Együttműködési megállapodást köt a kormánnyal és az olimpiai bizottsággal a Fővárosi Közgyűlés a 2024-es olimpia budapesti megrendezése érdekében – döntöttek szerdán a képviselők.
Az együttműködési megállapodás rendelkezik a benyújtandó pályázat intézményrendszeréről: a felállítandó sportolói bizottságról, az olimpiai védnökök testületéről, valamint az olimpiai egyeztető fórumról.
A 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai pályázat előkészítése érdekében a fővárosi önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mint részvényesek a 2017. december 31-éig terjedő határozott időtartamra létrehozzák a Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-t. A társaság feladata lesz – a többi között – az operatív feladatok ellátása, a pályázati anyagok elkészítése, illetve elkészíttetése, valamint a kommunikációs tevékenység szervezése.
A felek a megállapodásban rögzítik, hogy a pályázat folyamatának stratégiai irányítása és vezetése, a pályázati eljárásban részt vevők tevékenységének koordinálása az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladata, azzal, hogy az ő tevékenysége és eljárása nem csorbíthatja a MOB és a fővárosi önkormányzat jogait és hatáskörét.
A XXXIII. nyári olimpiai és a XVII. nyári paralimpiai játékok rendezési jogának elnyerése érdekében benyújtandó pályázat megfelelő előkészítése érdekében a megállapodás megkötését az állam kezdeményezte.
Az együttműködési megállapodás rendelkezik a pályázati folyamat finanszírozásáról, valamint arról, hogy a társaság működéséhez szükséges, az alaptőkén felüli forrásokat az állam bocsátja a cég rendelkezésére. Az egyezmény alapján az olimpiai pályázathoz szükséges forrásokat, valamint a társaság működési kiadásainak forrásait a központi költségvetés terhére biztosítják.
Nem lesz népszavazás
A napirendi pont vitájában ellenzéki képviselők – Csárdi Antal (LMP), Karácsony Gergely (PM), Gy. Németh Erzsébet (DK) – közölték, támogatják Horváth Csaba (MSZP) azon kezdeményezését, hogy az olimpia budapesti megrendezése ügyében népszavazást írjon ki a közgyűlés.
Karácsony Gergely (PM) kijelentette: a népszavazási kezdeményezés a demokrácia mellett szól, nem a pályázat ellen. Az olimpiai rendezés ügye a főváros életét hosszú távon meghatározó ügy – indokolta a népszavazás kezdeményezés támogatását.
Csárdi Antal (LMP) azt mondta, hogy a népszavazásnak van értelme, össztársadalmi vita lehet az olimpiáról.
Tokody Marcell (Jobbik) arról beszélt, hogy fontosnak tartja pártja az olimpia ügyét, de a korrupció miatt vannak fenntartásaik, és "olyan olimpiát szeretnének, amely konkrét gazdasági előnyökkel jár Magyarország számára".
Tarlós István főpolgármester a népszavazási kezdeményezésről szólva arról beszélt, politikai haszonszerzés szempontjából nagyon jól hangzik, hogy "kérdezzük meg a népet". A korábbi vezetők a 4-es metró építésénél ezt nem tartották annyira fontosnak – jegyezte meg.
Tarlós István azt mondta, politikai demagógia, amit Horváth Csaba mond, a népképviseleti köztestületeket azért választották meg, hogy döntéseket hozzanak. Ha a döntéshozók rossz döntéseket hoznak, akkor legközelebb nem választják meg őket, ha pedig döntésképtelenek, akkor alkalmatlanok arra, amire megválasztották őket – tette hozzá.
A főpolgármester közölte, a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartja a népszavazás intézményét, a módosító javaslatról szavaz is a testület. Megjegyezte azt is, hogy szerinte az nyitott kérdés, hogy két évvel a pályázatok elbírálása előtt van-e az embereknek megfelelő információjuk az olimpia megrendezéséről.
Horváth Csaba népszavazásra vonatkozó javaslatát a testület – 14 igen, 16 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett – nem támogatta.
A Fővárosi Közgyűlés a megállapodásról szóló előterjesztést 22 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
(csak úgy)
csak nem...???kepkezelo.com/images/756sx0d9u33hdscnv45o.png
2/ Miből szeretnének olimpiát csinálni? A költségvetés minden évben hiánnyal számol, tehát több a kiadás, mint a bevétel. Nyilván kölcsönökből. Ki fogja azokat visszafizetni?
3/ Svájc vajon miért nem akar olimpiát? Nyilván lenne rá pénze. Mert kis ország nem tudna később mit kezdeni a létesítményekkel. Mi majd tudunk? A Orbán stadionjai is üresen konganak.
4/ A világon még egyetlen olimpia sem volt nyereséges.
5/ Persze az Orbán horda hülyére keresné magát a bulin, miközben az ország csődbe menne.
Tudom, hogy tudod!!
2010-ben azzal kezdték, hogy az összes olyan szervezetet kinyírták, vagy Fideszessé tették, amelyik bármilyen disznóság ellen felléphetne.
Hova mész ellenük?
Rendőrség?
Pintér?
Ügyészség?
Polt?
ÁSZ?
Domokos?
PSZÁF?
Matolcsy?
KEHI?
Gaál?
Szerinted melyik lép fel a hordával szemben?
Az a 2 és az 7 aki tartózkodik az annyit jelent, hogy halvány fingja sincs az ügyhöz... döntésképtelen... nyomás az utcára sepregetni. Mi az hogy tartózkodik??? Egy orvos a műtétnél dönthet igennel nemmel tartózkodva???
www.facebook.com/onlinenepszavazas
Ha a nép hagyja, hogy engedélyhez köthessék a népszavazást, akkor tényleg megérdemli, hogy kiskorúnak nézzék és a vezetők mondják meg helyettünk, hogy mit gondoljunk, mit akarjunk, mit tegyünk.
Itt a többségnek nem kell a szabadság, nem kell az önállóság. Akkor ez van. Nyelünk egyet és kész.
Olyan: mi úgy gondolom!
Új hozzászólás