A Budapest Pride szervezői fontosnak tartják, hogy minden ember egyenlő jogokkal rendelkezzen, évről évre ezért rendezik meg a felvonulást – hangoztatta Hanzli Péter, a Budapest Pride sajtószóvivője szombaton kora este azt követően, hogy a menet megérkezett célállomására, a Tabánba.
Közlése szerint soha ennyien nem voltak a fesztiválon. A jubileumi, 20. felvonuláson mintegy húszezer ember vett részt – jelentette be. Fontos, hogy férfiként, nőként, "valamilyen másneműként", magyarként, zsidóként, romaként, hajléktalanként vagy bevándorlóként kiálljunk egymás mellett, mindannyiunk jogaiért – fogalmazott.
Hozzátette: mindent meg kell tenni azért, hogy befogadó országban éljünk, és ne akarják mások megmondani: mi számít családnak. A szónok szerint ellen kell állni minden olyan törekvésnek, amely a négy fal közé akarja szorítani a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjait.
Molnár Adrienn, a PeMel (Pécsi LMBTQ Közösség) aktivistája arról beszélt, hogy először vett részt a felvonuláson, amelyet "felszabadítónak és izgalmasnak" nevezett. Elmondta, hogy a vidéki városokban még csak két-három éve szerveződnek az LMBTQ közösességek, amelyek azzal az igénnyel jönnek létre, hogy "láthatóvá váljanak" a különböző szexuális orientációjú emberek.
A menetnek két óra kell ahhoz, hogy eljusson a Tabánba. Az Andrássy útról, az Opera elől indultak, érintették a József Attila utcát, a Széchenyi teret, átmentek a Lánchídon, majd a Lánchíd utcán keresztül értek a felvonulás végállomásához, a Tabánba.
A menetben feltűnt több párt zászlója, képviseltette magát a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, valamint a Magyar Liberális Párt.
A Tabánban zárult program helyszínén kutyás és lovas rendőrök biztosítják, hogy a résztvevők békésen távozhassanak.
45 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezekből, egy is sokkkkk ...
Ők ilyenek oszt annyi.
Azoknak pedig minden tiszteletem, akik értük és velük együtt vonultak tegnap, mert ránkfér, hogy bizonyítsunk emberi jogok terén, országvilág előtt!
Joga ediig is mendenkinek megvolt hogy aki engedi azt seggvedugja, tehát ezért nem volt amiért ekkora patáliát csapni, az hogy a törvény elismerje a szokásaikat ne az utcán bohóckodjanak hanem a parlamentet bombázzák a beadványaikkal, ugyanis ott alkotnak törvényt nem az andrásin. Ez az egész egy fertő amit az utcán véghezvisznek, mert aki eddig nem fogadta el, hogy a szexet az utcára vigyék ezután sem fogja, és főleg ne keverjék a raszizmussal mert együtt sem érnek meg egy kalap guanót.
ÖÖÖÖ ... én sokkal inkább hamisnak, elkorcsosult és álságos, nem utcára való dogmának éreztem a cöfösök vonulgatását. Na, annak, nem volt semmi értelme! Mégsem ágáltál itt miatta akkor :)
Persze, nekik is joguk volt vonulgatni.
a vonulással már nagyonsokszor leírtam a véleményemet és csak annyit szeretnék hozzáfűzni az egészhez, hogy a jog kötelezettséggel jár tehát joga csak annak van aki elvégzi a joghoz vezető kötelezettségeit.
Nem akarok ebbe belemélyedni, de vannak emberi jogok, és vannak jogok, amelyek bizonyos kötelezettség teljesítése után járnak. Ne keverd össze az emberi jogokkal ezeket, de egyet mondok: tartsd tiszteletben mások emberi jogait. Akár tetszik neked, akár nem, az mindenkinek jár, ugyanis aláírtuk ezt a nyilatkozatot mi is:
www.ohchr.org/EN/UDHR/Documents/UDHR_Translations/hng.pdf
Ez akkora csúsztatás, mint ide ... Na mindegy. Szóval bődületesen nagy.
Nem őket, csak a szexualitásukat. De gyanítom, hogy amennyiben a 7-es buszon dugnának heteroszexuálisok, azt is megszólnák.
" van egy olyan, több éve tartó érzésem, hogy az ilyen felvonulások nem az elfogadóbbak számát növeli. Akkor sem, ha a politikai okból, -presztízsből, kivagyiságból csatlakozók száma miatt ilyen látszata is lenne.
Egyébként persze lehet fordítva is kezelni az ügyet. Tegyük a városlezárást permanenssé. Szervezzünk futóversenyeket, kirakodóvásárokat a főutakon. Kockadobással eldöntött véletlenszerű helyen. Aztán szervezzünk felvonulást a kancsaloknak, és a távollátóknak. A távollátó kancsaloknak külön szekcióval. A heteroszexuálisoknak, gyermekszám szerint frakcionálva. Biciklis heteroszexuálisoknak, és futásképes kancsaloknak természetesen a külön diszkriminációjuk elleni ellentüntetéssel. Az elhízottaknak is külön felvonulás kellene. De nekik megengedném a riksa-használatot. "
endresy.blogspot.co.uk/2014/07/vonulni-jo-lakni-aberrracio.html
És hogy a figyelmedbe ajánljam a jogot ma törvények szabályozzák amiket úgyszintén el kell fogadni és be kell tartani...gondolom semmi ellenvetésed nincs a mai törvények ellen ?
De az emberi jog minden fölött áll mégis! Ma még!
Ha belegondolsz, ez kicsit olyan, mint az elsőbbségadás. Akkor van, ha megadják. A táblával nem érsz semmit, ha átmegy rajtad a kamion.
Jól mutatja ezt egyébként a kodifikált absztrakció és a világ helyzetének viszonya.
Amúgy azt senki az ég világon nem vitatta, hogy alapvető emberi jogként definiálható a párválasztás joga. Kölcsönösségi és befolyásolásmentes alapon.
Ugyanilyen alapvető jogként definiálható mondjuk a létezéshez való jog, amiből levezethető a lakhatáshoz való jog.
A felvonulás tehát felfogható úgy is, mint két alapvető jog demonstratív ütköztetése.
Egyébként fogalmam nincs valójában hány meleg és hány heteroszexuális ismerősöm van. Baromi egyszerű okokból: sosem kérdeztem meg. Aki elmondta, arról tudom, aki nem mondta el, attól meg nem kérdeztem.
és ha már a jogoknál tartunk akkor tulajdonképpen csak úgy lehet valakinek közteret lefoglalni jogosan ha mások akkori használati jogát elveszik...ezt hogy látod ?
Szerintem erről Te is pontosan tudod, hogy valahol a társadalmi absztrakció és a humanista vágyálom határán van.
(Abba most nem is mélyedek már bele, hogy mennyi csonka család van, és hányadik apuka v. anyuka neveli ua. a gyereket sok esetben), ez tehát enyhén súrolja az emberi jogokat, de nem számít ez sem, mert a törvény is annyit ér, amennyit betartanak belőle.
Nem számít, mennyi meleg és heteró ismerősöd van. Az számít, hogy helye van a világban minden embernek, és ezért a jogért fel is vonulhatnak.
Még sokáig kell vonulgatniuk, még mindig vannak, akik többnek, jobbnak, okosabbnak érzik magukat, mert ... ők heterók! (Én is az vagyok, de ettől sem több, sem kevesebb másoknál.)
"Nem számít, mennyi meleg és heteró ismerősöd van" Nekem tényleg nem. Pont ezt írtam. Irigylem azokat, aki a mások párkapcsolatainak elemzésére tudnak rengeteg időt elfecsérelni, és nem ez a szakmájuk (vö. párkapcsolati pszichiáter).
A jelen felállásban azt lehet tapasztalni, hogy a Pride-ra ráröpülnek a politikusok, és sokkal inkább egyfajta összellenzéki megmozdulás, mint bármi más. Ezzel
1. Végzetesen hozzájárul, hogy a szexuális választást politikai normává tegye. Ez kínossá válhat mindkét oldalon. A jobboldali melegek esetében fokozott félelem és kirekesztődés, a baloldali heteróknál szinte kinossá téve, ha a gyerekét a másik nem pár-prioritása felé neveli. Nem igénylem az ellenkezőjének a bizonygatását, mert a személyes ismerőeim közt mindkettőre látok példát.
2. A vonulás jogának abszolutizálása alárendeltté teszi a nem-vonuló, csak-ottlakók jogait. Erre nem, illetve végtelenül ostoba választ a "ne nézd, ne menj oda, költözz el, és hasonlók" Lehet ilyeneket mondani. De ezzel nem elismertetni, hanem megutáltatni lehet a felvonulást.
3. Az előzőből következik, hogy abban a pillanatban, amikor a joggal való élés a joggal való visszaélésként képeződik le sokakban, akkor az az álláspontok bemerevedéséhez, a párbeszéd megszakadásához polarizálódáshoz vezet. Nem csak a Pride kapcsán, hanem általában. Árkokkal meg jól el vagyunk látva.
4. Az együttlakás (egy ország állampolgárai) csak párbeszéddel elért kompromiszumok mentén képzelhető el. A párbeszéd kikényszerítését kihallgatásnak, csendőrpertunak tekinthetjük. A felvonulás kikényszerítheti valaminek a kodifikálását, de többet nem. Ezzel szemben az egyes ember életét a közvetlen környezetében, apró betartásokkal lehet pokollá tenni. Erre is van ezer példa. Nem véletlenül alakultak ki mindig...
" Mindennek ellenére a rossz törvény is törvény, és én törvénytisztelő vagyok."
...és ismét a te soraidat idézve ...
"és van aki nem esküszik fel rá, mert kirekesztő - és ebben benne van, hogy a család az a férfi és nő és a gyerekeik. "
... az aki nem hajlandó ezeket az alaptörvényeket betartani vagyis megtagadja a férfi nő valódi családalapot akkor én miért ne tagadhatnám meg őket ?
Ha nem tartod helyénvalónak a felvonulást, akkor vitatod az ehhez való jogukat.
Amíg fel lehet vonulni, demonstrálni ebben az országba, bármilyen kisebbségnek is szabadon, addig jó!
Az emberek sokfélék, és mind beletartozik a világba, ahogy a gyerek is. Ha a szülei nyitottságra és elfogadásra nevelik, elfogadó lesz Ha zárkózottságra és elutasításra nevelik, akkor elutasító lesz.
Egyébként a családmodellbe kb. 60-70 évvel ezelőtt, a nagyszülők is beletartoztak, természetes volt az együttélés. Ma már nem az. Valóban fellazult a férfi-nő kapcsolat, de ehhez semmi köze a melegeknek.
Se oda, se ellene, sehova nem álltak, mert se az, se ez nem lenne népszerű, és csak ez a fontos nekik.
A felvonulás is megoszt, mert azt akarja a hatalom, hogy megosszon. Sikerrel járnak megint, mert a melegek is az a réteg, amit támadnak minden oldalról. Hajrá, Magyarország, a melegek, a cigányok, a zsidók, a hajléktalanok, a közmunkások, a menekültek, a szegények... stb. gyűlöljük csak a másikat mindenért.
Állj hát be a sorba, siess, le ne maradj a megosztásban, mert nem tudom milyen a politikai beállítottságod, de akár tudatosan, akár tudat alatt, de sikeresen növeled a baloldal megosztottságát magad is.
Vö. "de sikeresen növeled a baloldal megosztottságát magad is."
Nekem a baloldaliság nem a proletárdiktatúra és a toleranciába az ellentüntetésen való nem-részvétel is beletartozik.
Önmagában erre tehetsz nagy ívben, de amíg az ellenzékiség nem az emberek megszólításáról szól, addig ez azt jelenti, hogy azt a 3-4 milla embert, aki legyint a lózungokra képtelen elérni. Ergo: elérik a jobbikosok, a gárdák, és a többi idióta.
Le kéne ereszkedni a kivagyiság rózsaszín és lila felhőiből a földre, az emberek közé.
"A felvonulás is megoszt, mert azt akarja a hatalom, hogy megosszon. "
Te ez komolyan gondolod? A szervezők a kormány emberei? Nem mondhatod ezt komolyan! Tényleg? Biztos forrásból tudod?
Csak nem mellékesen.: A magam részéről sosem írtam, mondtam azt, hogy Árvai Péterm vagy a menetből bárki más lenne, mint ember. A "másság" öndefiniciója a menet szervezőinek környékéről indult. Ha tévednék (ez is könnyen lehet), akkor a kategorizálás hiteles forrásáról egy linket lécci.
Akármilyen a rendezvény,tömeget vonz ,kirtikára ösztönöz,és megoszt.Akár ha személyes a jelenlét,akár képernyőhöz láncolva.
De a kezét letőrném nagyon szívesen annak az idiótának aki a vasat-fával először egyesítette!
A felvonulás megosztja az embereket. Nem a szervezők... és igen, a hatalom erre rájátszik, mint minden negatív dologra, nem összehoz, ellenkezőleg, még jobban megosztani igyekszik.
Mi ebben a nem érthető?
A Pride eleve megosztja az embereket. Vannak, akik támogatják és még el is mennek, és vannak, akik ellenzik. Ez eddig világos, ugye?
De nem az a megoldás, hogy ha vannak, akik ellenzik, akkor ne legyen!
A hatalmon lévők pedig nem foglalnak állást, vagy aki igen pl. Tarlós, azt nyilatkozza, hogy "nem méltó.." Budapesthez. Sugallják, "utasítsátok el emberek"! Nem úgy osztja ez meg az embereket, hogy demokrata és nem demokrata, hanem sokkal sűrűbben, mélyebben és károsabban, hasonlítom most már a menekültügyhöz. Remélem, hogy most ez is érthető, mire gondoltam a hatalommal kapcsolatban.
Pedig támogathatná is, el is mehetnének, kinyilvánítva, hogy az emberi jogok ebben az országban fontosak. (és ezt kellene tenniük, én ezt várnám el egy szabad, demokratikus közállamban.)
Nekem erről szól a Pride, és ez nem kevés.
Ha egy demokrata azért nem megy el egy olyan rendezvényre, ami az alapértékekre épül, mert ő demokrata és megteheti, öööö lelke rajta, tegye.
Ha egy demokrata lealacsonyítja és kevesebbnek értékeli a melegfelvonulást és fesztivált pl. a cöfös felvonulásnál, és egyéb fesztiválnál, akkor az milyen demokrata?
Az ellenzék - a Jobbik kivételével - attól tehetetlen, hogy mindig meg akarja valaki magyarázni, miben rosszak, de senki nem mondja meg, hogyan legyenek jók. A rózsaszínfelhők hasonlat a maszlag!
Egyszerűen marják egymást az ellenzéki oldalon, személyeskedés és okoskodás megy. Ha az nem világos és normális dolog, hogy az évenkénti Pride-re kimegy egy demokrata, ha megteheti, a politikusnak meg illik, - az újságírónak meg szintén, főleg ha még ír is róla - , ha ez nem érthető, nincs miről beszélni.
"A Pride eleve megosztja az embereket. Vannak, akik támogatják és még el is mennek, és vannak, akik ellenzik. Ez eddig világos, ugye?"
Ez alapvető tévedés. Vannak akik támogatják (ezek egy része elmegy) ; Vannak akik nem támogatják, de politikai haszonszerzésből mégis elmennek;
Vannak akik ellenzik,
S végül vannak akik nem támogatják, de nem is ellenzik. alapvetően lexarják. Gyanítom, őka többség. akik viszont anyáznak, ha lezárjáka várost.
Eddig világos gondolom.
Minden ember aki úgy érzi, hogy anya szülte és nem kémcsőben gyökereztették az éreznie kéne egy gyerek helyzetét.
Új hozzászólás