Faludi Zoltánnak egy maréknyi hely jutott csupán a helyi Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola kollégiumában, miután az önálló bírósági végrehajtó kilakoltatta őt saját házából – írja a Blikk.

8 éve vett fel 3 millió forint svájcifrank-alapú, szabad felhasználású jelzáloghitelt az ingatlanra. 

Túl akartam adni a régi Trabantomon, és a gyerekemet is szerettem volna elvinni néhány helyre. Eleinte minden rendben ment, négymilliót visszafizettem, de a végén már havi 75 ezres csekkek jöttek, közben agyvérzésem is lett. Táppénzes fizetést kaptam, tartalékaim nem voltak. Mire feleszméltem, már elárverezték a lakásomat az interneten 4 millió forintért, és már tovább is adták 9-ért, tőlem pedig a bank további 5 milliót követel

– kesergett a tanár úr, akit állítása szerint a hatóságok embertelenül zavartak el otthonából.

Kollégiumi szobában kell élnie a kilakoltatott tanárnak

Fotó: Blikk

Elkezdték kihordatni velem a bútoraimat, majd amikor a nyitott csigolyám miatt segítséget kértem az egyik rendőrtől, azt kiabálta, takarodjak. Negyvenévnyi becsületes munka után ezt érdemlem?

Az idős férfi jelenleg egy 15 négyzetméteres kollégiumi szobában él, hely szűkében holmijainak felét a Suzukijában kell tárolnia.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Nem egyedi ez az eset, nem akarom bántani ezt a férfit, hisz megvan neki éppen eléggé a baja! De! Sokan eleve azért vettek fel kölcsönt, hogy egy lakást vásároljanak, egy kis fészket, hogy legyen hol élni, családot alapítani...Nem autóra, nem nyaralásokra, nem luxusra.Csak azért, hogy legyen hol élniük! Sok tönkretett keményen dolgozó kisember került ki a szabad ég alá, hajléktalanokká váltak, öngyilkosok lettek, családok szétestek... S hát azért a jelentős részük még annyit sem keres, mint egy tanár. Ez a nagy magyar valóság!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cicamama55
Nem egyedi ez az eset, nem akarom bántani ezt a férfit, hisz megvan neki éppen eléggé a baja! De! Sokan eleve azért vettek fel kölcsönt, hogy egy lakást vásároljanak, egy kis fészket, hogy legyen hol élni, családot alapítani...Nem autóra, nem nyaralásokra, nem luxusra.Csak azért, hogy legyen hol élniük! Sok tönkretett keményen dolgozó kisember került ki a szabad ég alá, hajléktalanokká váltak, öngyilkosok lettek, családok szétestek... S hát azért a jelentős részük még annyit sem keres, mint egy tanár. Ez a nagy magyar valóság!
Csizmás Kond
Ha ennek az uzsoraadóságnak csak a felét nem banktól hanem üzértől kérte volna már rég a börtönbe lenne akitől kérte, de a bankot senki sem vonja felelősségre...na ez a felháborító.
Grafix69
Ismerem személyesen , engem is tanított ,de nem szó szerint ugyanis torna tanár volt . Jó humorú normális ember volt .
Dr plágium
Nagyon sajnálom ami vele történt, de sok más ember is beleesett ebbe a csapdába.
Ő még szerencsés, amiért soron kívül kapott önkormányzati lakást!
Mellékesen soha nem értettem meg miért kell utazásra, gépkocsi vásárlásra hitelt felvenni.
lampa laz
Hát ő nem tudja, hogy a deviza adósokat megmentette a fidesz kormány? Kuszaszem ennek a nyereségére a legbüszkébb, lásd napi híreket.
levarosbukta
Van jó pár ismerősöm akik felvettek 4-5-6-8 milliós szabad felhasználású hitelt devizában, lakásra terhelten. Azóta már majdnem mindegyik lakását elvitte az eszközkezelő. Mikor megkérdeztem az egyiket mégis miért vettetek fel ennyi pénzt azt mondta azért mert adták. Ráment a gyerekük lakása, ráment az övüké most mindannyian egy kupacban laknak bérelt lakásban, ha nem fizetnek röpülnek. Simán eltapsoltak mindent. Valahogy nem tudom sajnálni egyiket sem.
nemjoezigy
@Cicamama55: Nem hiszem, hogy ennyire 'szigorúnak' kellene lenned! Nem luxusra, és nem 'sokat' vett fel, suzukit és 3 milliót, amit vissza is fizetett! Miért nem az autót vitték, miért a lakást?
Az a nagy baj ebben az országban, hogy nincs igazságos jog, így nincs jogbiztonság!
És mind emellett a "kisember" is igazat ad az igazságtalan jogszerűségnek!
Jó tudom az ilyen vélemények semmit nem jelentenek, de a hatalom örül, hogy a "pórnál" sincs egyetértés!
Az ellenzéknek és a normális jogászoknak kellene oda jutni, hogy értékarányos legyen a "kártérítés"!
Milyen dolog az, hogy elvesznek lakást, házat, tehát kilakoltatnak, és még megmarad az adósság is? Ebben az esetben fizetni kellene az albérletet és a törlesztést tovább, de hol lakjon a (többnyire) család?
Ez megint munka lenne az igazság szerető, szociálisan érzékeny szakembereknek a kormánnyal és a gazdagokkal szemben!
(azért hozom ide a gazdagokat -megint-, mert az így elvett ház, lakás a gazdagok tulajdonába kerül!)
Cicamama55
@nemjoezigy :Nálam teljesen más kategória az, ha azért vesz fel hitelt az ember, mert alapvető szükségletet-lakhatását akarja biztosít belőle, vagy mondjuk nyaralásra költi. De, nem akarom a férfit bántani, mert van annak elég baja.
Toby
@Cicamama55: "... és a gyerekemet is szerettem volna elvinni néhány helyre." Ez lenne a Nagy Bűn a szemedben ? Nincs szó luxusról ! Tudod hányan vannak úgy, hogy legalább egy külfoldi útra vihessék el a családot, ha már többet nem tud számukra nyújtani ? Ráadásul 40 év miunkaviszony után ?
Ez az ember nem abba a kategóriába tartozik, amelyik azért vett fel hitelt, hogy milliókkal többet érő autója legyen, mint a szomszédnak !
Cicamama55
@Toby: Dehogy tartom bűnnek, amúgy is mindenki a saját életének a kovácsa. Én csupán a véleményemet írtam le. Ennyi.
Toby
@Cicamama55: Én is ! Csak - álláspontom szerint - alapvetően hibás nézet a mások általi hitelfelvételi gyakorlat rávetítése egy olyanra, aki nem éppen dőzsölésre vette fel hitelét, ráadásul amíg tehette, tisztességesen törlesztette is.
Cicamama55
@Toby: Nem vetítettem rá senkire semmit, annál is inkább, mert direkt jeleztem, nem akarom ezt a férfit bántani, mert van neki éppen elég baja. Sajnálom őt, s vele együtt az összes deviza hitelest! Rohadt igazságtalannak tartottam , s tartom most is azt, hogy a kormány tagjai, s azok akik nyerészkedés miatt vették fel hitelüket annak idején, azok mellékzsebből, alacsonyabb áron azonnal kifizették tartozásukat. Akik pedig indokoltan rá voltak szorulva, emelt áron törlesztenek, ők még évtizedekig nyögik, vagy mint a fenti cikkben szereplő férfinek is, elvittek a fejük felől mindent. Ellehetetlenítették az életüket. Sokszor írtam már ezen az oldalon, s lám be is bizonyosodott, hogy kormányunkat, Matolcsyt és a bakját ez a sok átvágott szerencsétlen ember viszi a hátán.
Toby
@Cicamama55: 99.9 %-ban egyetértek okfejtéseddel !
Desischado
Ez a matolcsy/orbán féle "segítség" a devizahiteleseknek!
Yoda69
Ez az orbani dilettantizmus eredmenye.
Vajon mi lesz itt ha bevezetik a CSOKot?
lampa laz
@Yoda69: már bajban vannak a CSOKosok, vannak akiktől visszakövetelik a felvett hitelt kamatostól, mert ezek a rohadt mocskok úgy alakítják naponta a szabályokat, hogy ne hogy már megfeleljen az egyszerű ember is az ő rohadt törvényeiknek. Ezeket is önmagukra alkották, mint minden olyat ahol és amiből rengeteg pénzt lehet kitalicskázni.
ila51
A CSOK az olyan hoztam is meg nem is...
Yoda69
@ila51: inkabb olyan, hogy ad egyet, de elvesz kettot.
Kata5210
@Yoda69: Még jóformán be sem vezették, de már vannak áldozatai. Csak azt nem értem, hogy a bank hibáját miért a kölcsönkérőnek kell megfizetni.
nemjoezigy
@ila51: @Yoda69: igazatok van! Ezt csinálta (sok) mindennel! pl egy-kettő: állítólag ingyen tanulhatnak 2 okj-s szakmát! De nem, mert nincs lehetőség, nem piacképesek, ...
E mellett a régi szakmákat nem fogadják el, csak, ha okj-sek. Ezek aktualizálása több mint 100ezer Ft! Melyik melósnak, álláskeresőnek van erre pénze? Ez is egy indok a sok betöltetlen álláshirdetésre!
Sok-sok ilyen van!
Egyébként szerencséje van ezzel a koeszos lakhatással, nekem a héten mondta fel a bank egy közjegyzőn keresztül a szerződésemet. Én hova megyek a 3 gyerekemmel és a 11 milliós tartozással. (ennél többet befizettem!)
Designer
"Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!"
nemjoezigy
Ezennel kérek minden jó érzésű embert, pártot, hogy érjük el azt, hogy ha már kilakoltatták a családot, akkor a további, -a bank által kiszámolt- összeget ne kelljen kifizetnie!
Mert miből fizetné, amikor albérletben kell laknia, és eddig sem tudott fizetni! (jó tudom, azért kell fizetnie, hogy a bankok és egyes emberek jól járjanak!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.