Európa elözönlés alatt áll, de még nem érzi át a súlyát annak, hogy a kultúráját, az életformáját, élete eddigi rendjét érte kihívás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Tudomány világfóruma (World Science Forum, WSF) megnyitóján, szerdán Budapesten.
A kormányfő a Magyar Tudományos Akadémián tartott eseményen kiemelte: ez a korábban nem látott kihívás "összeroppanhatja és maga alá temetheti életünk eddig ismert formáját", ezért óriási a tét.
A válság az attól való félelem, hogy kifogytunk a lehetőségekből, nincs megfelelő erő, tudás és eszköz az élet megszokott rendjének folytatásához – magyarázta Orbán Viktor. Úgy vélte, együtt kell keresni az új kihívásokból fakadó új lehetőségeket, és ezért ennek a fórumnak, valamint az ehhez hasonló tanácskozásoknak rendkívüli jelentőségük van.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De viszont lehet nem hallani és nem látni , úgy értelmezni az embertömeget hogy semmi baj csak a Fidesze barmok félnek)de attól még jönnek . Az ellenzék meg úgy gondolja nekik mindenben hülyének is kell lenniük és mindenben ellent mondani, mert ezt várják tőlük.
A jó lét miatt akarnak a jobb helyekre menni a bevándorlók ami nem is lenne baj ha nem kezdenék fenyegetőzésekkel , követelésekkel a beilleszkedésüket. De majd biztos előtör belőlük a szorgoskodás a tanulás a fejlődés iránti vágy. Gondolhatjuk ezt? Nem igazán mert nem olyan helyen nőttek fel , van saját törvényük , vallásuk ami elég messze van az európai értékrendtől.Bátor az aki ki meri jelenteni majd ők lesznek a munkaerők meg a nyugdíj "kitermelők". Az biztos egész más idők jönnek Európára , és ők is jönnek ez is valóság !
Új hozzászólás