Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy szervezze meg a menekültek gyermekeinek oktatását – mondta Balog Zoltán miniszter az állami kitüntetések átadása után szerdán az MTI-nek.

"Magyarország és Európa határait meg kell védeni. Felelős döntést kell hozni arról, hogy ki az, akit be tudunk fogadni és ki az, akit nem, de ezután a döntés után azoknak, akiket befogadtunk, minden segítséget meg kell adni, hogy otthonra találjanak Magyarországon. Különösen is a gyermekeknek, akiknek meg kell adni az iskolai nevelést, a magyar nyelv és kultúra megismerésének lehetőségét." – tette hozzá a miniszter.

Balog Zoltán az ünnepségen mondott beszédében emlékeztetett: Szent István nagyszerű reálpolitikus volt, megtalálta a magyarság számára azt az utat, amely nemcsak a fennmaradás, hanem a felemelkedés útja is volt, és megszervezte a magyar államot, úgy, hogy az ma is fennáll.

Utalt Szent Istvánnak az egynyelvű és egyszokású országról írt intelmére is, hangsúlyozva: a határokat, a magyar közösséget meg kell védeni, hogy ereje megmaradjon a befogadásra, az integrálásra.

Balog Zoltán szerint aki úgy jön hozzánk, hogy segítséget kér, és a magyar hatóságok – remélhetőleg tisztességes – döntéseként befogadást nyer, annak minden segítséget meg kell adni. A befogadottakra aztán úgy kell tekinteni, mint a "sajátjainkra", különösen, ha gyermekek – fűzte hozzá.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Ha nem lesz megoldás akkor baszhatják a menekültek...jön az ősz megbetegednek kint a hidegben...akkor hova mennek? a szétbarmolt haldokló egészségügy a magyart is alig látja el. Télen meg egyszerűen megfagynak...kérdem én akkor megérte idejönni? Nyáron még elhédereznek a tereken, de akár hogy is nézem..."közeleg a tél". Akkor lesz itt cudar világ.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Január
@karma1: Valami lehet ebben a "tapadásban", de - ha ennyi rengeteg ember indul útnak akkor annak a hazájában meglehetősen jó módban kell élnie. Nem két fillérért, hozzák-viszik őket az embercsempészek. Szerinted honnan van pénzük? Aztán a migrációnak vannak egyéb költségei is, azt is állni kell valamiből.
... és ami még foglalkoztat, Afrikában, Ázsiában ez a sok ember csak úgy megvilágosodott és elindult? Na, ne már! Aztán egészen jól tájékozottak az európai viszonyokkal kapcsolatban - biztos mindenki eminens volt az iskolába földrajzból és néprajzból? A jogról pedig ne is beszéljünk.
világlátó
@karma1: A NAV az egyetlen bevételi forrása az államnak. Ebből finanszírozza az egésségügyet, oktatást, az államigazgatást, a nyugdíjakat, no és még amit nem lehet eléggé kiemelni a nagyzási hóbort és az egyéni kiváltságok költségeit is.Az is igaz, van egy másik pénzcsináló és pénznyelő automatánk az MNB. aki saját nyereségéből műalkotásokat , luxus nyaraló kastélyt, nagy értékű budai villákat vásárol a saját pénzügyi víziói megvalósításához.Mert a Corvinus nem tud pénzügyi műveltséggel bíró közgazdászokat kinevelni. Majd Ő. Ezért a NAV. a legeslegfontosabb minisztérium lesz, amelynek apparátusa, háttérintézményei- mit is beszélek,- hatóságai kipréselik az utolsó forintot is a " dolgozó kisember bőre alól is " De ha egyszer nincs más bevételi forrásunk. Miért nincs? Mert nincs pénz a hazai beruházások saját erőből történő előfinanszírozásához.Mert nem adhatjuk oda az állami földeket az arra váró és érdemes családoknak, ha egyszer odaígértük a barátainknak, akiknek amúgy is tartozunk a választási eredményekért cserébe.Mert a K + F felesleges kiadás, hiszen a Parragh megmondta, melósokra van szüksége az országnak, nem pedig agyament feltalálókra.
Mert nem érünk rá felkészíteni legjobbjainkat az európai munkaerő igények kielégítésére, inkább hagyjuk őket kivándorolni, lassan már családostól.Mert nemsokára úgy is átalakítjuk a nemzet maradékát is, testestől , lelkestől, kipusztítjuk a szoci libsi bagázst, irmagja sem maradhat. Itt az lesz amit mi - bocs .- Orbán Viktor megálmodott - és kész!
karma1
@Január: Hat epp ez az... NEM elnek jol odahaza, es amijuk van, azt megprobaljak penzze tenni, abbol addig az egy-ket hetig valahogy eleldegelnek. (Sztem meg egyebkent is eleg "gyakorlatuk" lehet a nelkulozesben - ezzel egyutt nagyon sajnalom oket...)@Január: Eleg, ha egy falukozossegben van egy-ket ertelmesebb ember, akinek nem Szokol radioja van, hanem esetleg egy vilagvevoje, tv-je, es o az ott latottak alapjan elmondja az o kis kozossegenek, hogy "emberek, akkor most van az, hogy el koll indulni, mert ha maradunk, jon az ISIS - vagy mar ott is van a kozelben-, kulonben mindannyian meghalunk"
Ha egy faluban van 500 ember, 1-2 tanito, es ennek az 500 embernek van egy rakas gyereke, aki ehhez az 1-2 tanarhoz jar, akkor mar azonnal meg is van a 2 vagonra valo menekult. Es ok nem 10 millioan vannak, hanem sokkal tobben, es eleterosek, fiatalok, vagy meg inkabb gyerekek...

Ha megnezed, nalunk is legeloszor a munkakepes, vagy/es tanulnivagyo fiatalok mentek el, aztan a kozeposztaly, mostanaban meg viszik a nagyit, hogy a 80-eves nenikenek ne kelljen a Skype-on nezegetni az unokajat, mert ott meg nem tud segiteni a pelusozasban, gyerek=szittelesben...

De ez csak az en velemenyem, lehet, egeszen maskepp van. A telefon pedig mar ott sem luxuscikk, nem az oskorban vagyunk, ...
Január
@karma1: Az igazság előbb- utóbb házhoz jön, s akkor konkrétan fog tudni mindenki mindent...
Zsuzscsino70
@világlátó: 13:42 A hozzászólásának az utolsó 3 sorát olvasva nekem egyből a Kincs, ami nincs című film japán figurája jutott eszembe. Tudja, neki felejtettek el szólni, hogy már vége a háborúnak. Az Ön hozzászólásával kapcsolatban pedig ez így fogalmazódott meg bennem: Önnek elfejetettek szólni, hogy vége a Ratkó-korszaknak!!!
világlátó
@Zsuzscsino70: Én 1949.-ben születtem. A gimnáziumban hét azaz 7 párhuzamos osztály tanult. Nem nekem felejtettek el szólni úgy gondolom, bár, be kell vallanom töredelmesen, nekem is CSAK egy leányom van és neki is CSAK egy leánya van. Mondhatnám védekezésül, hogy a családalapítási éveimben vagy 10 szer költöztünk, mert olyan volt a feladatom.Ez nem csökkenti a lelkifurdalásomat, mert mi is legalább két gyermekre gondoltunk. Most volt a 45. házassági évfordulónk. De azért ugye üzenhetek a fiataloknak, hogy alapítsanak családot, neveljenek legalább két gyermeket?
Nincs jobb ötletem arra hogy hangot adjak az én késői felismerésemnek, javaslatokat is tegyek arra, hogy nincs nagyobb öröm ebben az életben, mint gyermekeinket magunkhoz ölelni, szeretni őket, segíteni őket, mindent megtenni hogy az életük együtt és gyermekeik körében szépen, a nagyobb gondok nélkül teljék.Azért a magyar állam és annak kormánya is tehetné a dolgát. Az csipp - csupp, családokat segítő támogatások mellett, amit én is hallok és díjazom is, nagyobb átgondoltságot , nemzetépítő gondolkodást és gyakorlati tetteket is elvárnék, - már nem magamnak, de a mai 20 - 40 éveseknek.Igaz ők már nem Ratkó gyerekek. Vajon mi lehetne az az igazi motiváció, ami nagy változást hozhatna a hazai gyermekvállalásban? A haza , a nemzet fenntartása, megmaradása úgy látszik nem motiváló.Bár lehet, ez a mai helyzet ami bár 25 éve tart, nem kifejezetten arra készteti a fiatal házasokat, hogy nagy családokat alapítsanak. Azért ilyen is van. Az Orbán család kiváló és követendő példa erre. Ezt minden féle nem ide illő gondolat nélkül írtam. Kérem segítsen! Adjon ötleteket, tanácsokat! Tisztelettel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.