Hazánk keleti és déli határszakasza korrupciós szempontból fertőzöttebb a többinél – tudtuk meg a Belügyminisztériumtól. A közölt adatok szerint a feljelentett rendvédelmiek csaknem negyede kerül ki az észak-alföldi régióból, amelybe Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is tartozik. Öt ügyben húsz rendvédelmi dolgozó ellen tett feljelentést idén a kormányzati korrupcióellenes intézkedések összehangolására kijelölt Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) az észak-alföldi régióban, amelynek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is a részét képezi – tájékoztatta lapunkat a Belügyminisztérium. Ugyanezen a területen tavaly tíz esetben összesen 29 egyenruhás ellen született feljelentés. Arról, hogy az egyes eseteknek van-e bármi közük a határokon átívelő csempészethez, nem adott felvilágosítást a tárca. Azt viszont közölték, hogy az NVSZ adatai szerint a keleti és déli határszakasz a többinél korrupciós szempontból fertőzöttebbnek tekinthető. Saját zsebükre dolgoznak Az országos tapasztalat pedig...
Virágzó szabolcsi korrupció
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 24., 20:55
Gyurcsány Ferenc jött, posztolt és lebűnözőzte Sulyok Tamást
Nagyvilág
- 2024. May 24., 21:30
Ukrán békekonferencia lesz, csak vendégek nem – Mutatjuk, kik maradnak távol
Itthon
- 2024. May 24., 20:24
Naponta 21 üzlet zárt be Magyarországon – Hol fogunk vásárolni?
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
Az igaz, hogy legtöbb csempészáru Ukrajnából meg a Balkánról származik, és ezen határszakaszon nagyobb a korrupt alkalmazottak száma, de !!! a csempészáru kb 80% ha nem több ki is megy az országból tehát azok a rendészeti illetékesek akik az ország területén és a nyugati részeken ténykednek szintén nem végzik rendesen a munkájukat...
Commneter
@Csizmás Kond: Igen, ez így van, de a "csempészet és orgazdaság" bűncselekménye (is), az egész Világon rendkívül nagy latenciával bír.
Csizmás Kond
@Commneter: ...mert a mai gazdasági főszereplők is leginkább a feketegazdaságban ténykednek...adóelkerülés végett.
justhpeter
A kormánypolitikává tett korrupció és lopkodás mellett milyen alapon lehet elítélni a helyi "zsebredolgozásokat" ?
Commneter
@Csizmás Kond: Tudod Kond!- "a víz is lefelé folyik" ... s nem az "áremelkedőnek"!:O_o
Csizmás Kond
@Commneter: ...majdnem...:)
a lefelé elég sokértelmű...
a lefelé elég sokértelmű...
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 17:10
Nem bírta tovább, kipakolt a magyarok kedvence, aminek súlyos következménye lett
Szórakozás
- 2024. May 23., 09:25
Erre senki sem gondolt: ezt titkolta az ismert sztár
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Meg néhány NAV-os dolgozójéra is.
Egy ismerősöm ott szolgált mint kutyás NAV-os mesélt egy két dolgot