Tollár Tibor a katasztrófavédelem főigazgatója csaknem 11 millió forintot keresett  mellékállásaival az elmúlt négy évben.

Az Origo azt írja, három cégben is tisztséget viselt havi fizetésért – a Belügyminisztérium kitart amellett, hogy ezek a megbízások jogszerűek voltak. Mostanra mindegyik másodállásáról lemondott.

Különböző cégek igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági munkájáért havi 50-150 ezer forintot kapott a lap szerint.

Tollár április közepén lett az OKF főigazgatója, de még az előléptetése előtt kiderül, hogy évek óta igazgatósági elnöke az állami tulajdonú BM Heros Zrt.-nek. Bár erről akkor lemondott, a Lánglovagok portál kiderítette, a tábornok másik két, a katasztrófavédelemhez még ennyire sem köthető gazdasági társaságnál is vállalt megbízatást.

Pintér Sándor belügyminiszter az Origónak azt válaszolta, hogy Tollár Tibor "a betöltött tisztségei után szabályosan vette fel javadalmazásait", megbízásai pedig nem voltak összeférhetetlenek az OKF-nél betöltött főállásával.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemjoezigy
Na az ilyen hozzáállás miatt kellene felrobbantani az egész vezetést, alkotmánybírákkal, jogászokkal, kormánnyal, képviselőkkel együtt. "Belügyminisztérium kitart amellett, hogy ezek a megbízások jogszerűek voltak."
Kiket képviselnek, kikért vannak ezek a szemétládák?
Az Orbánc a minap mondta, hogy a miniszter szolgát jelent.
Persze a mi országunkban ez is fordítva működik!
Itt a NÉP van ezekért az élősködő kiválasztottakért!
Ezek a rohadékok olyan státuszokat találnak ki amikre semmi szükség, és ezeket hatalmas pénzekért töltik be.
Tovább megyek annyi államtitkár, főosztály-osztály vezetőre sincs szükség! De akkor miből gazdagodnának a csókosok?
Undorító, ami ebben az országban zajlik!
Mi a véleményetek fideSSnyikek, kdnpsek???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
Plakátháború dúlás idején ki foglalkozik ilyen bagatell hírrel, különben is az ő köreikben ez általános. Sőt, volt más kormányok idején is álláshalmozás, legfeljebb régen nem volt akkora a jövedelem különbség az emberek és a "nagyok" között. Hol tarthatna ez az ország az eu-s pénzekkel, ha nem lenne ez a sok telhetetlen, kapzsi, tolvaj politikus?!
paolo006
Mondtam már!!! Dunába velük!!! De nem hallgattok rám.
Desischado
Ők milliókból dőzsölnek, sok ember meg a létminimum alatt "él". Férgek!
evacica
Ez nem pofátlanság és erkölcstelenség? Na de ilyen ez az egész díszes banda!
m.macskosz
@Desischado: Az még hagyján, hogy a létminimum alatt, de a LÉTMINIMUM EGYNEGYEDE alatt!!!
Még az aktív dolgozók nettó minimálbére is cca.30ezer forinttal kevesebb a létminimumnál! :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.