Rogán Antal Volkswagen Multivanjának a rendszáma néhány számmal tér csak el attól a VW Multivantól, amellyel Habony Árpád közlekedett, ráadásul a rendszámkeret is azonos. Erre az érdekes tényre hívta fel a figyelmet a Blikk.

A lap az ezüstszürke autót, Orbán Viktor értékelőjén szúrta ki. Megkérdezték a Fidesz-frakciót, kinek a tulajdonában van a Rogán által használt minibusz, ahol azt a választ kapták, hogy „az említett gépjármű tartós bérlésben van a Fidesz-frakcióban".

Cseri József, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének alelnöke pedig a rendszámok kiadásával kapcsolatban világosította fel őket. Az okmányirodák  - mint mondta – százas csomagokban kapják a rendszámokat, így ha egy cég egyszerre több autóra is beadja a papírokat, nagy valószínűséggel egymáshoz közeli számokat kap majd.

Habony két hónappal ezelőtt Rogánéhoz hasonló autóval, Andy Vajna filmügyi kormánybiztossal az anyósülésen több szabályt is megszegve menekült a Fő utcában a sajtó elől.

Frissítés: 

A Fidesz frakciója sohasem bérelt és nem adott használatba autót Habony Árpádnak. Minden ezt sejtető állítás hazugság.

- közölte szombaton a Fidesz-frakció Sajtóosztálya.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Az a rendőr még szolgál és véd, amelyik eljárást indtott habony-gecci táskás árpád ellen ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Az a rendőr még szolgál és véd, amelyik eljárást indtott habony-gecci táskás árpád ellen ?
Levendula
@Toby: Ááá... már csak szalad és fél... :)
Bercifiu
Nem értem, miért kell Árpival foglalkozni, hiszen nem közszereplő, csak egy seggfej.
soljanka
@Bercifiu: A seggfejek engem sem zavarnak. De ez sajna rajtunk élősködik.
Amúgy meg ezt a szolgálati kocsikázást be kéne tiltani.
Qrva jól megvannak fizetve, futja autóra. Üzemanyagot meg elszámolják.
Ehelyett flottákat vesznek.
Gemüs52
@Bercifiu: Éppen ez mérgesít engem nagyon !Elvileg ő nincs is ,legalább is papíron .Nincs jövedelme /papíron / és mégis él ,gyarapodik! Az a nagy baj ,hogy teljesen hülyére vesznek minket ! És mi hagyjuk ! Mikor fogják ezeket számon kérni rajtuk ? Az kellene,ezektől a szarháziaktól mindent ,de mindent elvenni/ az életet kivéve / adni nekik minimálbér fizetést ,na élj meg kis haver !!!
brutus
@Bercifiu: Mert közvetetten lopja a PENZÜNKET !!!
JAJMÁR
Ezek az emberek, ha kirántanák alóluk a biztos állami jövedelmet, és önmaguk tehetségéből, szorgalmából kellene ebben az országban létezniük, porba hullanának.
Csak reménykedem, hogy nem szimbiózis a jelenlegi állapot, és le lehet választani az élősködőket. De néha már van olyan érzésem, hogy kényelmes ez a helyzet, mert van kiket szidni, okolni mindenért, de tenni a változásért kevesen akarnak!
karma1
Ne kovezzetek meg erte, de az szerintem nem kene, hogy felkialtojeles mondat legyen, hogy rogannak a fideSS fizeti az autojat. Ez a jelenlegi beosztasaban ertheto. habony viszont tenyleg tenyerbemaszo, es igencsak magyarazatra szorulna, hogy megis mi a lof@sztol van neki ILYEN autoja, HA semmi koze sincs a fideSS-hez...
nyanya001
@karma1: Akinek 6 bejárónőre telik annak ne fizessék közpénzből
az autóját !
Lepényleső
Frissítésre; a sejtető állítás hazugság,ok. Nyilván vonatkozik ez mindenkire,arra különösen,
aki ezzel érvel?
kkalman
Ha ezt a takony Habont senki nem ismeri a fitymaszban, hogy lehet az, hogy mindig ott van valamelyik vezető tisztségviselő körül, és jól láthatóan együtt vannak?
KERKA
Ez úgy lehet, hogy rogán a habonynak a tanácsadója, az országház fantomja pedig a színfalak mögül osztja az észt. Azért van nekik annyi.
zoró
Sajnos a béka ki jött a száraz földre,,és közlekedni-e kell ,,Még ki esne a szeme,így sem fér a fejébe.Ocsmány varangyokos béka ...
Desischado
Egy kutya ez mind. A lopásban, hazudozásban, és a mutyiban nagymesterek!
evacica
Mi az, hogy a fidesz? mi fizetjük az adó forintjainkból ezt a sok felkapaszkodott senkit. Lázár "Úr" NA EZ A POFÁTLANSÁG!
Cicamama55
"Rogán autóját a Fidesz fizeti! Megdöbbentő a hasonlóság Habonyéval..."A Fideszt meg mi fizetjük a közpénzekből,/brókerbotrányok!!!/ s ezzel nyilvánvaló, mindenkiét mi fizetjük. Hol itt a kérdés?!
mate03
@JAJMÁR: Azt azért ne felejtsd ek hogy az állami pénz a tiéd is,és miden adófizető állampolgáré!Ergo a te pénzedből,élnek vidáman és jól!
JAJMÁR
@mate03: 09:57 Igen, mert megengedjük nekik :(
A Habonyról nem is szólva, hiszen neki még jogcíme sincs.
brutus
@Desischado: PROFIK !!! De csak ebben...különben NAGY HAZAARULO NULLAK.
Csizmás Kond
...megdöbbentő a hasonlóság...Uram Isten !
kukac50
Az adófizetők fizetik mindegyikét,ami a jelenlegi gazdasági helyzetben nem megengedhető!
Fradigege
A mészáros&mészáros kft.-nél van annyi simán, hogy egy kis multivan-t kicsengessenek a cukipofinak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.