A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt emelték a munkát és a fogyasztást terhelő adókat is.

A nagyobbik kormánypárt keddi, MTI-hez eljuttatott közleményével Gőgös Zoltán szocialista képviselő szavaira reagált, aki azt mondta, a "korábbi látszatintézkedések után" a sertéshús áfájának 22 százalékpontos csökkentése valódi árcsökkentést jelenthet.

A Fidesz közlése szerint az MSZP az élelmiszerek áfájának csökkentését ígérték az embereknek, de emelést hajtottak végre: 12 százalékról 25 százalékra emelték a lakásépítési áfát is. A dolgozóktól a jelenlegi szja több mint dupláját vonták le.

Hozzátették: a Fidesz az eddigi 32 százalékról 15 százalékra csökkentette az szja-t, visszaadta és minden évben bővíti a családi adókedvezményt, 27 százalékról 5 százalékra csökkentette a sertéshús és a lakásépítési áfát is.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
@Peller Anikó: Azért nem ártana Drága Hölgyem,ha néha megmozgatná egy kicsit az agysejtjeit(remélem vannak),hogy tulajdonképpen mit is adott a Qrbán qrmány és mit vett el a kisemberektől témájjjjjában.Persze kapásból lesz szíves kizárni a központi agyzsibbasztás által közölt adatokat és hülyeségeket.Ha ez nem megy ,forduljon nyugodtan hozzám bizalommal,majd felhomályosítom a meztelen igazságról,természetesen tényekkel alátámasztva,nem pedig pártpropaganda által a torkunkon lenyomni kívánt idiótaságokkal.:-)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Ennyi ? A szokásos ! Inkább pókerezzetek a Lendvaiban, azzal csak egymát verhetitek át !
kerekkocka
Na!! Most szarok magamalá!!! Ekkora gyökereket...
Peller Anikó
Hát nektek semmi sem elég? A szocik alatt minden rosszabb volt, de most minden jobb nekik.

Mi a szakramentumot akartok még?
Vizual
Hogyne. Rossz volt.. De ha megnézzük a FIDESZT onnan kiindulva emelt mindent, mint az ÁFÁT is. Figyeljetek ! De sok munka volt, dolgozni kellett, de volt fizetés, voltak olcsoságok és mindenki talált valamit. Karácsonykor tömve voltak az üzletek hetekig. Most nemigen.
kkalman
Trehányak a fiúk! A Gyurcsányt kihagyták. Ő már nem oka semminek?
karma1
Azert talan el lehetne hagyni mar a szocizast, mert lassan 6 eve ok vannak uralmon, es a birka nep csak arra emlekszik , hogy a szocik alatt sokkal jobb vo't...
Bar tudom, ezt a politikat habony es finkelstein sugja nekik, azert kell felinformaciokkal etetni a nepet - lasd @Mirabilis hsz-et...
cs.n.
Azt se hagyjuk ki, hogy az szja csökkentés az alacsony keresetűeknek szja emelést jelentett, de ilyen apró részleteket nem szoktak emlegetni melldöngetés közben.
Szókrakész
Wazze!
Nagy szarban lesztek, ha már sikerült bevezetni a totál diktatúrát, kiirtani az ellenzéket, átírni, meghamisítani a múltat, jelent, jövőt.
Akkor már nem lesz kire fogni a sok szart, amit ti lapátoltok hegyekbe.
hetöndöe
@Peller Anikó: Azért nem ártana Drága Hölgyem,ha néha megmozgatná egy kicsit az agysejtjeit(remélem vannak),hogy tulajdonképpen mit is adott a Qrbán qrmány és mit vett el a kisemberektől témájjjjjában.Persze kapásból lesz szíves kizárni a központi agyzsibbasztás által közölt adatokat és hülyeségeket.Ha ez nem megy ,forduljon nyugodtan hozzám bizalommal,majd felhomályosítom a meztelen igazságról,természetesen tényekkel alátámasztva,nem pedig pártpropaganda által a torkunkon lenyomni kívánt idiótaságokkal.:-)
Szókrakész
Akkor vegyük sorba, mert itt azért burkolt népirtás folyik.

Az idősek már nemigen esznek vagy ehetnek húst. Őket ez nem érinti.
A CSOK a "fiataloknak" szól, abból is a szelektált, szűrt verziót preferálja a qrmány. Idős már nem épít.
Ő leépül.
A kórházak már nem kórházak többet.
Egy az állaga és a benne uralkodó állapotok miatt, egy jobb 2. VH-s filmbe illő épületekkel. Orvosok nincsenek, ha vannak is, már ők is inkább zombik, már ők is inkább túlélni akarnak.
Tehát az öregeknek ez se menedék.
Idősként már nincs munka, csak a 47 ezres. Az meg épp elég az éhenhaláshoz.
A rizsacsöki előtt volt egy rezsiemelés, aztán egy redukció, de nem olyan mértékű, mint az indulóösszeg.
A rokkantnyögdíjasokat most terelik vissza a versenyszférába, ha van lába, ha nincs.(van rokonom, tudom miről beszélek)
.
.
.

Tovább is van, mondjam még?
Lepényleső
Amit a fidesz harsog,az teljes mértékben igaz,mint ahogy az is,hogy ők még ráemeltek
ezekre az emelésekre bőségesen 2010 -et követően (hacsak nem a szocik kormányoznak titokban,folyamatosan,a fidesz meg csak bábkormány). Lehet,hogy pofátlanul hazudnak?
Desischado
A rengeteg adó, az adójóváírás elvétele, a nyugdíjak pinduri "emelése", a közmunkabér megalkotói, a segélyek rokkant nyugdíjak drasztikus csökkentése, a szocik alatt ilyenek nem voltak! Soroljam még? Mocsok, hazug rablóbanda!
Vizual
Arról nem beszél, hogy a minálbért is megadóztatták. A többiről írtatok !
Peller Anikó
@hetöntöde: jaj drágám, miért nem olvasod el amire válaszolsz, ha lehet még előtte. Persze nem árt érteni is.
szaboria1
A szocik a kis jövedelműeket támogatta csak azoknak adott különböző kedvezményt. A tej és gabona félékből készül termékek 18% lett 2009jan.1-től.
A Fidesz több mint 50 fajta adót is bevezetett.
Hellcat
@Szókrakész: Nagyon rövid távon működik a fidesz. Annyira önzők, hogy CSAK nekik legyen jó ameddig ők élnek. Pár generáció még eltengődik abból a pénzből amit most összetalicskáznak maguknak, de az ország maradéka összeomlik/kihal...pár kiskirály marad itt a kurva nagy szarkupac tetején.
Butautáló
@hetöndöe: Van neki három agysejtje is! Egy a hisztit koordinálja, egy a menstruációt! A harmadik meg ezt a kettőt! Ennyi... :))
Butautáló
@Hellcat: Gyurcsány is erről beszélt. Nagyon nehéz dolga lesz a Fityeszt követő kormányoknak! A valódi károk csak sokkal később kerülnek a felszínre! Sok közülük jóvátehetetlen lesz!
evacica
Fidesznek és kormányának üzenem: Hazugság volt minden szavad, mos már ne is tagad!
Grafix69
Hát igen a szocialisták minden bajnak az okai ,azért arra kíváncsi leszek amiket itt alább felsorolok ha kiderül mit nyilatkoznak FIDESZ-ék:
1, Kiderül valójában mekkora állam adósságot halmoztak fel míg hatalmon voltak.
2. Kiderül a paksi bővítés körüli korrupció .
3. Megtudja a nép milyen vagyonosodáson ment át a nagy vezér és családja.
4. Kiderül kik voltak az átkos rendszer besúgói 3/3 ügynökei.
5. Kiderül milyen korrupt a NAV az ügyészség a média és az egész kormány.
6. Kiderül mennyi vagyont halmoztak fel a honatyák külföldi számlákon.
7. A belügyminiszter dolgai a felszínre kerülnek.
8. Választási csalásokat csináltak sorozatosan.
9, Kiderül mit műveltek az oktatásban, a sportban, az egészségügyben, az önkormányzatokban és állami cégekben.
Mikor mindez kiderül akkor is a szocialisták lesznek a hibásak , esetleg Gyurcsány?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.