Országszerte 13 162 határsértőt fogtak el a rendőrök péntektől vasárnapig – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn.
A rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint pénteken 3023, szombaton 4330, vasárnap 5809 volt az elfogottak száma. 28 gyanúsított ellen embercsempészés, hét esetben pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.
A legtöbb határsértőt mindhárom nap Csongrád megye déli részén fogták el – közölte a megyei főkapitányság szóvivője.
Szenti Szabolcs elmondta, vasárnap – minden eddiginél több – 5683 embert, köztük 931 gyermeket tartóztattak föl. A legtöbb embert ezúttal is Röszke külterületéről állították elő a rendőrök, többségük szír, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát.
Ma ennél is többen érkezhetnek
Szünet nélkül érkeztek Szerbia felől migránsok egész éjjel, ugyanakkor már itt levők folyamatosan mentek tovább Ausztriába – derült ki az MTI és az M1 aktuális csatorna tudósítóinak hétfő reggeli körképéből. Előrejelzések szerint hétfőn minden eddiginél többen jöhetnek át Szerbiából.
Röszkére egész éjjel érkeztek migránsok Szerbiából, a vasúti sínek mentén, de hajnalban már kevesebben, mint vasárnap késő este.
Szabadkáról busszal vagy Belgrádból taxival a határ szerbiai oldalára, Horgosra is folyamatosan érkeztek kisebb csoportokban a bevándorlók reggel. Onnan gyalog mennek a vasúti sínek mellett Röszkére. Az M1 tudósítójának különböző számokat mondtak illetékesek arról, vasárnap hányan lépték át a határt: 7-8 ezer ember vagy ennél is több. Hétfőn ez a rekord is megdőlhet az előrejelzések szerint, sokan akarnak ugyanis még átérni Magyarországra a kedden életbe lépő szigorúbb határellenőrzés előtt.
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Olyan ismerősek a leírás alapján.
Hasonlítanak a Hebdos fazonokra.
De azért engedjünk be még több muszlimot.
24.hu/kozelet/2015/09/14/a-katonai-zenekart-is-a-hatarra-vezenyeltek/
56-ban a Magyarok is így "menekültek" vajon?
Bakker, megváltoztam - pár nap leforgása alatt.
Ez invázió!
Képzeld el, ha az UFO-k jönnének ilyen számban a földünkre...
Keddtől bezár a bazár, és mindenkit ki kell toloncolni elbírálás nélküli, akik nem a legális határátkelőhelyen jönnek az országba!!!
Ez hogy nézne ki a gyakorlatban?
Mindenkit, ha kell ERŐSZAKKAL összefogdosni, és kamionokkal kivinni az országból, és ott azt csinálnak amit akarnak, de gondolom az adott ország is tovább viszi őket vissza, ahová valók!
Az antikrisztusi lelkületű, vallású muzulmánok nem valók ide közénk!
Hány hatvanas években áttelepült török és leszármazottja illeszkedett be 2015-ig?
1?
2?
Talán.
Talán még annyi sem!
Ezek fegyver nélkül foglalják el-, nyúlják le az országainkat
Ilyen még nem volt a történelemben!
Milyen beteg világ ez!
kell ez?
Mert idétlen jogász uralom van.
Mi meg marha mód bele megyünk egy olyan felállásba , hogy humanitárius okok miatt , inkább hagyjuk elvágni a torkunkat a muzulmánoknak, mint hogy megsértsük az emberi jogaikat!
A nyugdíjasoké, az óvodásoké, a papoké, vagy esetleg a boltosoké?
Mert erkölcsileg, meg jogilag,meg nézetközileg!
Megtámadtak stop, védekezünk stop, azonnal mert mire várjunk stop. Minden ország itt húzza az orrát, mi meg itt állunk 10 millió betelepülővel szemben védtelenül. Átmászik a kerítésen , ki lője le én ? Hát azért van védelmi szolgálat.
Jogászkodunk, még mindig ? Hogy katonának , rendőrnek, vagy határőrnek nevezzük, ez a fontos , nem az ország védelme ?
Igazad van. Tekla valóban "egyszerű ember", finoman fogalmazva.
Ő tojik a törvényekre,...bravó ! Ez felér egy beismeréssel, amely szerint kívánatos lenne a szabályozatlanság, az anarchia.
Új hozzászólás