A Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. megvásárolta a Váci út 160-168. szám alatt található, három telekből álló területet, 55,2 millió euróért (17,1 milliárd forint) – mondta Fekete Zoltán, az Optima Zrt. vezérigazgatója hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondta: az alapítványok tulajdonába olyan ingatlanok kerülnek, amelyek elhelyezkedésük miatt hosszú távon kiváló befektetési lehetőséget nyújtanak. A mintegy 7 és fél hektáros telken több mint 200 ezer négyzetméteren iroda, kereskedelmi terület, valamint lakások építhetőek.

Kiemelte: a fejlesztési projektnek köszönhetően Budapest is vonzó pénzügyi központtá válhat. Az Optima azt szeretné elérni, hogy több olyan pénzügyi profilú cég helyezze ide át székhelyét, amelyek a Brexit hatására új európai központot keresnek. Az elképzelések szerint az új negyedben 150 ezer négyzetméter iroda mellett üzletek, szolgáltatói bázisok, lakások, új, revitalizált közterek és parkok is helyet kapnak majd – tette hozzá.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Pazarolnak, miközben 57 éves rokkantakat dolgoztatják.A nyugdíjpénzeket elveri minden kormány és közben emeli a korhatárt.
Meg lehet érteni a fekete munkát, legalább nem fizetik be a pénzt pazarlásra.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Hoppá ez a Reno udvar néven ismert bevásárló negyed!!!
pbalage
Ehh... milyen szerények lettek ezek magyarpakisztániak...
Lehetett volna akár még 65 millió is a zsákmányolandó összeg.
Aki Én
@Csizmás Kond: Nagyon okos kérdés. Hamar kiderül belőle, hogy nem érted ezt sem. Itt éppen a közpénz veszti el közpénz jellegét. Megvan?
Ha drágán veszik közpénzből, az nem jó.
Ha olcsón veszik, de a későbbi hasznot ellopják az sem jó.
Csizmás Kond
@Aki Én: közpénz...szerintem ezt is a te pénzednek hiszed...
az alapítványok elméletileg magán tulajdonok, amelyek úgy jönnek létre, hogy az adó helyett ilyeneket létesítenek azok akik folyamatosan jövedelemmel rendelkeznek..
Ezek ma általában olyan nagyvagyonos emberek hozzák létre akik a kétes úton szerzett pénzüket így legalizálják, így számolják el...persze mindig van kivétel...de ezek nem közpénz és főleg nincs másnak semmi köze hozzá.
Aki Én
@Csizmás Kond: Ez egészen elképesztő. Te képes vagy pc-t kezelni? El sem hiszem.
1magyar
Pazarolnak, miközben 57 éves rokkantakat dolgoztatják.A nyugdíjpénzeket elveri minden kormány és közben emeli a korhatárt.
Meg lehet érteni a fekete munkát, legalább nem fizetik be a pénzt pazarlásra.
papa.49
Jó pénzért lesz rá hamarosan vevő!!!
namihami
Kellett az már, mint egy falat kenyér. Most már csak egy jó indok kéne, hogy minek kellett egyáltalán.
egyvandor
@papa.49: "... lesz rá hamarosan vevő!!!" Felújítás után eladják a feléért.
Apatszerek
Nos ez a legjobb üzlet amit évek óta folytatnak csak így tovább, az ingatlanok értéke jelenleg a csillagos ég, ez a jövő legsikeresebb üzlete. Akinek nem nyerte el tetszését, az csak maradjon az elégedetlenek sorába és füstölögjön!
justhpeter
@egyvandor: Igen, de a vevő a "mi kutyánk kölyke lesz", aki majd négyszeres áron tovább adja fél év múlva.
agnes200
Orbánisztán fővárosa Matolcsiváros lesz.
papa.49
@egyvandor: Legyél nyugodt a végén valakik nagyot kaszálnak rajta, már csak arra lennék kíváncsi az a sok kis céggel mi lesz akiknek ott volt telephelyük...
Grumpycat
Hát hadd' költsön pénzt ez a szép jóravaló okos ember. Megdolgozott a pénzért, amit elkölt.

Vagy nem? Basszus, nem vettem be a gyógyszereimet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.