A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy elkészült, sőt, mozikba került magyar filmet megváltoztassanak. Most ez is megtörtént. Kálomista Gábornak nem tetszett, hogy szerepelt a Kút című filmben – írja a NOL.hu.

A Gigor Attila rendezte Kút című thrillerből egyik napról a másikra eltűnt egy jelenet, amelyben Kálomista Gábor producer volt látható.

A Népszabadságnak több mozi üzemeltetője is megerősítette, a forgalmazó Vertigo Média szerdán írásban jelezte, hogy egy jelenetcsere miatt új kópiákat küldenek , és a jövőben kizárólag ezt az új verziót vetítsék az amúgy már egy hete bemutatott filmből. A filmterjesztő cég nem magyarázta el a változtatás okát a moziknak.

A lap munkatársai beültek a moziba megnézni az új változatot és igaznak bizonyult a hír: a filmből eltüntettek körülbelül 3 másodpercet, amely eredetileg nem sokkal a meghökkentő végkifejlet előtt volt látható. A képkockán Kálomista egy tévé képernyőjén tűnik fel mint médiaszemélyiség, a Páholy című HírTV-s produkció egyik műsorvezetőjeként.

Senki sem kívánta kommentálni, hogy miért vágták ki a jelenetet. 

A NOL.hu forrásai szerint Kálomista nem is látta Gigor filmjét. A Népszabadságból értesült arról, hogy ő személyesíti meg Abszurdisztánt, és nagyon nem örült annak, hogy feltűnik a filmben. Személyes támadásként élte meg a szerepeltetést, de az ominózus jelenet nem jogi okok miatt került ki a filmből.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
erről ezt írtam:

Nem tudja, nem tudja

Próbáljon meg gondolkodni

Nagy port vert fel tegnap a médiában a hír, hogy „visszahívták a Kút című magyar film összes kópiáját a mozikból. Egy hete megy a film, eddig hétezren látták, de aki ezután nézi meg, az 3 másodperccel rövidebbet lát, mint aki eddig nézte meg”
Néhány portál még azt is felemlíti, hogy: „A filmből azt a jelenetet vágták ki, amikor a Hír TV Páholy című műsora megy egy tévén, és Kálomista Gábor szerepel benne.”. Azt meg mindenki, hogy „a rendszerváltás óta már mozikban menő filmet utólag nem vágtak még meg”.
Nos a miértről még találgatni sem akarnak, vagy mernek. Pedig van egy meglehetősen releváns ok. A „kormányközeli üzletember”-nek dehonesztáló, hogy „Hír TV Páholy című műsorában” szerepel, még akkor is ha ez valószínű még a G-nap előtt történhetett! =))
bakegya
A pofonnézésétől is hányingerem van,amikor szembe jön velem ez a zseniálisan dilimozi csináló.Jó pár,a köz javára munkálkodó embert kicsinált már...
kiscsillag66
Nem vagyok mazochista, de annak idején egy párszor belenéztem a Páholyba! Förtelmes volt!
namihami
Ha jobban belegondolok, azért az, hogy ez a fej nem jelenik meg a filmben, hát az csak javít a film nívóján.
Perwool
@almalibre: Nem, nem ce(ru)nzu-ra radír!
moareka
Ez az egész képernyőt betöltő ürge, még azt is letagadja, hogy valaha a HIR TV környékén járt és fröccsögött ahogy a száján kifért valamilyen ősz hajú még jobban fröccsögő Gyulával...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.