A bevándorlók a Baranya megyei Illocskán jelentek meg – hangzott el az M1 hírcsatornán.
Az M1 tudósítója eltérő számokat hallott, egyesek szerint több mint 40-en, míg mások szerint már több mint százan vannak, és folyamatosan érkeznek. Az ottlévőket rendőrök vették körül, a migránsok pedig a földön ülve várják a buszokat. A csatorna szerint egyelőre nem tudni, hova viszik majd őket, feltehetőleg Pécsre.
A Baranyában megjelent migránsok a zöldhatáron át érkeztek, a dél-szláv háború alatt elaknásított területen. Az M1 kiemelte: bár azóta történt aknamentesítés, de nem kizárt, hogy még most is vannak a földben robbanószerkezetek.
Frissítés: Az MTI beszámolt az újabb fejleményekről:
Mintegy száz illegális bevándorló érkezett eddig a baranyai Illocskára csütörtökön – mondta a település független polgármestere a helyszínen.
Juhos József Közölte: a migránsok kis csoportokban lépték át a zöldhatárt, és délután egy óra körül jelentek meg a községben. A rendőrség elfogta és előállította őket.
Szólt arról, hogy az illocskaiak már felkészültek arra, hogy az illegális bevándorlók előbb-utóbb megjelennek a településen. A község lakóitól az MTI megtudta, hogy a bevándorlók csak vizet kértek tőlük.
30 hozzászólásarrow_drop_down_circle
...csak tudnám miért?
Még magérjük, hogy néhány itt akar maradni... ajaj..vízágyút, de hamar...
"A magyar határhoz vonatoztatják a menekülteket Horvátországból
Pélmonostor felé hozzák vonattal a horvátok a migránsokat - írja a Bama.hu a Vecernji.hr alapján. 900 migránst 11 vasúti kocsival utaztatják Ilacából Vinkovcéba és innen a magyar határon lévő Pélmonostorra folytatja útját a vonat. Az eddigi hírek arról szóltak, hogy a dél-horvátországi határátkelőről Zágrábba viszik a menekülteket. A hatóságok a pélmonostori laktanyát készítik elő számukra."
"Az AFP úgy értesült, hogy a német kormány azt tervezi, hogy megvonja a menekülteknek járó juttatásokat, amennyiben azok uniós országokból érkeztek Németországba. Az AFP szerint ezek a menedékkérők csupán arra kaphatnának támogatást, hogy visszautazzanak az adott tagállamba".
Nálunk mióta vannak menekültek? - nem 2 hete.
Milyen " aknamezöröl " röfög a firkász ???
kijaf@sz vagy te, hogy engem fikázol ???
Gyorsan ragadj le rólam...csak a cikkhez !!!
...valóban nem ismerem, de a müszaki ismereteim alapján nem hiszem, hogy
a sinek között - ahol jönnek-mennek a menekültek - aknák lennének lerakva,
igy az arra közlekedö vonat áthaladáskor a levegöbe repül...
Tehát a műszaki ismeret nem minden és nem kell mindenkit olyan szavakkal felaggatni ami nem helyén való.
Amúgy, mivel a határvidéken élek és a mindennapos munkám köt a környékhez és a természethez, ezért elég jól ismerem a hazai és túloldali helyeket-helyzetet is. (No, nem embercsempészként.) :)
Gondoltam, hogy nem embercsepész vagy :-)))
Hű, de nagy szájuk volt egyeseknek, hogy a határzárunknál, "aknamező, vizesárok, áram" is fel lesz használva. Ugye ugye. Amit sokat emlegetnek, az egyszer realizálódik.
Új hozzászólás