A kormány hosszú távú programot hirdetett ingyenesen igénybe vehető kültéri sportparkok kialakítására, az első ütemben 2016-ban 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette: a KSH adatai szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 67 százaléka 10 percet sem sportol naponta, a szabadidősportot űzők aránya mindössze 3,2 százalékot tesz ki.

Az államtitkár szólt arról, hogy jelenleg a 3150 magyar település közül 100-nál van kondipark, sportpark, és jelentős érdeklődés mutatkozik a lakosság körében a kültéri sportlétesítmények iránt.

Az önkormányzatok augusztus 15-ig küldhetik be a kérelmüket, az első ütemről döntés szeptember végén várható

A kérelmekről a nemzeti fejlesztési miniszter dönt az előkészítő bizottság javaslata alapján, az önkormányzatok nem pénzt, hanem létesítményt kapnak – tette hozzá.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Vajon hol is épül fel az első ilyen akármi, tessék csak csodálkozni, hát persze felcsutkán hol máshol, és ki lesz a főkivitelező, hát a lőrike, és ki világosít, hát a vő, ki más, és ki nem fog soha ott, vagy bárhol máshol benne sportolni, hát a hazugovics ,meg én)))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Vajon hol is épül fel az első ilyen akármi, tessék csak csodálkozni, hát persze felcsutkán hol máshol, és ki lesz a főkivitelező, hát a lőrike, és ki világosít, hát a vő, ki más, és ki nem fog soha ott, vagy bárhol máshol benne sportolni, hát a hazugovics ,meg én)))))))))))))
nemkati
@papa.49: Ezt jól megmondtad, de Felcsúton már van egy Mészáros kalandpark (lehet, hogy nem ez a pontos neve). Persze Felcsúton elfér egy kalandpark, egy stadion, egy kisvasút, egy arborétum, egy kastély, még egy sportpark miért ne férne el?
Levendula
Minden utcában van már játszótér. Néha nem is egy, hanem kettő.
Mi a csudának kellenek sportparkok? A mi családunk minden este sportol. Én kocogok, férjem sétál, gyerekek pedig "bádiznak".
nemkati
@Mézike: Felcsút 2 = Kisvárda. Nem csak 0rbánnak van szülőfaluja. :)
Mézike
@nemkati: Drága! Ez nem falu VÁROS! :-)
nemkati
@Mézike: bádizás, csak úgy gondolom, rövid á-val, és eredeti helyesírással body-zás (body-building). Vagy pedig tévedek.

Szülőváros - így jó? :)
szmeagol
@nemkati: Mézike a védelmem alatt áll!
Jó, ha tudod! :-))))))
nemkati
@szmeagol: A repteret kihagytam, azt hiszem ez megbocsáthatatlan! Szégyellem, de olyan nehéz már ezt követni.

Mézikét nem bántom, csak idétlenkedek. Pláne, ha te véded! :D

Jutszembe, Gollam, hogyhogy itt vagy? Láttam, mikor lezuhantál a Végzet-katlanba.
szmeagol
@nemkati: A helyzet az kedveském, (mond6nám, h Aranyoszkám) én mindenhol ott vagyok, ahol jó társaság van!
És én mindenből kijövök - jól-rosszul - csak a nyugdíjamból nem! :-)
kkalman
Még mindig talál valamit, amiből a saját zsebét tömködheti!
moareka
@nemkati: Ha nem fér el Csúton, elfér Bicskéig, vagy ha addig sem akkor Lovasberényig. Meg sem állunk Vlagyivosztokig...
esdi
ígen, jelentős az érdeklődés. Úgy mint 1954 táján, amikor mázsaszám érkeztek Rákosi et-hoz a levelek, táviratok, hogy a magyar nép csatlakozni óhajt a nagy Szovjetunióhoz...
papa.49
@Mézike: Ha te azt hiszed ilyen nem lesz felcsutkán nagyon tévedsz a kokerónak minden kell))))))))))))
human
Jó is lenne ez. Csak az örömbe egy kis üröm is vegyül, hisz ahogy eddig lehetett játszóteret 200%-os túlárazással építeni ez sem lesz másként.
nemjoezigy
"A kormány hosszú távú programot hirdetett ingyenesen igénybe vehető kültéri sportparkok kialakítására, az első ütemben 2016-ban 1,5 milliárd forint..."
Ez a szokásos fideSSkdnp hazugságainak egyike!
Ahogy a stadionok sem használhatók a NÉPnek, ugyanúgy a sportparkok sem lesznek azok!
Lásd a Fehérvári "bregyó" sportkombinátot: először egész nap, később csak pár órában, most egyáltalán nem használhatja a NÉP!
human
@nemjoezigy: Szerintem az ingyenesség biztosítható. Nálunk is van ilyen bár csak pár darab lépegető padból és néhány más tornaeszközből áll. Ezek viszont elromlanak, cserélni kell idővel. Kérdés tehát, hogy a fenntartásra lesz-e pénz vagy az enyészeté lesz.
dr. prédikátor
Kiváncsi vagyok hogy a Nemzeti Létszámszaporító Intézet/ NLI/ mikor fog megalakulni???,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.