Politika a Bibliában – Uralom és Kormányzás címmel tartott előadást Császár Péter a Prokon Társaság szervezésében múlt pénteken, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dísztermében. Császár azonos című szakdolgozata tavaly második lett az ELTE jogi kara politológia Tudományos Diákkörének versenyén, sőt a miniszterelnök is felfigyelt rá. Bevezetőjében azt a kérdést fejtegette, lehet-e a Biblia szerint politizálni, milyen lehet az erkölcsös politizálás. Ehhez többek között Max Weber szociológust hívta segítségül, aki szerint a politizáláshoz nem csak tehetség, de hivatástudat is kell. A dolgozat már részesült egy igen tekintélyes elismerésben: Orbán Viktor is el akarta olvasni. Császár tavaly kezdett dolgozni az államigazgatásban, és már az első munkanapja előtt egy államtitkár hívta fel telefonon ez ügyben. „Azt mondta, megkapták az önéletrajzomat, és miniszterelnök úrnak tetszik a szakdolgozatom témája, szeretné elolvasni. Megadott egy e-mail címet, amire...
Szakdolgozat, amit Orbán is el akart olvasni
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „A Blikk, Bors meg a sok más suttyó címlapsztori” – Azahriah megint ütős dalszöveggel rukkolt elő
- A cannes-i fesztivál vörös szőnyegén fotózták a rendkívül vonzó Tolvai Renit
- Kiderült, ezekben a városokban érdemes a nyugdíjas éveket tölteni
- Súlyos betegséget jelezhetnek a rémálmok - állítja egy friss tanulmány
Itthon
- 2024. May 22., 20:55
Rober Fico csak a kezdet? – Orbán Viktor lividálása is felmerül
Nagyvilág
- 2024. May 22., 21:40
Nőknek is jöhet a kötelező sorkatonaság – Az új EP elsők között tárgyalja majd az ügyet
Itthon
- 2024. May 22., 21:12
Fontos változások jönnek a rollerezésben – Nemcsak a KRESZ változik meg, de drágább is lesz
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 13:15
Ez az új felszerelés júliustól kötelező lesz az autókba
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Orbán.-Na kérem, ezt a kettőt nagyon gyorsan meg kell venni Ez nem tudom mit jelent ez számomra talány, de húsz betű az majdnem huszonegy nem? Tisztelt hölgyeim és uraim. latrok és latrinák lovagok és ló vaginák.A pénz nem számít.
Új hozzászólás