősebb, bölcs véleményét is kikérni. Az ellenfél nem adja könnyen magát, mindenkire szükség van!
index.hu/napirajz/2015/01/02/slussz/
-mindazok ellenére,hogy a cölöp-teknős már a világbékét fenyegeti-a pokol tüzét hozza ránk.
BÉKÉS BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok!
Szóval a "civileknek" volt 6 évük tenni ellenük, várjunk újabb 6 évet?
Kérdezd a csuti köpcöst, aki ezekkel a hasonlatokkal hülyítette a birkáit!
Azért van ebben a mentalitásban egy jó nagy adag türelmetlenség is! Az úgynevezett rendszerváltáskor megszabadultunk (újra) egy elnyomástól. Belépve az EU - ba rálátásunk nyílt egy gazdagabb, biztonságosabb életre. Mi mindezt azonnal, de rögtön akartuk. Sajnos nyakunkra ültek élelmes politikai és gazdasági kalandorok, akik elkótyavetyélték az előző 40 -50 év alatt elért eredményeinket. Eladták - saját zsebre - gyárainkat, üzemeinket, tönkretették a mezőgazdaságot, munkanélküliek hadát hozták létre. Multik kezére játszották az országot.
Nekünk tanulni kellett volna az elmúlt huszonöt évben. A nyugati kapitalistának hosszú távon 2 - 3% haszon is jó, a magyar vállalkozó 100 százalékot akar. Egy éven belül palotát, luxus autót, utazást, jólétet, de azonnal.
Van még remény egy újra kezdésre, csak ki kell várni?
Most mennyivel jobb, hogy a "soha nem hazudott" folyamatosan hazudik, de az istenért sem ismeri be ?
Új hozzászólás