Az MSZP szerint a szeptemberben hatályba lépett menzarendelet ehetetlen ételeket eredményezett az óvodákban és iskolákban, ezért hétfőn országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik a szabály felülvizsgálatát.

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták országgyűlési képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a menzakosztnak a jó minőség mellett ehetőnek is kell lennie, különben a gyermekek éhezni fognak.

Az ellenzéki politikus példaként említette, hogy a rendeletben szereplő sótlan ételek épp olyan károsak lehetnek, mint a túlsózottak. A szabály hibájának nevezte azt is, hogy nincs tekintettel a tejtermékekre érzékeny gyerekekre, akiknek az aránya a harminc százalékot is eléri.

Bangóné Borbély Ildikó ismételten felszólította a kormányoldalt, hogy az Országgyűlésben is ugyanazt szolgálják fel, mint a gyermekek közétkeztetésében, hogy a képviselők valós képet kaphassanak a menzarendelet hatásairól.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lazári
Hajdanán volt egy gróf Széchenyi István, aki bement a Parlamentbe és felajánlotta vagyonának egy részét az ország javára. Ma ugyanide bejárnak a politikusok és megszavazzák, hogy mennyit és milyen címen vegyenek el a néptől. Széchenyivel ellentétben nem lemondanak anyagi javaikról, éppen ellenkezőleg, luxust lopnak maguknak abból, amit törvényekkel elvesznek a néptől. Hogy ez még egyszerűbben menjen és törvényi akadálya se legyen, alaptörvényt alkottak a törvénytelenségre.
Egy dologgal nem számoltak: az Emberekkel; akik számára nem a pénz az úr, hanem a szív, az ész és a hit, ezek együttesen pedig a családot jelentik!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lazári
Hajdanán volt egy gróf Széchenyi István, aki bement a Parlamentbe és felajánlotta vagyonának egy részét az ország javára. Ma ugyanide bejárnak a politikusok és megszavazzák, hogy mennyit és milyen címen vegyenek el a néptől. Széchenyivel ellentétben nem lemondanak anyagi javaikról, éppen ellenkezőleg, luxust lopnak maguknak abból, amit törvényekkel elvesznek a néptől. Hogy ez még egyszerűbben menjen és törvényi akadálya se legyen, alaptörvényt alkottak a törvénytelenségre.
Egy dologgal nem számoltak: az Emberekkel; akik számára nem a pénz az úr, hanem a szív, az ész és a hit, ezek együttesen pedig a családot jelentik!
rbela
Ugyanazt egyék az Országházban,amit a közétkeztetésben adnak.Szerintem senkinek nem tetszene.
human
@Lazári: És megadóztatták a nemeseket. Hogy lekomcsiznák most Kossuthtal együtt őket a fideszesek.
vitriol
A kormány évek óta nyugodtan vette tudomásul, hogy M.o.-on a gyerekek éheznek. Mivel már a nagyvilág is tudomást szerzett róla, ezért nagy kegyesen bevezették a kisebb gyerekek ingyenes étkezését. Arról nem ők tehetnek, hogy a gyerekek válogatósak, ők mindent megtettek, ami kötelességük volt, s most a gyerekek ezentúl is éhezni fognak. Így segít a fidesz!
Desischado
Zabálják ők az ehetetlen kaját! Rohadnának meg, a gyerekeket hagyják éhezni! Ez a fidesz! Na, fanok, nyaloncok, birkák, lehet tapsolni!
papa.49
@Desischado: Gondolod hogy érdekli ez igazán őket hát nem hinném, a lényeg hogy minél többet tudjanak lopni a közösből, ez a cél!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.