Ha valami, akkor ez pontosan megmutatja Magyarország jelenlegi állapotát.

Már nem csak a menekültek emberi ellátásáért fognak össze civilek: néhány órája megalakult a "Zsaruellátó", a határ mellett ezekben a hetekben gyakran étlen-szomjan szolgáló rendőröket segítő önkéntes csoport.

A Facebookon azt írják,

itt az ideje, hogy erejükön felül szolgáló srácokért is összefogjon az ország lakossága, azaz Mi és Ti, ahogyan azt már megtettük/megtettétek sok esetben. Szolgáljuk és védjük azokat, akik minket mindennap!

Az első ételszállítmányt a tervek szerint ma délután viszik a déli határhoz a budapesti Népligeti felüljáró alatti parkolóból.

Az Index tegnap írta meg egy Röszkén szolgálatot teljesítő rendőr elmondása alapján, hogy az ORFK közlésével ellentétben nemhogy naponta 5000 kalóriát tartalmazó ételt kapnak, hanem azt eszik és isszák, amit saját magunknak meg tudnak venni.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Köszönet a csoportnak. (remélhetőleg nem lesz baj belőle, mert ugye a rendőr elvileg nem fogadhat el semmit, viszont a jó édesanyját a ragyás pofájú sandrinak!!!)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
Köszönet a csoportnak. (remélhetőleg nem lesz baj belőle, mert ugye a rendőr elvileg nem fogadhat el semmit, viszont a jó édesanyját a ragyás pofájú sandrinak!!!)
wagabund
na, a pofám leszakad...tessékmondani ez mi, ha nem szégyen? a szóvivő kipipálta, mint előírt mondanivalót, de attól még a civilek etetik a rendőrjeinket...
nem kellene kirúgni itt pesten néhány hazudóst? vagy elküldeni a helyszínre, hogy ossza már ki az üzemi kosztot, amire befizettek..

esetleg lángossütő szakműhely, lacikonyha, lakókocsi kotonárussal, örömlánnyal..
dr. prédikátor
Olajszőkitő sintér sanya!!! Ehhez mit szólsz???Bezzeg ti jól el vagytok látva!!!Takarodj te is a jó k...a anyádba!!!
soljanka
Majd szerencsétlen önkénteseken, meg a rendőrökön verik el port.
Szégyen, ami folyik.
Gyönyörű bizonyítvány a világ felé.
ila51
@dr. prédikátor: Ő jól el van a belőtt párszál hajával
emerencia
@soljanka: Nagyapám csendőr őrmesterként 1932-ben az elöljáró parancsa ellenére a nagyon hideg téli szilveszter éjszakában nem hagyta a beosztottjait gyakorlatozni, hanem hazavezényelte a melegbe. Parancsnoka számonkérésére azzal érvelt, hogy emberekkel nem lehet így bánni. Erre a válasz: vegye tudomásul, hogy az ember az arany karbojtnál kezdődik! Szerencsére megúszta a parancsmegtagadást egy nyugdíjazással.

A Horthy korszak restaurációját éljük manapság ezért sajnálatos de semmi csoda nincs abban, hogy a rendőrök nem kapnak enni. Köszönet a civileknek és mindenkinek, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy a hatalom elhanyagolja a humanitárius szempontokat úgy az idegen mint a saját állampolgárok esetében.
soljanka
@emerencia: Azt hiszem ennél jobban nem lehet ezt a kormányt jellemezni:

"a hatalom elhanyagolja a humanitárius szempontokat úgy az idegen mint a saját állampolgárok esetében."
Toby
Az ORFK vezetőjének holnap is meg kell jelennie a szolgálati helyén ? Ha igen, akkor az nagy hiba és jellemző Sunyisztánra !
lópicigáspár
Az önkénteseket majd viszi a TEK! Jut is eszembe! Miért csak a most végzett pályakezdőket állítják oda? Miért nem mutatnak példát a tapasztalt tek-nőcök is!?
emerencia
@emerencia: Elnézést, ost látom csak, hogy az előbb karbojtot írtam kardbojt helyett.
lópicigáspár
@emerencia: Értettük úgy is, csak most nem tudom mi az az "ost" :-))))
papa.49
A vége még tényleg az lesz hogy törvény elé citálják a civileket, mert adnak enni a rendőröknek, ez is gondolom a Gyurcsány műve, ugye hazugovics)))))))))
emerencia
@lópicigáspár: most (Rakoncátlankodik a billentyűzetem.)
dr. prédikátor
Fogadjunk hogy a gyurcsánybajnai meg a schiffer meg a szocik kezdeményezték!!!Úgy e viktor szopkin???!!!
justhpeter
Döntsétek már el mennyi mindenért felel Gyurcsány Fletó. Ha mindenért ő felel nem kellene már jó pofán vágni ? Mondjuk csak úgy.
kakaósbögre
@justhpeter: nos,mindenért ő a felelős.még az esőért a hidegért sőt a vasárnapi zárvatartásért is.
keresztapa
Az áll menekültek gondoskodjanak saját ellátásukról.
simmering73
"Áll menekültek" ezek kik a rossebek?:D:D:D
Toby
Bízzunk benne, hogy mészáros & mangalicza mértéktelen hazaffy is adakozik az idióták által ugráltatott, szerencsétlen rendőröknek, andy-dagi vajnáról nem is szólva, de megerőltethetné magát lézer-piszkos jános, rogán-vagyonnyilatkozat- bűvész antal és a hasonszőrű "csórók " is !
Vagy ez irreális elvárás ?
kkalman
@Toby: ma, 20:07 Ők el vannak foglalva az állami földtulajdon magánkézbe adásával, vagy éppen a magánkézbe vételével. Az adakozás egyébként sem az erősségük, mert nincs is miből adakozniuk. Lopott vagyonból adakozni?
zöldszem
@lópicigáspár: ma, 14:46
Tek?? Melyikekre gondolsz, akik egymást lövik lábon?:))))
lampa laz
@Toby: az, mert erre aztán vårhatsz, +várhatunk...
lópicigáspár
@zöldszem: Jajjjj de gonosz vagy!! :-))))) Ha egymást eltalálják, hátha a valós célt is! :-)))
Toby
@lampa laz: Én sem vagyok naív, ezek a tetvek semmilen olyan tevékenségben nincsenek benne, ami pénzkiadással járna ! Ha jól tudom, akkor még karitatív célokra sem fordítottak egy vasat sem !
zöldszem
@lópicigáspár: Gonosz én?:))))... ne már boszi az még bele fér (főleg angol környezetbe)...:)))))
Aki Én
Még a sajátjairól sem tud gondoskodni ez a maffia??? Miért nem megy a hazafi cöf ilyenekre?
mate03
@Toby!:Egyszerű a válasz! IGEN! Irreális.
bakegya
@Toby: minek annyit enni-már a csipsz adónál megmondták-csakkk orbán-teknősnek jár a tíz kilós sonka-mert megérdemli!:))))
papa.49
@bakegya: Meg az is amire a sonkát kötik)))))))))
kukac50
Mindent elloptak a Fideszesek? Már enni valóra sem futja a rendőröknek?
A belügyminiszter vagyonából lenne kajára pénz!
Freewolf
Sajnálom szegény srácokat! Felnézek a Facebookra és ha megtalálom őket, küldök pénzt nekik, ha van hová! Minden tiszteletem az övék. Gratulálok, hogy segítenek a rendőreinket! Pintér...!
varirmag
Miért nem írtak ki bankszámlaszámot ???
Nekik én is küldenék pénz !!!

A rendőreink megérdemelnek minden segítséget !!!
Freewolf
@varirmag: Beszéltem velük. Nem fogadnak el csak természetbeni adományt!Ma 17-18 között a Népligetnél gyűjtenek a srácoknak!
Vizual
Egy hatalom alapja a fegyveres erő. Ha nincs ellátás nem fog megfelelni a feladatnak. A létével kell foglalkoznia. Ha valami balhé lesz a TEK nem lesz elég.
Vizual
@Freewolf: Ezek nem a fociultra csapat. És a rendőrők nem a haverjaink. Egy hatalom szervezete amelyik éppen nem melletted van. Nem szolgálnak nem védenek. És az egyeszerüen nevetséges, hogy mi gyűtsünk a "fiuknak" hiszen amúgy is a mi adónk tartja fent őket. Ez nyálasnak tűnik. Már az ő pénzüket is lenyelték ? Az éhező gyerekeknek nem gyűjtesz ?
Freewolf
@Vizual: Ezek a srácok a határainkat védik! Valamiért akadozik az ellátásuk. Ilyenkor kutya kötelességünk segíteni. Én azt teszem. Csokit, kávét, konzervet, multivitamint megvettem, délután át is adom őket azoknak, akik gyűjtenek! Neked ez nyálas, nekem az összetartozás és a szolidaritás!
Vizual
@Freewolf: Ha valaki háborúba kezd akkor az államnak gondoskodnia kell a harcosairól. És nem a nép, mert ha ezt is a nép oldja meg (civilek) akkor az már proletárforradalom. Kommunizmus ahol a nép issza meg a levét az állam hozzá nem értésének. A csokit én szeretem. Adjak címet ? (mert a szervezett hadsereg ellátása az államra tartozik. Te is gondoskodsz az alád besztott munkásokról.. Megy még a VW ? )
Freewolf
@Vizual: Valakivel keversz, mert nincs VW-m.
Vizual
@Freewolf: Igazad lehet. Mert eszed sincs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.