Kósa Lajos kizártnak tartja, hogy Orbán Viktor jelentett volna – számolt be az atv.hu. Kósa szerint már csak azért sem lehet igaz a vád, mert ha Orbánról bármilyen bizonyíték lenne, akkor a szocialisták már rég előálltak volna vele, hiszen volt hozzáférésük az aktákhoz.
A fideszes politikus szerint ugyanakkor nem lesz per Simicska kijelentése miatt, mert úgy gondolja, hogy az Alkotmánybíróság ítélete szerint a közszereplőknek tűrni kell az ilyen típusú kijelentéseket.
Kósa arról is beszélt, hogy Simicska nem hiteles semmilyen vonatkozásban. Erre a felvetésre az ATV újságírója megkérdezte, addig hiteles volt-e, amíg nyert a közbeszerési pályázatokon. Ekkor Kósa Lajos azt mondta:
Nem ő nyert a pályázatokon, hanem különböző cégek, amelyeknek nem ő volt az ügyvezetője.
Így Simicska nem nyert egyetlen egy közbeszerzési pályázaton sem, ezeket ugyanis nem a tulajdonos, hanem a menedzsment készíti elő, ők tárgyalnak, ők kötnek szerződést. Ezért csak az mondható el, hogy olyan cégek nyertek, amikben Simicskának áttételes érdekeltsége van – fejtette ki.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha a Te eszme futtatásod szerint nézzük a kérdést akkor mindig az a nyertes, aki megírja a pályázatot, s nem az akinek a nevében írta.
Hát azért kíváncsi lennék rá, hogy ilyen nagy ésszel, hány levelet írtál egyedül a számítógépeden? De mindjárt meg is válaszolom egyet se, mert nincs is géped, csak söröskupak.
Hidd el haver, ég és Föld !!! Bár tudom, neked minden
kezdet nehéz, de van annyi pénzed, hogy a patikába megvedd!
Ne szégyeld, mert hirdetted !!! Fogalmazásgátló helyett
vedd be !!! ( + amit gondolok ! )
Egy viszont biztos: az eszével nem fogja kitúrni az Orbánt...
Pedig mi tudjuk, hogy " Aki fizeti a zenekart, az rendeli a muzsikát."
Persze hogy semmibe veszik a népet aki hagyja hogy hülyeként kezeljék és ahelyett hogy az utcán követelné ov leváltását a kocsmában meg otthon mondja a magáét
A magyarok megépítik első űrhajójukat és az első tesztútra egy malacot és Lajoskát küldik fel. Kilövés előtt még egy utolsó eligazítás:
központ: Malacka! Mi a feladatod?
malacka: Jelentem felszállás után gombokat 1-3-ig megnyomni, kabinba nem piszkítani.
központ: Helyes. Lajoska! Mi a feladatod?
Lajoska: Jelentem délben malacot megetetni, gombokhoz nem nyúlkálni.
:D
Kálmán Olga kétvállra fekteti Karácsony Gergelyt
( Fidesz )...a tényekkel szemben hazudik !!!
Közben köpni nyelni nem tud, egy mondatot
15x ismétel, dadog, ég mint a Reichstag...
Bocsika, Gulyás Gergely ( Fidesz ) a helyes név !!!
Hogy áll a zakó viktorkán ??? Kihízta, vagy a gombog vannak rossz helyen !
Esetleg az érettségizö zakót vette fel ?? A csíkos öltönynek jobban örülnék !!
Új hozzászólás