Csath Magdolna közgazdász szerint jelentős a lemaradás az oktatás, egészségügy és a szociális szektor beruházásaiban.

Jelentős lemaradás volt tapasztalható az oktatás, az egészségügy és a szociális szektor beruházásaiban tavaly 2015-höz képest, pedig ezek a gazdaság hosszú távú versenyképessége, a nagy hozzáadott érték szempontjából fontosak – figyelmeztetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatornán szombat reggeli műsorában.

Csath Magdolna közgazdász kifejtette: egy ország versenyképességének szempontjából minimális feltétel, hogy az állam legalább ne gátolja a vállalkozásokat. Ezen a téren is nagyot lehet lépni, ha olyan konkrét kérdéseket kezelnek, mint az, hogy az adóbevallás minél kevesebb időt és kiadást jelentsen egy vállalkozás számára, vagy csődhelyzetben a kisebbségi tulajdonos milyen védelmet kapjon – tette hozzá.

A foglalkoztatási helyzetre kitérve a közgazdász elmondta: Magyarországon a legnagyobb hiánycikk a munkaerő, és miután a külföldre áramlás stagnál, a közfoglalkoztatottak száma pedig csökken, vélhetően a versenyszférában dolgozók száma nő.

Csath Magdolna rámutatott, hogy Magyarországon a foglalkoztatottak aránya már meghaladja a 67 százalékot, ez az arány közelít a 70 százalékos európai átlaghoz. A pozitív folyamatok között említette, hogy fiatalok körében 11 százalékra csökkent a munkanélküliség.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Nem az a baj, hogy 1 millióan külföldre mentek dolgozni(az is), hanem az, hogy ők nem a munkanélküliek táborából mentek el, hanem a képzett szakemberek köréből..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
több százezer munkaszolgálatost talán mégsem kellene a foglalkoztatottak közé sorolni...
Havi €300-ért meg Nyugaton senkit nem találsz, aki a seggét megemelné... talán nem stadionokat kellene építeni...
bencemacska
Tessék munkába állítani a "rejtett tartalékot"!!!
Vagy annyira elrejtette a kiagyalója, hogy már ő sem találja???
SystemError
Nem az a baj, hogy 1 millióan külföldre mentek dolgozni(az is), hanem az, hogy ők nem a munkanélküliek táborából mentek el, hanem a képzett szakemberek köréből..
Fradigege
Na akkor most mi legyen? Fizut nem emelnek. oké. Árak nem csökkennek. oké. Csath Magdolna zsidesz talpnyaló. oké. Lapozzunk. Egyszer mindenki meghal.
coni
Az elmúlt években ha napocska rajzolás helyett a felhasznált sok száz milliárdból átképezték volna a közmunkásokat akkor pont meglenne a létszám és nem kellene a tengerentúlról munkásokat importálni.
1magyar
Jól fizető, havi 300 eurós munkahelyek nem kellenek senkinek? De ha már 4-500 eurót kap akkor bizony napi 12 óra a munkaidő, persze 8-al számolva el.
SystemError
Talán egy pozitív hozadéka van ennek, hogy kénytelenek lesznek bejelenteni és magasabb bért adni a munkáltatók és ez megmarad majd, ha csökken a munkaerőhiány..álom, de lehet:)
vadsanca
Ha a kínálati árak közel azonos szinten vannak a nyugatival, akkor miért ennyre alacsonyak a bérek a melósoknak? Le kéne már szokni az örökös rablásról a munkaadóknak. Ideje lenne értékelni a melóst. Ha nem lesz normális bérezés, ennek gazdasági összeomlás lesz a vége.
Borsodi
A szakmunkásokat nem elüldözni kellett volna,ha nem megfizetni,most is a közmunkát erőltetik itt Borsodban ez a semmit tevésért való juttatás nem nevezhető munkának se fizetésnek amit kapnak érte.Viszont a vezetők nem éhbért kapnak az ugyan csak nem nevezhető munkájuk ért. @vadsanca: Teljesen igazad van,de azok akik nem munkából élnek,hogy tudnák a melóst értékelni.Ők úgy tartják van aki munkára született szolga , vannak a lopásra termett milliomos.okos urak,akik süket dumájukkal hitegetnek minket.
nevemnick
Ha ez a rablóbanda nem sinkófálta volna el a haveri körnek az eus pénzeket, (alföldi szánkópálya, T-rex élménypark, csutaki kisvasút, haveri vadászházak, élmény focistadionok stb) és a gazdaság fellendítésére használta volna fel a pénzt, akkor ennyi idő alatt szakmunkások ezreit lehetett volna kitaníttatni.
Ennyit a magyar ,,kormányelitről".
Desischado
Adjanak rendes béreket, és nem lesz gond a munkavállalással!
kukac50
Az a baj,hogy ahol van munkaerő ott nincs munkalehetőség! Csak a közmunka abból még a szomszéd faluba sem tudnak utazni dolgozni. Nincs megfelelő busz közlekedés,a gyerekeknek is kora hajnalban kell iskolába utazni, este van mire haza jutnak.
Mindenkori kormány hibája a fizetés alacsony szinten tartása!
Aki elindul az meg nem áll meg Magyarországon a megélhetéshez kevés bérét, hanem tovább megy, mert aki jól dolgozik az külföldön a munkabéréből mindet megtud vásárolni a családjának, ezért születnek a gyerekek is nagy részben külföldön.Ott biztos a megélhetés itthon meg csak a 3 hónapig tartó közmunka biztos 50 ezer forintért
Béla333
Lehet hogy részben igaza van a hölgynek, de ismerősöm mesélte, hogy a mégoly jó előélete mellett sem talál állást manapság, valószínűleg azért, mert elmúlt 55 éves.
A pontos okot nem is lehet megtudni, mivel csak küldözgeti a szakmai önéletrajzát, de még az első fordulóra sem hívják be!
Úgyhogy nagy mese ez, hogy munkaerő hiány van!
Szerintem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.