Varju László DK-s képviselő kérdezte meg a miniszterelnök-helyettest: "A miniszterelnök vejének a családja gyarmatosítja a hazai közvilágítás-fejlesztést?" A kérdés arra utalt, hogy Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak az Elios Innovatív Zrt. nevű cége sorra nyeri a közvilágítással kapcsolatos több száz milliós pályázatokat – írja a hvg.hu.

Varju szerint  az Elios egy "baráti közbeszerzési rendszerben" kapta meg a munkákat, melyben a pályázó, a pályázat-előkészító és a pályázat-elbíráló között személyes vagy üzleti viszony állhatott fent.  Ezzel arra célzott, a pályázatok műszaki előkészítését és a kiírásokat több esetben is Tiborcz egyik üzlettársának, Hamar Endrének a Sistrade Kft. nevű cége végezte.

Semjén Zsolt erre ezt reagálta írásban, hogy a kormány megszüntette a feladatok kiszervezését, így sem a pályázatok kiírásában, sem azok értékelésében nem vesznek részt külső, piaci szereplők. Azt is hozzá tette:

Hozzászoktunk ahhoz, hogy a Miniszterelnök Úr személyét támadják, ami akár úgy is értelmezhető, hogy a politikával, amit a Kormány folytat, egyetértenek.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakurasz
Ekkora marhának nem elég születni! Komoly képzést igényel a legelőn! Szép, veretes logika! Zsóti! A földet azért nem tudod lejjebb nyomni a lábaddal amikor mész, mert a túloldalról is nyomják! Ezt is vedd be a repertoárba!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Január
Tisztában van a fogalmakkal egyáltalán Zsóti?
oncogito
Hát, ha tagadta, akkor az elégséges bizonyíték.
Senara
Tömjén Zsolti megmondta a Fidesz tutit nem volt hátszele Pártunk és kormányunk kedves vezetője vejének . Önkormányzatnak nem volt pénze állam bácsi adott a saját lábon állásra :-( hamar- hamar .
Tibor43
Idézet: "Semjén szerint ha Orbán személyét támadják, akkor politikájával egyetértenek"
Ezek szerint ha egyetértenek Orbán személyével akkor a politikáját támadják...
Aki Én
Ez tényleg ilyen ostoba f@sz? Ezeket egész kicsi koruktól utálat vehette körül, azért nem érzik és értik ennek lényegét.
Akkor ennek a beteg logikának értelmében, az az óvónő, akit a gyerekek imádnak, rosszul végzi a dolgát? Értem... vagy nem...
De ne menjünk nagyon messze. Veszprém értékelte a politikájukat, az is a ,,jó" politika jutalma, igaz? Jesszus, ezek a mi tisztelni való vezetőink.
Hellcat
Ez mi a szent szar??? Ez érdemi válasz???
Clavigo
Ez a degenerált tölt be felelős poziciót a parlamentben ?? Ezt az elmeroggyantat fizetik az adófizetők pénzéből ??
Boszi27
@Aki Én: Veszprémben kommunikációs hiba történt! :)) Ezt én úgy értelmezem, hogy a veszprémiek nem értették meg, hogy a fidesz jót akar nekik, hiszen üzentek, hogy a fejlesztési pénzek akkor mennek oda, ha jó helyre szavaznak.
JimBim
Fordítva ülsz a lovon, te g*ci.
Hogy mered magad kereszténydemokratának tartani!? Sőt, te vagy a főmufti köztük...
Ha egy ország annyira beteg, mint a vezetői, a vezetőpolitikusai, akkor Magyarország NAGGGYON beteg.
Innen menni kell - ÖRÖKRE!!!
Senara
Semjén szerint ha Orbán személyét támadják, akkor politikájával egyetértenek... Már megint játék a szavakkal a mutyin kívül ehhez értenek a legjobban . Most jól megmondtam mehetek énekesmadárra vadászni .
eugen4402
Ez bizony a tudathasadás minősített esete: aki Orbánt támadja, az Viktorral egyetért, vagyis támogatja. Vagyis hogyan van ez ...?
pbalage
az hiszem tanulmányokat kezdek a párhuzamos világegyetemekről.
Dr. Felipe
A tömjén tapló nagyon nem érti a dolgok állását. Veszprémből az egész ország üzent g vicctornak hogy menjen a p...ba. Az más kérdés hogy semmit nem értett meg belőle.
simmering73
Semjén, te vagy a námber ván, az alfahülye.
nezelodo
Ezt tényleg ledobta a lova, nagyon beverte a fejét, és azt sem veszi észre, hogy nem lebeg felette a glória, úgyhogy ne avassa szenté a gazdáját.
bakurasz
Ekkora marhának nem elég születni! Komoly képzést igényel a legelőn! Szép, veretes logika! Zsóti! A földet azért nem tudod lejjebb nyomni a lábaddal amikor mész, mert a túloldalról is nyomják! Ezt is vedd be a repertoárba!
eszegfu
@eugen4402: Szerintem Balog erre a helyzetre is kiadhatna egy "értelmező szótárt", akkor bizonyára közelebb lennénk ennek a butácska Semjén nyilatkozatnak a megértéséhez! Pedig a vak is látja, hogy fekete, mégis be akarja bizonyitani: fehér az!
eszegfu
@nezelodo: @bakurasz: Hogy jut ilyesmi az eszetekbe?! Először Simmering73 13:18 olvasva tört ki belőlem a röhögés, aztán jöttetek egymás után Ti... Kösz.!
bakurasz
@eszegfu: Szerintem önmagukat adjuk, mint ez a Zsóti...
dr. prédikátor
Semilyen zsóti!!! téged vagy ledobott a ló vagy megrúgott hogy ilyen hülye lettél???!!!
nezelodo
eszegfu, láttam én már annyi marhaságot életem során, és nem hittem, hogy megismétlődik, és önmagukat komoly embernek valló politikusok fogják újfent előadni.
Én is csak azt tudnám mondani, mint az egykori kollégám, aki meglátta a legharcosabb párttitkárunkat rendszerváltáskor az új cége irodájában a feszület és néhány szentkép társaságában, várva az elhunytak hozzátartozóit ügyfélként, hogy azért jöttem barátom, hogy temessük el a múltat.
Ez újra aktuális lesz az igaz szavú politikusaink igyekezetét látva, mert ez is elmúlik egyszer, de már csak röhögni tudok az ismétlődésen kínomban.
A Tündik bündije
Ilyenkor tanácsolnám, hogy nézzen bele a gyógyszeres fiókba, hogy biztos a C vitamint vette-e be?
m.macskosz
@Clavigo: tömjénfővadász nem egy egyszerű parlamenti képviselő, ő a miniszterelnök helyettese!
www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok-helyettes
kakaósbögre
asszem ideje lesz utánanézni a párhuzamos dimenzióknak.
dömdödöm
könyörgöm ,mikor jön el az az idő amikor nem kell hallgatni ( olvasni )a nagyobbnál nagyobb hülyeségeket .
utalva semjénre :-((((((((((((((((((((((((((((
eugen4402
@eszegfu: 13:37 Attól tartok, az ő értelmező szótárukra már nem lesz szükség. Egyszerűen megdöbbentő, hogy van még ilyen Semjén-szerű élőlény, aki nem veszi észre, hogy társai közül is egyre többen kezdenek felébredni a mélykómából. Ők csak mondják a magukét ...
Feraj49
Egyesek azt mondják a pénz boldogít./nem tudom sohasem volt annyim,hogy megtudjam /De néhány politikust meg egyszerűen meg BOLONDIT. Állandóan hülyeségeket beszél a jó adóforintjainkért cserébe.De mit várunk egy "szentembertől" aki bezáratja a boltokat,mert a logikája szerint , akkor többen mennek a templomba,mert unatkozni fognak az emberek.
libellle
Na, mondom ez a kormány ugy alakult, hogy a psychiátrián a sulyos osztályon véletlenül nyitvafelejtették az ajtót.
Linna
Mi van???
Én vagyok hülye, vagy ez a f@sz?
kkalman
Hozzászoktunk ahhoz, hogy a Tömjén Zsóti hülyeséget mond, ami akár úgy is értelmezhető, hogy a zsóti a normálistól teljesen eltérő.
Aki Én
@libellle: Valami ilyesmi. Az OPNI megszűnésével lehet összefüggésben a dolog. Amikor bezárták, ezek a szerencsétlen beteg elmék felálltak, és írtak a vezetőségnek egy búcsú levelet. De sajnos egy téves szóköz miatt, az egésznek egy valóságos jelentése lett, amit be is tartottak. Az elírás a második mondatban történt,
valahogy így:
,,Kedves OPNI!
Jól éreztük itt magunkat (és egymást), de sajnos a megváltozott helyzet miatt mennünk kell. Azért megyünk most innen e lOPNI, mert megszűnsz. Nem személyes az oka, hanem a kényszer. Kinéztük új otthonunkat a Duna parton a Batthyány térrel szemben, ott senkinek nem fogunk feltűnni.
Üdvözlettel:
A Lakók
Desischado
Szóval, hogy is van ez? Aki támadja orbánt, az egyetért vele, vagy mi? Én támadom, de ne értek vele egyet! Hát töredelmesen meggyónom, ez nekem magas. Most én vagyok ennyire hülye, vagy a tömjén zsóti, de nagyon! Nem tudom, gyerekek, nem kéne a Grazi elmegyógynak szólni, hogy készüljön a "vendég/vendégek" fogadására?
eszegfu
@eugen4402: Még mindig kötelességének érzi megvédeni O.V-t. Az ő szempontjából érthető, hiszen Semjén nagyot zuhan, sőt megkockáztatom a KDNP is eltünik, ha nem a Fidesz kormányoz.
almosd
@Desischado: Forditott pszichológia ,ha nem támadod OV-ét akkor nem értesz vele eggyet ( és ) de nincs hangoztatva semmilyen kritika ellene és nem tudja meg senki , érted ! ,nem ? nem baj , én sem . :-))
feleselek
Persze,hogy nincs mutyi, hiszen Ő és felesége is a saját lábunkon él...!
Desischado
@almosd: Hát... rötstellem, de nekem ez még mindig zavaros logika... De tömjén semmilyen zsótinak nyilván világos!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.