A kormányzati portálon elérhető szerződéses adatok alapján úgy tűnik, a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly 375 millió forintnyi szerződést kötött a TV2 Média Csoport Kft.-vel – szúrta ki a napi.hu.

A Miniszterelnökség 2015 júniusában két szerződést is szignált bruttó 180 millió forint értékben műsorszámok előállítására és sugárzására, az NGM pedig egyet,

194,8 millió forintért az uniós támogatású TÁMOP 2.4.8, A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése című program keretében tematikus tartalmú kampányfilmek bemutatásához műsoridő igénybevételére.

A TV2 egyik partnere, a Falforgatókat készítő HBL Produkció Kft.-t az NGM 2,1 millió forint értékben azzal bízta meg,

hogy a családok otthonteremtési kedvezményét (CSOK) népszerűsítő rovatokat és promóciós szpotokat készítsen és sugározzon.

Korábbi információkból azt is tudni, hogy a TV2 az első bevándorlós kampányból és más kormányzati kampányokból is jelentős bevételt érhetett el.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Eddig sem néztem ezután meg pláne nem leszek kíváncsi erre a szennycsatornára !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Még ki sem hült az aláírás az adásvételin de máris beindult a kormányzati pénzszivattyú. Nem lesz így nehéz dolga Vajnának nyereségessé tenni a tv2-t.
Hellcat
@human: Pontosan ezt akartam én is írni...épphogy megkapta az a görény már ömlik is bele a pénz...az oktatás meg az EÜ meg még mindig szarban.
colibri
@magyarbakancs: Ha csak az MTVA 1 lenne, de hány van még mellette??
Még mindig nem elég!
nyanya001
Eddig sem néztem ezután meg pláne nem leszek kíváncsi erre a szennycsatornára !
volvós
Nyugi fijjjjjuk !!! A pap még mindig ott vár az intenziven
a hörcsög ágya mellett...kis " feleség " meg a luxusszállókon
várja az e-mailt a két menet között...
Fradigege
Azt hazudta a pocok, hogy semmilyen kapcsolata nincs a felcsútival. Alig találkoztak az életben. Akkor a kormány a zsírmore tudtával hogyan tömi 100 milliókkal a gömbfejűt? Nyílván valami ocsmányság van a háttérben és krv nagy hazudozás.
levarosbukta
@Fradigege: Persze hogy van! Szerinted a nemzet hörcsögének mennyit kell visszaosztania a nagyvezírnek, vagy a főfőgázszerelőnek? Simicskával szerinted mi a baj? Megunta a visszaosztást, csak erről kussba van mindenki. Mit gondolsz Simicska miért nem borít, pedig mindenki ezt várta. Tuti megegyeztek már, de a selyemzsinór oda van készítve a fogasra csak idő kérdése mikor szorul a Simicska nyaka köré!
coni
Két legyet egy csapásra. Népbutítás+pénzmosás. Már ha a stróman felépül..
Desischado
Erre ment ki az egész. Jó lesz a birkáknak, én a magam részéről bojkottálom ezt a mocsok csatornát, eddig se néztem!
Lepényleső
A mi nevünkben,ellenünk,míg minden fidesz zsebet meg nem tömünk?
Fradigege
@levarosbukta: simicska nyakig van a ganyéban. A felcsútit pedig teljesen ellepi a ganyé. Ezért nem énekel a simicska, mert bezárnák, mint a disznót egy életre. A rendszerváltás óta szétrabolta a közbeszerzéseket.
vitriol
ennyi pénzből lehet szar műsorokat csinálni a kormány szája íze szerint, de nem lesz aki azokat nézi. Már most is telepakolták kormánypropagandával a szüneteket.
agnes200
A tv2 egy nem-állami állami tévé. Azt lehet majd állítani a híreiről, hogy függetlenek.
agnes200
@coni: Ne hidd, hogy arra nincs forgatókönyv, hogy mit lépjenek, ha netán meghal andy vajna. Szerintem magasról lesz...ják orbánék. Nyilván más illetékeseknek is világossá teték, hogy milen következményei lennének, ha saját utat akarnának járni a tévécsatornával. És timi is nagyon szereti a pénzt. Nem lesz problémájuk.
levarosbukta
@agnes200: Ha meghal a nemzet hörcsöge timike megy a lecsóba. Úgy jár mint Faludy Fannika a másik vén szarossal. Halála után majd árulgathatja a kishörcsög pipáit ha egyáltalán meghagyják neki.
Dr. Felipe
Akkor a vajnag..inek már be is jött a CSOK. Erre lett ez "kitanáva" ha valaki még esetleg nem tudná.
boldog nyugdíjas
Mikor jönnek ezek rá, hogy a sírba semmit sem visznek? Miért nem élvezik amit eddig összeharácsoltak, loptak?
agnes200
@boldog nyugdíjas: Miért nem élvezik, amit eddig összeharácsoltak?
Mert semmi máshoz nem értenek, csak a lopáshoz. Semmi mással nem képesek dicsekedni, csak a vagyonuk nagyságával. Mert nem tudnak megállni. Mert BETEGEK.
Pálinkafőző Rézüst
Nem e lehetne e inkább némi állott osztrigával??
kkalman
Nemzethy hörcsögünk vett a kurmánynak egy nemzethy kereskedelmi tévét. Természetes, hogy pénzt kell belepumpálni, hogy lehessen mit visszaosztani. A TV2 egy alig álcázott pénzmosodává züllött.
panellproli
Tömjék csak a nagy hasát tovább.Már a bőre alatt is pénz van.Lehet hogy ettől lyukadt ki a talpa ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.