Megszűnhet a Morning Show a Class FM-en – derült ki az adó közleményéből, amely szerint Sebestyén Balázs inkább a tévés munkáira koncentrálna a rádiózás helyett, ezt pedig a vezetés tudomásul is veszi.

Balázs szerint ez hazugság, ők folytatnák a műsort a szerződésük megszűnéséig, viszont ma egy levelet kapott, amely szerint szerdától nem kell bemenniük dolgozni.

Sebestyén Balázs egy videóüzenetben elmondta, nem igaz, hogy erről beszélt volna a rádió vezetésével.

 

A Class FM az analóg adását november 19-én fejezi be, mert nem hosszabbították meg a frekvenciaengedélyüket. 

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Balázsékat, és azt a szart amit csináltak utáltam. Mindegy hogy miért.
A történet azonban gusztustalan, undorító komcsi/fidesz megoldás. A csuti zsírdisznónak, és az egyéb alattvalóinak, kellett egy újabb országos csatorna, hogy a bringástudatú szarháziakat ellássa az agymosás szellemi táplálékával.(moslékával).
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
De sürgős, nem tudták kivárni ezt a három napot. Se.
simmering73
"November 19-én elhallgathat a Sebestyén Balázs vezette Morning Show, és vele együtt a teljes Class FM. A Világgazdaság információi szerint ugyanis a jogszabályok alapján már most kizárható, hogy addigra nyertest hirdessenek a csatorna által használt országos kereskedelmi frekvenciapályázaton, mivel még ki sem írták azt."
Cefi
Balázsékat, és azt a szart amit csináltak utáltam. Mindegy hogy miért.
A történet azonban gusztustalan, undorító komcsi/fidesz megoldás. A csuti zsírdisznónak, és az egyéb alattvalóinak, kellett egy újabb országos csatorna, hogy a bringástudatú szarháziakat ellássa az agymosás szellemi táplálékával.(moslékával).
volvós
Annak a pár embernek, aki hallgatja ezt a ripacsot,
lehet hogy hiányozni fog...de sokunknak NEM !!!
Mobil123
na szóval! Én sajnálom hogy nincsenek többet. Aki nem szereti őket az hallgassa a Kossuth rádiót pl. ott nagyon" érdekes műsor " van :-) Mivel országos freki így elérhető volt mindenhol. nagyon sok embernek segítettek az évek alatt pl. ház építésében segítettek, családoknak adományokban stb. Nekik is meg volt a véleményük ahogy mindenki másnak ami vagy tetszik vagy nem ahogy bármilyen más vélemény.
Peller Anikó
@simmering: miféle pályázatot? A vajda és a vajna beszélget.
- van itt egy csatorna amit már nem akarnak a szereplők tovább csinálni, ki kéri?
- Én.

Szerinted ez nem fér bele három napba?
qxy
A hozzá értő emberek azt mondják és ez igaz, hogy ha valaki nem mond igazat vagyis hazudik az gyakran a " jobb felső sarokba néz." Nem tudom mi lehetett ott a Balázs előtt a jobb felső sarokba, biztos valami érdekes, vagy igaz az első verzió.
papa.49
@volvós: Így igaz ahogy írod régen utáltam már a pacákot, mikor elkezdte utánozni a másik gyíkot a bocskort, ugyanolyan nagyképű, faszkalap volt mint az, a nem létező stílusáról meg nem is szólva, nekem valahogy nem jön be ez a ,,röhögcsélős, nagyképű, ledorongoló,, stílus...
Ezek is a másik fütyivel bárkit a sárba tiportak másodpercek alatt!!!
Én már a Sláger rádiós bumerángtól kezdve nem bírom ezt a ,,stílust,,!!!
bakegya
@Cefi: le kellene nyomni az automatát-de mindenkinek egyszerre.
A kocsis évike ébresztőjéből már rég nem kérek!Tv magyar viszonylatban minden csatorna 00
ITTHON MÁR AZ IDŐJÁRÁS JELENTÉSEKET IS AZ ORSOS TEKNŐS IRATJA.!!!
dodóka
Hát ez a a Morning Show egy hallgathatatlan faszság volt a három majommal. Ugyan ez lett a Petőfi reggeli műsora is a talpra magyar. A kurva okos Leventével, az állandóan csak röhögő Peller Mariannal ( a röhögésen kívül még egy épkézláb mondat sem hagyta el a száját, illetve Janóval, aki tán a legértelmesebb köztük. A műsoruk már kibaszott idegesítő. Út közben már lassan a vatikáni rádióra fogok fanyalodni...
prime777
@papa.49: " ugyanolyan nagyképű, faszkalap volt mint az, a nem létező stílusáról meg nem is szólva, nekem valahogy nem jön be ez a ,,röhögcsélős, nagyképű, ledorongoló,, stílus..."
Nekem is ez jött le a Balázsról mindig.
Viccesen mindenkit lenézni a sárga földig a külleme vagy a "fogyatékosságai" miatt.
A Heti Hetesben kíváncsi lennék rá mire menne a humorával ,ahol nem fikázni kell az embereket.
papa.49
@prime777: Valami igazságnak kell lenni benne ha ennyien így gondoljuk, én nem azt mondom, hogy biztos ,,értéktelen,, volt amit ,,alkotott,, de nekem NEM TETSZETT, EZÉRT NEM IS HALLGATTAM a műsorát...
simmering73
A Class FM nálam tiltólistán volt ezek miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.