A lehetőségeket tekintve komoly ajándéknak nevezte Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a vajdasági Muzslyán azt a tornatermet, amely a szórványban élő magyar középiskolások számára épült magyar támogatással. Az Emmausz Kollégium tornatermének átadóján a házelnök kiemelte, hogy a terem nemcsak a testedzés helye lesz, hanem közösségi tér is, amelyben a fiatalok találkozhatnak azokkal, „akikkel együvé tartoznak”. Kövér László emlékeztetett arra, hogy éppen 11 évvel ezelőtt tartották meg Magyarországon azt a népszavazást, amelyen elutasították a kettős állampolgárság lehetőségét. Úgy fogalmazott, „ha tizenegy esztendővel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy 2015. december 5-én együtt leszünk egy olyan tornaterem átadásán, amelyhez hozzájárult a magyar állam, kevesen hitték volna el, mert abban az időben szinte végzetesen erőt vett rajtunk a hitetlenség és a reménytelenség. Önnön nagyszerűségünkben, emberségünkben, bátorságunkban és összetartozás-tudatunkban veszítettük el a...
Kövér László tornatermet avatott a vajdasági magyar szórványban
Forrás:
magyaridok.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Óriási a riadalom, határaik átrajzolásával fenyegetnek Putyinék két uniós országot?
- Reagált a köztársasági elnök Dobrev Klára vádjaira
- Drámai hír jött a verőcei végzetes hajóbalesetről: ittasan vezették a motorcsónakot
- Orosz Hírszerző Szolgálat: A globalizmus hívei Orbán Viktor likvidálására szólítanak fel
Itthon
- 2024. May 22., 18:58
A fülöp-szigeteki melósok lenyomják a magyarokat – Mi a baj a hazaiakkal?
Itthon
- 2024. May 22., 16:55
Itt vannak a részletek a köztársasági elnök botrányáról: így működhetett Sulyok Tamás közreműködésével a szegedi földmaffia
Itthon
- 2024. May 22., 18:30
Rétvári Bence nem kegyelmez: zéró toleranciát hirdetett – Mire terjed ki?
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:24
Trokán Nóra oldalmellett villantott, felforrósodott a hangulat a vörös szőnyegen – videó
index.hu/belfold/2009/10/29/2_6_millios_unios_tamogatas_tiz_fatuskora/