Kiváló minőségűek az idei pálinkák, és a mennyiség is csaknem kétszerese a tavalyinak az első fél év adatai alapján – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szombati kunadacsi III. Kolbász és Pálinkafesztivál alkalmából.

Hozzátette: az idén az első fél évben 1,8 millió liter 50 fokos pálinkának megfelelő párlat készült Magyarországon.

Hangsúlyozta, hogy 2016-ban a kiváló minőséget jól érzékelteti, hogy már begyűjtötték az országos pálinkaverseny és a pálinka országkóstoló valamennyi mintáját, a 327 tételből 172 kiválóság kerül be a pálinka könyvbe, 70 százalékkal több az előző évinél.

A legszebb mondat, ami elhangozhat a többszázezer alkoholista országában ez volt:

A pálinka a magyar identitás elválaszthatatlan része

– hangsúlyozta a miniszter.

A hungarikumokért felelős miniszter megjegyezte azt is: elképzelhető, hogy a magyar disznótoros is bekerülhet a hungarikumok közé. Szerinte ezt indokolná, hogy ez egy igazi magyar népszokás és hagyomány, amely hozzáértést, ízeket foglal össze, de családi ünnep, közösségi rendezvény is a településeken. Bizonyítja ezt, hogy országszerte egyre több a kolbászfesztivál, kolbásztöltő verseny, böllérnap, disznótoros program.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Álljunk már meg egyetlen szóra, az igazi pálinkát gyümölcsből főzik, remélem jól tudom, az első félévben milyen gyümölcs terem amiből lehet főzni, eperből, málnából, vagy miből, nagytudású faszkalap!!!
Sejtésem szerint ez ugyanaz a kategória, mint a ,,kövidinka,, kövön termett, és dinka lesz aki issza!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Az jo, akkor igyon a magyar, ha mar enni tud.
papa.49
Álljunk már meg egyetlen szóra, az igazi pálinkát gyümölcsből főzik, remélem jól tudom, az első félévben milyen gyümölcs terem amiből lehet főzni, eperből, málnából, vagy miből, nagytudású faszkalap!!!
Sejtésem szerint ez ugyanaz a kategória, mint a ,,kövidinka,, kövön termett, és dinka lesz aki issza!!!
Csizmás Kond
" A legszebb mondat, ami elhangozhat a többszázezer alkoholista országában ez volt:"
...az viszont biztos ahogy akit a hideg kiráz a kolbásztól és a pálinkától az nem magyar.
Szókrakész
Bezzeg a skót whisky, a német sör, az orosz vodka, a francia pezsgő, konyak az lehet nemzeti büszkeség tárgya?!?!?!

Idióta egy gondolatmenet, ahogy a magyart állandóan fikázni akarják a balos médiák.
cs.n.
Hurrá. Hungarikumügyi miniszter úr szerint fasza minden. Ez egy fontos hír volt.
cs.n.
@Szókrakész: Ha már a német sört említed: ha lenne egy Fazekasuk a németeknek, akkor már az Oktoberfestből is dojcsikumot, vagy germánikumot csinált volna. De ők nem ilyen irigyek, elvégre még Budapesten is lehetett Oktoberfestet rendezni. Nem arról van szó, hogy ki mire büszke nemzetileg, hanem arról, hogy politikusok akarják meghatározni kötelező jelleggel, ráadásul jórészt fölöslegesen. Erről szól az egész hungarikum-hülyeség. Ha a disznótoros hungarikum lesz, akkor mi fog változni? Semmi, csak Fazekas megint mond egy beszédet.
quadrocopter
Milyen jó lesz a denaturáltszesz termés...

@Csizmás Kond: "Tuttad" hogy rohamosan hülyülsz? Idejében szóltam!
namihami
@papa.49: Arra még nem gondoltál, hogy az igazi, jó magyar hungarikum traktorgumiból és kristálycukorból készül. Miként a jó házibor alapanyaga is két tabletta és a fenti adalék. Az pedig egész évben ""terem"". Csak nézz körül néhány jóféle házifőzet környékén. Máris megtalálod a fenti ""gyümölcsöket"".
Zeta
Hagyomány a disznótoros. Azért, mert egyre több helyen rendeznek gasztronómiai falunapikat, még nem lesz több sertés a falvakban! Azt elfelejtette, a miniszteri főkóstoló, hogy házaknál ,a falvakban üresek az ólak. Már a hentes, vagy a böllér szót is elfelejtették az emberek a nagy jólétben!
Rózsika Hatházi
Akkor: Halál a májra felkiáltással, igyuk le magunkat a sárga ribillióig! Addig sem gondolunk a csuticsüngőhasra! Vagy éppen ettől gondolunk rá?
Ó-buda
@Zeta: rengeteg olyan település van ahol nincs v. nem üzemel husbolt ill. hentes!
quadrocopter
Igazi magyar értékek, pálinka kolbi, földmutyi!
Csizmás Kond
@quadrocopter: ...ha már magadra ártetted ám legyen...
quadrocopter
@Csizmás Kond: Világos fogalmazás volt, hogy megértsd!
Csizmás Kond
@quadrocopter: ...persze attól te még nem muszáj értened...van ez így...
quadrocopter
@Csizmás Kond: Megpróbáltad madjarul' fogalmazni? Ugorj neki mégegyszer.
volvós
Fazekas elvtárs !! Ne csak a tiborcpisti demizsonját vizsgálja,
amikor az " apóst " itatja a sárga földig...
solidedge
A hír reményt ad arra, hogy a májzsugorodásban elhunyt évi kb. 6000 fős világelsőségünket megtartsuk.
anka
@volvós: - és az asszony issza meg a levét..., de meg is érdemli ha tűri!
papa.49
@anka: Érdekes okt. 2. óta nem látni a nejét, gondolom jó szokása szerint elverte mint a répát a szavazási bukta után!!!
Levendula
@Csizmás Kond: Pedig engem kiráz a hideg már a pálinka szagától is, no meg a zsíros, mócsingos kolbásztól is. Érdekes, hogy külföldön a kolbászba húst is raknak, nem is keveset...
evacica
Ez meg is látszik a fideszen és kormányán, hisz annyi zöldséget hord össze!
herczeg0210
És a Pálffy Pista kimaradt a kóstólgatásból?
egyvandor
A pálinkázási szokásaitok látszik is a kormányzásotokon.
Fradigege
Jövőre is ezt fogja megállapítani. Amíg ott marad, addig minden évben ezt fogja megállapítani. Nagyszerű szakember. Maradj otthon és igyál fagyállót Sanyikám. Hidd el! Mindannyiunknak jobb lesz.
almosd
@papa.49: Lehet hogy a tavaszi zsenge retekből csináltak pálinkát . :-)
papa.49
@almosd: Végül is bármiből lehet, még növény se kell hozzá...
almosd
@papa.49: igaz ,csak egy jó vegyész , nem tudom hallottál e róla de sárgarépából is csinálnak és ez nem vicc .
papa.49
@almosd: Sőt még az se kell hozzá, fentebb írta egy társunk, hogy hasonlóan a ,,kövidinkához,, pusztán a pincében lehet pálinkát csinálni, lehet!!!
Én kimondottan nem vagyok érte persze egy jó kisüsti szilva, vagy barack pálinkát nem utasítok vissza, ha már nem vezetek, de ezeket a valamiket még megkóstolni se vagyok hajlandó!!!
almosd
@papa.49: -az igaz ha már iszik az ember igyon minőséget ,én is gyakran vezetek hát nem iszom csak ritkán bár én a finom borokat szeretem .
papa.49
@almosd: A bor az más, azt nem lehet elkapkodni, a felest lehajítod oszt. rendben van, a bort azt ízlelgetni kell na nem kannás pancsolmányokat, hanem pl a Badacsonyi Szürkebarátot...
almosd
@papa.49: és a jó Egri vörösöket ...:-)
eugen4402
Muszáj volt megdicsérnie, mert már nem akarták kiszolgálni...
Csizmás Kond
@Levendula: :)..ma már a nyelvtan sem a régi. Amit ma szagnak nevezünk az a kellemetlen és a kellemes az illat...szóval a sz@rnak van szaga a pálinkának meg illata...:)
A kolbásszal is az a helyzet, hogy aki nem ismeri annak a mocsing is az...
Úgy a pálinka mint a kolbász megalkotása különleges tudomány...csak aki csinált az tudja.
papa.49
@almosd: Az se rossz, csak nekem sok savat csinál, így én a fehér borokat kedvelem, persze azért ittam már olyat is Egerben az ostorosi út felett levő pincék egyikében, hogy mikor kijöttünk a pincéből mindnyájan az ajtón túl rögtön padlót, akarom mondani földet fogtunk, voltunk vagy 10 en és kivétel nélkül mind...Lent semmit nem éreztem de mikor a friss levegő megcsapott, na akkor lett filmszakadás...
Levendula
@Csizmás Kond: Nálunk a virágnak, a parfümnek, a finom ételnek van illata. Mivel nem fogyasztunk égetett szeszt, különösen pálinkát NEM, ezért ennek csak szaga van számomra.
Csizmás Kond
@Levendula: Az égetett szesz és a pálinka két külön fogalom...olyasmi mint a leves és a kocsonya.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.