A Nem adom a házamat mozgalom szervezte eseményen csaknem 100 aktivista jelent meg a budapesti Kossuth téren, az Igazságügyi Minisztérium előtt. A tüntetők később ülődemonstrációba kezdtek a József Attila utcában, teljesen megbénítva a forgalmat.
A mozgalom a kétórás Kossuth téri tüntetést követően átnyújtotta a Trócsányi László miniszternek címzett felhívását a tárca helyettes sajtófőnökének.
A megjelentek kifogásolták az elszámolási törvényt, a mintegy 300 ember által aláírt petícióban pedig többek között azt követelték, hogy a deviza- és a forinthitelek "jogi rendezéséig", valamint az okozott károk megtérítéséig minden végrehajtási eljárást függesszenek fel. Emellett azt is követelték, hogy a pénzintézetek fizessenek a folyósított összegnek megfelelő kártalanítást minden kölcsönszerződés után, amelynek egy részét az adós, másik hányadát pedig – a károsultak kárának enyhítésére – az állam kapja.
Elengedhetetlennek tartják továbbá, hogy minden, a termék bevezetésekor felelős pozícióban levő banki alkalmazottat, politikust, felügyeleti szerv vezetőjét csalás bűntette miatt felelősségre vonjanak.
A tüntetők a Kossuth térről átvonultak a József Attila utca Széchenyi tér és Nádor utca közötti szakaszára, ahova kétórás ülődemonstrációt hirdettek. A túlnyomórészt sárga pólóba öltözött tüntetők elfoglalják a négysávos utat, így ott nem lehet közlekedni. Többen "Ne fizess" feliratot viselnek magukon. A mozgalom korábban egyeztetett a rendőrséggel az ülődemonstrációról.
Póka László, a Nem adom a házamat mozgalom alapítója és vezetője azt mondta: amennyiben nem teljesítik kéréseiket, újabb és egyre hosszabb ideig tartó, útzárral járó demonstrációt tartanak majd.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
MINDENKI ÖNADÓZÓNAK JELENTSE BE MAGÁT, ÉS NE FIZESSEN!!!
ÉS HA MEG MERNEK JELENNI A KORMÁNY EMBEREI, AKKOR BASEBALL ÜTŐ, PAPRIKA SPRAY, MOLOTOV KOKTÉL, SÓSAV, KÉS, KATANA, EU-BA FELJELENTÉS A SZABADSÁGJOGOKÉRT VALÓ KORLÁTOZÁSBAN.
Nem hiszem el, hogy nem lehet megállítani sehogy egy olyan mocskos férget, mit orbán!
Addigra kell egy erős szakszervezet, ami megvédi a dolgozókat, a vállalkozókat a kormány ellen.
Tanulj Franciaországtól!
JÖVŐRE SENKI NE FIZESSEN ADÓT !!!
Aztán neki megyünk a kormánynak ezerrel!!!
Ha felülről nem megy, akkor alulról kell építkeznünk.
MENNI FOG !!!
Ennyire romlott, belterjes, gané kormánya még soha sem volt ennek az országnak
Nem hogy száz vagy ezer, de egy embernek is elégnek kell lennie!
Ezért bukunk meg, mert nincs EGY ember sem ebben az országban, aki megállítaná ezt a ámokfutó, szörnyszülött orbánt!
.
akkor is elég sokan elvesztették a lakásukat - én csak azért nem mert nem vettem meg - pont ezért
a devizahiteleseknek tudniuk kellett hogy van árfolyamkockázat - aki akkor gondolkodott forinthitelt vett fel mint a barátaim - a devizások nem figyeltek és most elvárják hogy az ő rossz döntésüket mindenki fizesse meg
Egy petákoz nem szabad ennek a korrupt kormánynak befizetni.
A bankok sírnak, de valahogyan mégis nyereségesek!!! Hogyan van ez???
A devizahitelek teljes eltörlése jogos igényként merülhet fel!
A bróker károsultakat az utolsó fillérig kártalanítja a kormány. Ennek érdekében külön törvényt is hoztak. Ugyanakkor a devizahiteleseket a forintosítással hosszú-hosszú évekre eladósították.
Mi a különbség a bróker károsult és a devizahiteles között?? Miért tesz kivételt a kormány??
Valóban ne fizess, inkább utcára minden hiteles!!!
A törlesztések nagyjából 3-4ezer forinttal csökkennek, ha ez nem fér bele, növelik a futamidőt. Nincs egyezkedési lehetőség,
A bankok válasza: ezt törvény írja elő!
(Az adós teljes kiskorúsítása ez. Nyilván, hogy lehetne egyezkedni, ezt az átváltott hitelt újra átváltani, - és láttam is már ilyen banki hirdetéseket, a bankok felkészültek - csak akkor újra kamat, szerződésmódosítási díj... ki van ez találva!)
Új hozzászólás