Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter rokonsága alaposan bevásárolt a Csongrád megyei földekből – írta a Blikk.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy

- Lázár János édesapja (akit szintén Lázár Jánosnak hívnak) 37,6 millióért vásárolt,
- nagybátyja és üzlettársa, Gyapjas Károly 180 millióért.

A Blikk viszont azt is kiszúrta: Lázár unokatestvére és annak hozzátartozója 376 hektárnyi földet vitt el több mint félmilliárdért. Ugyanis Gyapjas Károly lánya, Gyapjas Mária a Hódmezővásárhely melletti Óföldeákon 141 hektárt szerzett meg, a vele egy háztartásban élő Légrádi József pedig Makón, Hódmezővásárhelyen, Óföldeákon és Földeákon jutott összesen 234 hektáros birtokokhoz.

A lap kiemeli: a rokonok összehangolták a vásárlást.Makón például Gyapjas Károly 115 hektáros szántója szomszédos Légrádi József százhektáros birtokával, tehát 215 hektáros összefüggő területet sikerült megszerezniük.

Lázár Jánosék az üggyel kapcsolatban azt válaszolták:

Mint ahogy Lázár János miniszter úr korábban már a sajtó nyilvánossága előtt elmondta, rokonai, akik évtizedek óta mezőgazdasággal foglalkoznak, és minden feltételnek megfelelnek, hogy a liciteken részt vegyenek, nyílt árveréseken, esetenként a piaci eladási ár többszöröséért jutottak a földterülethez. Az ár kifizetéséhez miniszter úr rokonai banki kölcsönt fognak felvenni.

Az Együtt a hírre közleményben reagált, szerintük felháborító, hogy Lázár családja "a szabályokat kijátszva vásárol állami földeket"

Az Együtt szerint a forrás is tisztázatlan, nem lehet tudni, miből volt a Lázár-rokonságnak csaknem nyolcszázmillió forintja földvásárlásra. Az Együtt szerint a Fidesz számára a családbarát kormányzás azt jelenti, hogy saját családtagjaik sorra nyerik a trafikokat, állami földeket és közbeszerzéseket

- írták.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Mit is mondtak 2010-ben ???
- FOLYTATJUK !
Mármint a szabadrablást és a mutyikat !!!
De vigasztalódjunk : Egyszer csak elfogy a
" talpalattnyi föld...és utána ..." talpunk alatt fütyül a szél ! "
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
és akkor most dohányt fognak termeszteni ekkora területen?
volvós
Mit is mondtak 2010-ben ???
- FOLYTATJUK !
Mármint a szabadrablást és a mutyikat !!!
De vigasztalódjunk : Egyszer csak elfogy a
" talpalattnyi föld...és utána ..." talpunk alatt fütyül a szél ! "
ila51
Na akkor nem Ő a Földnélküli János.
nezelodo
@ila51: Igyekszik tartani a család a tempót, nehogy lemaradjon, mert csak annyit érnek, amennyiük van. Az vigasztal, hogy az örök igazság, az elmúlás senkit sem kímél.Erről szól egy bölcs közmondás, bár éppen a kitalálói feledkeznek meg róla legtöbbször, "Halotti kabáton nincsen zseb."
nemjoezigy
Akkor van oka erre az álnok, gunyoros vigyorra!
Szinte azt sugallja, hogy nesze nektek magyar nép, gürizzetek, mi meg majd gyarapodunk!
Toby
Milyen stílszerű: " Gyapjas Károly" ! És a rokonság másik fele, a Bégetőék is vásároltak ?

Sírkertnek nagy, megművelni szintén, ergo: uniós pénzlenyulás a megfejtés !
bundi
gondolom ezért kapta a családi kölcsönt is...mármint hogy ne kérjék számon rajtuk..."jani...ha tartod a szádat kap a fiad egy házat"...és lőn...
Szókrakész
"Az Együtt szerint a forrás is tisztázatlan, nem lehet tudni, miből volt a Lázár-rokonságnak csaknem nyolcszázmillió forintja földvásárlásra. "

Ennyire ne legyenek naivak!
Hát nem most csökkent az állam valutatartaléka 4,2 milliárddal. Nem forintban, hanem valutában!!!

És ezek akarnak qrmányt buktatni???
Butautáló
Végignéztem a kommentelők neveit. Csak a szokásos, számomra kedves liberális "söpredék"! Az illib elvtársak épp körmösnél vannak, úgy látom...
nemjoezigy
@Butautáló: Köszönöm a beskatulyázást.
Számomra ez annyit jelent, hogy nem érted meg amiket írtunk, vagy a fideSS-kdnp kötelékéhez tartozol.
De nincs baj, mert ezek szerint olvasod a beírásokat, amiből sokat tanulhatnál a toleranciáról, a közösség védelméről, a haza szeretetről.
Ismerősek ezek a fogalmak? Nem csodálkoznék, ha nem lennének ismerősek. A ti szókincsetekből ezek hiányoznak!
Ezt is bizonyítjátok nagyon sokszor.
Egyébként igazán nem voltak személyeskedők a hozzászólók, még a lázárék pénztárcájában se kotorásztak, azt se kérdezték meg, hogy mennyi egyéni gazdálkodónak lehetetlenítették le az életét. Vagy majd bérbe adják nekik a földet?
Nembaj, olvass és tanulj!
Butautáló
@nemjoezigy: A nekem írt bejegyzésed csak annyit jelent, hogy Te nem értetted meg az én komimat! De segítek! Az idézőjel jelenti a szarkazmust, anélkül szó szerint értendők a szavaim!
justhpeter
Sok tudatlan barom és a családja. Egyik sem tudja, hogy a börtönigazgató nem vezet a rabok vagyonáról leltárt, ráadásul még senki nem látott koporsót, ami utánfutót húzott volna maga után. Viszont első körben pályázhatnak a " nemzet férge" címre.
simmering73
Ha ezt annakidején a Gyurcsányék csinálták volna, lángba borította volna az országot a fideszcsürhe.
nemjoezigy
@Butautáló: OK!
Akkor elnézést kérek!
wagabund
..."Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter rokonsága alaposan bevásárolt a Csongrád megyei földekből "...

helyes! jól tették!

az én balfasz rokonságom nem vett sehol semmit! na, ez a baj! a mégnagyobb baj, hogy nincs rávaló!
Butautáló
@nemjoezigy: Ingen fara! Sajnos gyakran elég nyakatekerten fogalmazok! Mivel nem Te vagy az első (hasonlóképp jártam a Volvóssal egykor), biztos, hogy hármunk közül én vagyok a hunyó! Én kérek elnézést! :))
nemjoezigy
@Butautáló: Nincs semmi gond, velem is előfordul, hogy elküldve, majd elolvasva nem pont az jön le amit szerettem volna.
De irány @wagabund: Te sokszor poénkodsz, ez jó, de most vagy félre értem, vagy nagyon érzékeny vagyok az igazságtalanságra, de írod, hogy:"helyes! jól tették!"

Én erre írtam is és most is tartom, hogy mennyi egyéni gazdálkodónak lehetetlenítették el az életét ezzel a földvásárlással. Vagy majd bérbe adják nekik a földet?
wagabund
@Horizont: ...a tiszteletes úr elpirul, ha ilyent mondsz...
...amúgy baromira igazad van...

(sajnos)
Pestilence
Azt már tudtuk, hogy nagy paraszt a Jani, de ettől ez még nincs rendben.

Trolloknak pedig nem érdemes válaszolni.
satan
Hogy a fenébe, hogy a közmunkások nem tudtak venni, csak a politikusok abból is a Lázár család, kiemelkedő menyiséget.
namihami
Annak, hogy földbe ölik a lopottat azért van egy haszna.
Ha, mondom HA sikerülne ezeket a f@szba zavarni, akkor legalább ezt nem vihetik magukkal. Bár ezen földek nagy része állítólagos bankhitel, de legalább ez itt marad.
Sajnos a készpénz már veszett fejsze nyele, pedig abból is van bőven. Igaz, az már nincs itthon.
Mennyivel okosabb a Timike, mert a gyémántot elég zsebrevágni és illaberek-nádakerek, mehet a vén totyi urával a karibi nyaralójukba.
kutyahűség
Ó, hogyne. Bizonyára totál legálisan, a saját megtakarított kis fizetésből, hagyma- paprikapénzből ilyesmi. Már ahogy a talpig becsületes fidesz szokta: megáll a maga lábán.

Vagy a lábunkon? Ez a rohadt ragozás ...! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.