Tízmilliárd forintot szavazott meg a kormány a Budai Vár felújítására a költségvetés tartalékából. A pénz tetemes része, 8,2 milliárd a Karmelita kolostor, azaz a leendő Miniszterelnökség felújításra megy. A költségek elérik a húszmilliárd forintot – írja a Napi.hu.
A kormány még 2011-ben határozta el a Budai Vár felújítását. Az első bejelentés szerint a Miniszterelnökség költözik a Köztársasági Elnöki Hivatal mellé, majd napirendre került a nemzetgazdasági és a belügyi tárca visszatérése is a Várba. A BM költözésére még nem mozgósítottak pénzt, de a NGM-ére már elkülönítettek 26,7 milliárdot a 2017-es költségvetésben.
A Karmelita kolostor felújítására 2014-ben ötmilliárd forintos keretet hoztak létre a 2015-ös költségvetésben. A kormány idén július elején döntött további 10,3 milliárd forintos beruházási keretről: a pénzt a költségvetés tartalékából különítették el. A Miniszterelnökségen a lap kérdésére elárulták, hogy ebből 8,2 milliárd megy a kolostor felújításra és további 2,3 milliárd a Budai Vár más részeinek rekonstrukciójára.
A kormány idén másodszor nyúlt a költségvetési tartalékhoz: még februárban különítetek el a Miniszterelnökség irodáiban és fogadó tereiben elhelyezendő műtárgyak beszerzésére egymilliárd forintot. A projektre 2017-ben további 5,7 milliárd forintot terveznek a költségvetésben – így csak a Karmelita kolostor felújításának költsége eléri a 20 milliárd forintot. További kiadást jelent az épületből kiebrudalt Nemzeti Táncszínház elhelyezése, erre a célra 3,1 milliárd forintot szavazott meg eddig a kormány.
Időközben a kibővült a projekt: a Karmelita kolostorral szomszédos üres telekre új épületet húznak fel szintén a Miniszterelnökség számára. Ezért a korábbi, 2016-os költözésből két évvel későbbi céldátum lett időközben. A jelenlegi tervek szerint 2018 tavaszán költözhet a Miniszterelnökség a Várba, közvetlenül a választások előtt.
60 hozzászólásarrow_drop_down_circle
amennyiben kormányon lennék, akkor ebből a pénzből
kb. 2670 db (!!) új lakást építenék;
ebből bevételt teremtenék a költésgvetésnek
további kb. 65 új munkahelyet teremtettem volna
kb. 8900 embernek új lakás lehetőséget adnék.
Ennek eredményéből 2 kórház felújítását elvégezném (2 db)
sorolhatnám még tovább :)
ez a polgári gondolkodás mód :)
Sajnos a regnálók úrhatnámsága kielégíthetetlen...
én sajnos egészen biztos vagyok benne, hogy 18ban is megnyerik a választást.. csalással és a határon túli birkák, valamint holtak szavazataival. Mi pedig hagyjuk.. mert nemtörödöm trehány senkiháziak továbbra sem fogják felemelni a hájas valagukat a hétvégi teleshop reklámok mellől és nem mennek el szavazni. Elmennek viszont a fidióták és lefizetett hivek... no meg a határon túliak.
Kevesen vagyunk sajnos.
Tényleg kripta nem épül neki?
Te most fizetett Fidesz imádó vagy?
Vagy született Fidesz imádó?
Ja, lehet, hogy Te nem itt fizetsz adót.
Ki kell baszni a Sándor palotából a csornai savanyúJánost, oszt költözhet oda!!!
A ,,biotoll,, nak bárhol lehet találni egy nyugodt sarkot ahol lelkesen aláírhat, két nyalintás között!!!
Szoclib tombolás mit jelent ez?
Fidesz vezetők meg enyvet izzadnak, mert minden a kezükhöz tapad nem.
Keresztény, konzervatívan lopnak mindent.
Kis Magyarkodással meg spékelve.
Mi az, hogy új iroda?
Egész rezidenciát épített magának.
A Kádár úr a saját falujában nem építetett stadiont.
Ezt Sztálin,Nicolae Ceaușescu tette meg.
Mind kettő igazi diktátor volt.
Orbán úrnak ezek az emberek a példaképei?
Csak nem az ért példakép, mert kommunistavolt az apja ö maga meg Kiszes vezető volt?
Szoclibröl nem tudsz leszokni?
Dog unalmas ez a duma.
Ami arról szolt, hogy a daganatos betegeknek kötelezően megjár a köz gyógy igazolvány addig, amíg meg nem gyógyult.
Ez minimum 5 év volt akkor.
Drága keresztény értékeket képviselő Orbán úr első intézkedése az volt 2010-ben, hogy ezt a rendeletet meg szüntesse.
El is vették a köz gyógy igazolványokat a daganatos betegektől.
Tavaly meg a krónikus asztmás beteg gyerekek magasabb családi pótlékját elvették.
Ja 2010 - től nem emelték a családi pótlékot,a havi köz gyógy költség keretet sem.
Alám adóság finanszírozása államkötvényre 7%-os kamatot fizetünk évi3%-os gazdasági fejlődés mellett.
Ki adósítja el az országot?
Hülye süket Fidesz dumát te csontra beszopod?
Én tudom nehéz beismerni ha hibásan döntöttünk - de nagyon itt van az ideje
2016 május: nettó államadósság 23690 milliárd forint, devizatartalék 26 milliárd euró
Mindehhez ad még hozzá a 3000 milliárd lenyúlt MANYUP pénzt, a több mint 3000 milliárdot kitevő "nem megszorításokat", a szabadpiacon értékesített 2,5 milliárd eurónyi államkötvényt 4-5%-os kamattal, a 9,5 milliárd dollárnyi államkötvényt 3-4%-os kamattal. Aztán add még majd hozzá a 10 milliárd eurós orosz hitelt (Paks 2), és a 400 milliárd forintnyi kínai hitelt (Belgrád-Budapest vasútépítés).
Ami a várat illeti. Én örülnék ha a Budai Vár Komplexum, végre visszanyerné eredeti állapotát, mert mondhatjuk ez Magyarország történelmi - kulturális központja. Szimbólum, ahogy az országház is az. Ebbe ha belefészkeli magát egy olyan adminisztráció mint a jelenleg éppen regnáló kormányzat, az éppen olyan gyalázat, ahogy az orosz katonák istállót csináltak a kastélyainkból, templomainkból. Ezt nem lenne szabad megengedni. A ráfordított sok milliárdnak sem ott a helye, amikor annyi a szükség és a segélykiáltás. Ha egy kormány ezt nem hallja, csak lekűzdhetetlen vágyat érez, hogy ugyanolyan palotában tetszeleghessen mint a kirgiz elnök , akkor el kell venni tőle ezt a játékot, a kezére kell csapni és azt kell neki mondani, hogy majd ha... ...akkor lesz itt a kánaán.Most ez még messze van. A miniszterelnök úr mérhetetlen vagyona jó fedezete lehetne a teljes budai vár restaurálásának. Tessék, lehet erre áldozni. Szép emléktábla hirdethetné , hogy Orbán Viktor miniszterelnök személyi vagyonából, amit összelopatott strómanjaival, ime most itt látható a magyar királyi vár építőköveiben.tornyaiban, kupoláiban, mint adomány a nemzet dicsőségére. Más jó emléket úgy sem hagyott, hagy erre a célra.Sajnálom, szerettem volna büszke lenni miniszterelnökünkre. Nem hagyta. Nem én vagyok a hibás.
Hogy mennyi mindent lehetett volna ebből a pénzből? Sokan sokféle felsorolást tettek már.
Amíg nincs rendes helyzetértékelés, csak kozmetikázott költségvetési keret a szabadon elpocsékolható milliárdokról, addig Orbán el is pocsékolja. Amig nincs felelős gazdálkodás , addig felelőtlen garázdálkodás van.
Természetesen én nem találtam ilyen jelenségeket Nálad, csak amint látod vannak, akik vagy csípőből, vagy tudatosan megteszik ezt.
Orbán, mondom mi van veled.
Kicsire nőttél (nem véletlenül), és ezért a bizonyítási vágy hajt téged.
Ez kevés - a bizonyításhoz.
Kicsi vagy és kicsi a faszod.
Élnek kicsik nagy fasszal, de te nem tartozol közéjük.
A libidód?
Öt gyereked van, tehát ötször dugtál életedben.
Az kevés, vagy még kevesebb?
Escort szolgáltatás?
Pénzért voltál férfi?
De tényleg?
Kis köcsög, orbán.
NULLA TISZTELET!
NULLA BOCSÁNAT!
Mész a levesbe, kis geci!
Ja, hogy ma bosszúálló szombat van?
Gyere te kis mocsok, küld a kis mocskaidat - olyat kapsz, hogy nyulat fogsz, te hülye magyar!
Új hozzászólás