Ismét megrongálták a gyorstelepítésű drótakadályt a határon a Szerbia felől érkező migránsok – jelentette hétfőn a határról az M1 aktuális csatorna tudósítója. 

Beszámolója szerint migránsok átvágták a drótot, ruhákat, hálózsákokat dobtak át rajta, hogy ne sértse meg őket a penge, amikor átmásznak alatta vagy rajta.

Elhangzott az is, hogy a Röszke melletti vasútvonalnál, ahol nincs kifeszítve drót, folyamatosan érkeznek a bevándorlók a síneken gyalogolva. Itt egész nap rendőrök vannak, akik egy gyűjtőpontra irányítják őket. 

Szintén az M1 műsorfolyamában este azt jelentette a tudósító a helyszínről, hogy a vasúti síneken több százan érkeznek Magyarországra Szerbia felől, kevesebb mint fél óra alatt 200-250-en lépték át a zöldhatárt, reggel óta pedig csak a vasúti sínek mentén mintegy 700-an. A tudósítás szerint azok a migránsok érkezhettek meg most, akiket a múlt héten egy időre föltartóztattak a macedón-görög határnál, majd továbbengedték őket.

Közben az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) huszonöt nyomozót vezényelt Csongrád megyébe, hogy segítsék az ottani rendőrök munkáját. Elsősorban az illegális határátlépőket szeretnék feltartóztatni és az embercsempészetet megfékezni.

Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője elmondta: az átvezényelt rendőrök főként embercsempészés és jogellenes tartózkodás elősegítése miatt indított eljárásokban vesznek részt.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
'Sok hűhó semmiért"(csak ovi kegyeiért?).
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Lepényleső
'Sok hűhó semmiért"(csak ovi kegyeiért?).
soljanka
@Lepényleső: Ok. Csak hát qrva sokba került - és nem ovi hátsóját nyalogatók fizették.
Peller Anikó
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
nyanya001
De legalább valaki(k) jól megszedik magukat a milliárdokból !
dömdödöm
No problemo ,kijelölték nekik hol a határ aztán kezdődhet az akadályverseny .
Számokat kell küldeni át a szerbek felerősítik a homlokra , később akit hangosan leolvasnak annak meg kell adni magát .Ennyi .
Cicamama55
Tudta előre mindenki, hogy ez fog történni, nincs ebben semmi meglepő...Kidobtak egy csomó pénzt az ablakon, a határőrséget kellett volna azonnal visszaállítani!
dömdödöm
KÁder üzent nekik aug 20 .án ?
"21. századi polgári demokráciát teremtsünk, amelynek fundamentumát egy régi, örök érvényű, mindössze négy szócskából álló mondat adja…
„Áááá, haza minden előtt !” :-)
kkalman
Az ötletgazda sem gondolhatta komolyan, hogy bármilyen drótakadály, kerítés meg fogja állítani a menekültek hadát. Ez az egész csak arra jó, hogy a közmunkásokat megalázzák, miközben valakinek a zsebe folyamatosan telik.
volvós
25 " nyomozó " 2-3 ezer migránssal szemben...
Pintérbrigád jól teljesít !!!
vizinyuszi
Rossz nézni, amint a kormosok, patkány módjára szállják meg a kontinenst, közben a gyenge, liberális uniós vezetők semmit nem tesznek.
Sziszifusz
@vizinyuszi: 23:16
A Fidesz pedig sokat tesz !
Ennek ellenére a helyzet mégsem javul, jönnek és jönnek és jönnek a migránsok. Az eredmény eddig több mint 22 milliárd felesleges elköltése és sok ezer szír, afgán belépése az országba. Még szerencse, hogy ezek az emberek nem akarnak itt maradni. Minden rosszban van valami jó is.
Freewolf
Összeszedni a rongáló, beözönlő, törvényszegő bandát és Recsken követ töretni velük, amíg a kár meg nem térül. Végül pedig gyalog hazahajtani őket!
Feraj49
Baszki a lovat alólam ! Ez kerítés? Miért nem nézitek a tv.csatornákat.USA-MEXIKÓ határnál 3 m.magas ,dupla kerítés mégis átmásznak rajta. DEMOKRATIKUS áramot bele,meg taposó aknákat.Az embercsempészeket helyben agyonlőni.Statáriális eljárás keretében.
picike
@Sziszifusz: semmi de semmi jó abban hogy európa meghóditása folyik ! eddig meg csak háborúztak nem tördtek semmivel csak a lövéssekkel meg a robbantásokkal most meg élsőködni szeretnének azérzt jönnek szép renddel vannak küldve , ugyanis felégették a falvaikat és valóban menekültekké tették őket ! mindenki le van szerződve mindenkivel , kezdem a csepészekkel akik leszerződtem a hajókkal . hoznak boldog boldogtalant
picike
be van csepészve a terroristák oszt szevasztok
Sziszifusz
@picike: 09:30
"be van csepészve a terroristák oszt szevasztok"

A terroristák már rég itt vannak.
Nem 1000 kilométer gyaloglás után, kerítést átmászva jöttek Magyarországra. Államkötvényt vásárlása után letelepedhettek és még állampolgárságot is kaptak.
Alvó ügynökként várják az utasítást a terorrista akciókra.
picike
@Sziszifusz: igen valahogyan igy biztosan csak remegés a magyar életünk !
picike
@picike: nem véletlenül távozzik mindenki aki jön idáig!
levarosbukta
@Hellcat: Ezt szerintem mindenki tudta, de jó ürügy volt megint százezreket lenyúlni. Egy aknazár hatásosabb lett volna, de ehhez a megoldáshoz nem mertek nyúlni, beszari banda.
varirmag
Most a kerítés alatt jönnek ezek az erőszakos migránsok. De ha megjön a hideg,ha nem tudnak tovább menni és a pénzük is elfogy ( tőlünk nyugatabbra van hőr és van katonaság !) bemennek ezek a házakba is !
magyarbakancs
Ezt nem lehet megállítani.
Vagy erővel lépsz fel ,vagy el veszel.
Tegye szívére a kezét ki a szomszédságában szeretne Arabokat és Iszlamistákat.
Gondolom senki
szettevette
Hát igen, talán nem a pártoknak kéne egymással acsarkodni, hanem leülni és megbeszélni, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Ebből az egész történetből az látszik a legjobban, hogy semmi értelme, hogy az EU-nak tagjai vagyunk, mert ők is csak azt nézik, hogy hozzájuk ne menjen senki, az hogy MO-ot elárasztják a menekültek, arra tojnak nagy ívben! Majd, ha azt csinálnák, hogy odavinnék az Osztrák határhoz, hogy erre kell menni, nem tudom, hogy mit szólnának?!
magyarbakancs
@szettevette: Kupac fekáliát nem ér az EU.
Direkt vonatokat indítanák Ausztria felé.
__Igazat adok neked
Hellcat
@levarosbukta: Hát az aknazár is csak addig tartja őket vissza amíg 1 ösvényt ki nem jelölnek az aknák között aztán kígyózó sorokban jönnek át rajta. Egyértelműen nem tudják kezelni a helyzetet mert BALFASZOK! Csak a mutyihoz értenek. Az, hogy belengették a kerítést csak meggyorsította a migránsok érkezését. Szétlopták az építkezést szépen aztán csókolom. Impotens banda ez a fidesz-kdnp...kár hogy a sok idióta és távolmaradó jóvoltából bebetonozták magukat...
karma1
@Sziszifusz: 09.41=re: Milyen igaz! Na es akkor ezek szerint megis ki arulta el a hazat? Ugye, tudjuk ki! Akkor pedig nem a keritest kellene epiteni, hanem a bevandorlokat minel elobb tovabbengedni nyugatra - hisz ugyis odaigyekszenek - , papirokat meg mi sem tudunk nekik adni, plane nem uniosat, mint amilyen egy magyar allampolgarnak van.

Akik pedig eddig elhagytak Ma.o.-t (magyarok), azok nem akartak megvarni az alvo ugynokok ebredeset Ma.o.-n. Ennyi.
36
Skizofrén a nyugati világ. Az sportban, futásban, teniszben, már a golf-ban is, a kosárlabdázók, a focisták között, rajonganak a fekete bőrű sportolókért. Ezek, egész életükben, gyalogolnak, az életükért, vagy vadászat közben, futnak, kúsznak, másznak, gyermekkoruk óta edzésben vannak. Nem csoda, hogy veszik az akadályt. A vallásban elkötelezettek, a gyerekeket a természet törvénye szerint, sorban szülik. Na, ez már nem tetszik annyira. Sok európai, még a sarki boltba is autóval megy. Elkényelmesedett.
sentinel216
Aki ezt a drótkerítést kitalálta, a mutyi lóvét zsebre tette, minden nap óránként átzavarnám a "kerítés" alatt. A mutatványt az építő rabszolga közmunkások felügyelhetnék.
1magyar
Kell a kerítés miheztartás végett! Nem mondhatja azt egyik migráns sem, hogy eltévedt.
Lőparancs és áram a kerítésbe!
Ezek azt hiszik mászkálhatnak mindenfelé a világba? Menjenek Észak Koreába!
lópicigáspár
@magyarbakancs: 10.13 Képzeld, arab a szomszédom! :-) Libanoni származású aztán idejött orvosnak tanulni. Itt ragadt, megnősült, rendes családi életet él. Nagyon jó fej, mondhatni baráti viszonyban vagyunk. Ja és Ő a háziorvosom! :-))) Nem szabad minden arab származásút egy kalap alá venni az illegális határátlépőkkel, ott nem szabadna engedni!
pistapapa
Csak a JOBBIK tudna rendet tenni ebben a fertőben.
csa-csa
@1magyar: meg haza! vagy akárhová csak innen el!!
lópicigáspár
@pistapapa: @csa-csa: Tévedtek! Az összes pártgyülekezetet el kellene zavarni a fenébe lekvárt kaszálni! Talán ahhoz értenek a dicső megélhetési kizsákmányolóink! Pártmentes szakértő kormány, hadügyminiszternek katonát, pénzügyminiszternek közgazdászt (ha lehet nem az eltolcsi), államfőnek akadémikus stb.! Nem pedig holmi jöttment havernak a haverja mindenféle államtitkári meg helyettesi posztra!
magyarbakancs
@lópicigáspár:" Képzeld, arab a szomszédom! :-) Libanoni származású aztán idejött orvosnak tanulni. Itt ragadt, megnősült, rendes családi életet él. Nagyon jó fej,"
Képzeld nem minden arab orvos.
Van köztük szélsőséges és gondolom nincs a homlokára írva.
Mint az sincs,hogy nem szélsőséges.
Nem kívánok magam részéről senki idegen nem európai kultúrkörbe tartozó szomszédot.
Főleg nem Nagy számba.
sokanvagyunk
A címhez: a napokban azon aggódtak néhányan - a földikutya, ami ugye védett -, hogyan fog átjutni a kerítés mentén. - Hát most elleshetik...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.